JelKép 1980-2011

A Jel-Kép negyedéves tudományos folyóirat. Tanulmányokat, recenziókat, vitacikkeket, dokumentumokat közöl a kommunikáció, a közvélemény és a média témakörében. Elődje a Tömegkommunikációs Kutatóközpont (TK) által kiadott Rádió és Televizió Szemle c. folyóirat volt, amelyben helyet kaptak a rádiózás és a televiziózás műhelyproblémái mellett a nyomtatott sajtó elméleti és gyakorlati kérdései, a tömegkommunikáció politika problémái, az akkortájt születő tömegkommunikáció-kutatás és közvéleménykutatás eredményei, módszertani kérdései. Az immár Szecskő Tamás igazgató szerkesztésében, a mai nevén megjelenő folyóirat 1980-tól egyre inkább a megerősödő közvéleménykutatások és a tömegkommunikáció-kutatások fórumává vált, szerzői között a gyakorló rádió és televíziós szakemberek mellett vezető értelmiségiek, a kommunikációpolitika irányitói is szerepeltek. A tudományos beszámolók mellett a könnyebb hangvételű írásoknak, kritikáknak és vitacikkeknek is helyet biztosítottak. A lap volt a fóruma azoknak a tudományos publikációknak is, amelyek az ekkorra már Magyar Közvéleménykutató Intézetnek nevezett kutatóintézetben születtek. Rendszeresen jelentek meg angol nyelvű különszámok, amelyek egy-egy hosszabb időszak tudományos eredményeit összegezték és tették hozzáférhetővé az érdeklődő külföldi szakemberek számára. A rendszerváltás idején megszüntették a továbbra is csak TK néven emlegetett Magyar Közvéleménykutató Intézetet, így a Jel-Kép sorsa is bizonytalanná vált. 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia Támogatott Kutatóirodája felügyeletével megalakult a Kommunikációelméleti Kutatócsoport, amely az ELTE Társadalom és Neveléspszichológia tanszéke mellett kapott helyet a TK volt könyvtárával, adattárával együtt. A mindmáig főszerkesztő Terestyéni Tamás újraszervezte a folyóiratot, elsődlegesen a kommunikáció és közvéleménykutatások, valamint a média kérdéskörével foglalkozó tudományos fórumként. A lap azóta a jelenlegi formájában, terjedelemben és tematikai tagolásban, negyedévenként jelenik meg. Ajánljuk a kiadványt mindazoknak, akik érdeklődnek a társadalom, a politika és a kultúra kommunikációs aspektusai, a tömegkommunikációs eszközök és rendszerek működése és a közgondolkodás folyamatai iránt.

Terjedelem: 17 ezer oldal

megvásárlás az arcanum.hu oldalon

Tartalomjegyzék