Magyar Nyelv 1905-2010

Az 1904-ben alapított Magyar Nyelvtudományi Társaság hivatalos folyóirata. 1905-ben indult, s azóta évi kihagyás nélkül, rendszeresen jelenik meg. Már alapításakor is elsőrendűen a magyar nyelv tudományos művelését, további közműveltségi és iskolaügyi támogatását, ápolását tűzte ki célul. A Magyar Nyelvtudományi Társaság tagságának, illetőleg szakosztályainak bővülésével tematikája fokozatosan terjedt ki a szorosabban vett magyar nyelvtudományon kívül a Magyarországon művelt más nyelvtudományi ágazatokra, így főként a germanisztikára, romanisztikára és szlavisztikára, valamint az általános és alkalmazott nyelvészetre. Hagyományos rovatai: Tanulmányok, Kisebb közlemények, Szó- és szólásmagyarázatok, Nyelvművelés, Élő nyelv, Szemle, Különfélék, Társasági ügyek, Nyelvtörténeti adatok, Levélszekrény. Rokon tudományokkal való kapcsolatait főként történeti, őstörténeti, irodalomtörténeti és néprajzi tárgyú közleményei jelzik. Súlyt fektet a folyóirat a tudománytörténet művelésére és a hazai nyelvtudomány eseményeiről való tájékoztatásra is. Szemle rovatában természetesen hazai és külföldi művek ismertetése is helyet kap. Szerzői gárdájában közel száz év óta a hazai nyelvtudomány legjobb képviselői mindig ott voltak, emellett rendszeresen teret ad a folyóirat külföldi, főként szomszédos országbeli szerzők cikkei közlésének, valamint a hazai fiatalabb nyelvész-nemzedék közleményeinek is. Szerkesztői kezdetektől fogva a magyar nyelvtudomány kiemelkedő képviselői.

Terjedelem: 50 ezer oldal

megvásárlás az arcanum.hu oldalon

Tartalomjegyzék