Levéltári Közlemények 1923-2015

A Levéltári Közlemények a Magyar Országos Levéltár folyóirata, a legrégibb levéltári szakkiadvány, alapítási éve 1923.
Arra törekszik, hogy a múlt forrásainak szakszerű közzétételével és feldolgozásával segítse a történészek és a történelem iránt érdeklődők munkáját, továbbá publikációs lehetőséget nyújtson a levéltárosok és a levéltári anyaggal dolgozó történészek számára. Elsősorban a levéltárügyhöz kapcsolódó tanulmányokat jelentet meg, másrészt a történettudomány területén született feldolgozásoknak és forrásközléseknek biztosít megjelenési lehetőséget. Az évente megjelenő periodika összeállításakor fontos cél az is, hogy a megjelenő tanulmányok kapcsolódjanak az aktuális évfordulókhoz, a történelmi párhuzam lehetőségét kínáló, illetve az érdeklődés homlokterében álló eseményekhez.

Terjedelem: 30 ezer oldal

megvásárlás az arcanum.hu oldalon

Tartalomjegyzék