Magyar Kultúra 1913-1944

1913 és 1944 között jelent meg a 20. század első felében végbement nagy katolikus megújulás zászlóvivője, a Magyar Kultúra c. kéthetente megjelenő jezsuita folyóirat. Megalapítója és haláláig meghatározó szerkesztője Bangha Béla jezsuita szerzetes, hithirdető, teológus, szerkesztő, író volt. Az ő nevéhez fűződik a katolikus sajtó megszervezése és terjesztése, Magyarország és főként Budapest rekatolizációja, a Mária Kongregáció nemzetközi irányítása. Ő alapította meg a Központi Sajtóvállalatot, ami az időszak katolikus sajtó- és könyvkiadásában játszott fontos szerepet. Bangha ezenkívül szerkesztette a Mária Kongregáció hazai, illetve nemzetközi lapját, a Katolikus lexikon főszerkesztője, az Actio Catholica alelnöke, a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője, és több mint 80 könyv szerzője vagy társszerzője volt.
A jezsuitákon kívül a Magyar Kultúra munkatársai között található még Prohászka Ottokár, a haladó gondolkodású püspök, gróf Apponyi Albert, a sokat vitatott, mégis széleskörűen megbecsült konzervatív politikus, Schütz Antal, Sík Sándor és Tóth Tihamér, ismert egyházi személyiségek, Nyisztor Zoltán, Herczeg Ferenc és Gárdonyi Géza, a két világháború közötti évek meghatározó publicistái.
A Magyar Kultúra a keresztény gondolat és a modern tudomány érintkező pontjait igyekezett megvilágítani és a fejlődő katolicizmus ügyét szolgálta. „Nyílt katholikus színvallás modern eszközökkel és modern tudással, – ez röviden célja a Magyar Kultúrának, amely a nemzeti, társadalmi és kultúrérdekeket katholikus alapon akarja szolgálni, a tudományt, szociológiát, apológiát, közéleti és irodalmi kritikát világfelfogásunk nézőpontjából művelni és ellenőrizni, amellett vállalni mindazokat a feladatokat, amelyek egy társadalmi és tudományos szemle körébe tartozhatnak.”
A folyóirat szerkesztési elveiről a felelős szerkesztő, Nyisztor Zoltán írja: „A lap beosztása kezdettől fogva egészen eredeti volt, és új csapásokon haladt. Az első lapokon két-három komoly, magvas tanulmányt hozott, amelyek minden tudományosságuk vagy szakszerűségük mellett is egyrészt időszerű kérdésekkel foglalkoztak, másrészt a magyar átlagintelligencia szellemi színvonalához és megértőképességéhez igazodtak. Elvont vagy halott, csak a szakembereket érdeklő kérdések nem szerepeltek a Magyar Kultúra hasábjain, de igenis feldolgozásra került minden, ami aktuális volt, mintegy a levegőben lógott, a közvélemény érdeklődésének a homlokterében állott.”
Rovatai a következők voltak: a „Tanulmányok” alatt két-három magvas írást közöltek, utána néhány lapot a szépirodalomnak szenteltek. A folyóirat legjellegzetesebb írásait a „Pajzs és kard” c. rovatban közölték: ebben a katolikus világnézet elleni támadásokra válaszoltak, cáfolták az ellentétes nézeteket. E harcos, polémikus rovat irányítója, legfőbb mestere maga Bangha volt. Ezután következett a „Szemlék” rovata (színházi, művészeti és irodalmi beszámolók). Utolsó rovata volt a „Napló”, amely időszerű világeseményeket örökített meg.
A folyóirat igazi jelentősége abban áll, hogy nem csupán egy hitéleti, „jámborsági” lap volt, hanem elsősorban a korszak társadalmi és tudományos kérdéseit kívánta szakszerűen, de katolikus szempontból megvitatni. A Magyar Kultúra így nem csak egyháztörténeti szempontból fontos kordokumentum, hanem a 20. század első felének egész szellemi tárlata tanulmányozható benne.

Terjedelem: 27 ezer oldal

megvásárlás az arcanum.hu oldalon

Tartalomjegyzék