Huszadik Század 1900-1949

Politikatudományi, művelődési és irodalmi folyóirat, melyet a Társadalomtudományi Társaság indított Budapesten. Havonként, 1947-től kéthavonként adták ki. 1919-ben betiltoták, a Társaságot feloszlatták, a szerkesztőség emigrációba vonult. Nyolc évvel később a megmaradt progresszív írók Századunk címmel újraindították. Ezt miniszteri rendelettel 1939. szeptember 26-án tiltották be. 1942-1943 között New York-ban jelent meg Magyar Fórum címen, de 1943-ben ez is megszűnt, majd 1947-ben újraindult.
Célja a társadalmi kérdésekre vonatkozó tudományos igényű, szociális eszmék terjesztése, a tudományos publicisztika. Oldalain esztétikai és erkölcstudományi kutatásoról számolt be, az egyén a vallás és a társadalom viszonyáról értekezett, világpolitikai fejleményekről tárgyalt, közjogi, közigazgatási, törvényhozási, társadalompolitikai és nemzeti kérdéseket vetett fel. Szerzői a modern politikai tudományok képviselőiként filozófiai áramlatok elemzését végezték.
Nagy gondolkodók, közéleti emberek, politikusok portréit hozta, a szabadgondolkodás programját hirdette. 1906-tól a polgári radikalizmus fórumának számított. Új Magyarország címmel széles körű reformprogramot tett közzé.
Köréhez tartozott, rendszeresen publikált hasábjain Pulszky Ágoston, Kunfy Zsigmond, Varga Jenő, Harrer Ferenc, Jászi Oszkár. Szerkesztői egyebek mellett Gratz Gusztáv; Jászi Oszkár; Szabó Ervin; Vámbéry Ruszten voltak.

Terjedelem: 30 ezer oldal

megvásárlás az arcanum.hu oldalon

Tartalomjegyzék