Századunk 1838-1845

A Századunk két kötete Balázsfalvi Orosz József ügyvéd, publicista, lapszerkesztő, országgyűlési követ, és szerkesztőtársa, Harsányi Pál munkája, 1832-1833-ban jelent meg. Az ismeretterjesztő mű a szerző szándéka szerint a művelődni vágyó csekély számú magyar olvasóközönségnek kínál hasznos ismereteket: „Századunk legnevezetesebb történeteinek, legjelesebb férjfiainak leírása, uralkodó véleményeknek, behozott újításoknak előadása, nemzeti ’s tartományi tulajdonságoknak lefestése, kereskedésnek, mivészetnek, elnökségeknek és nyomorúságnak rajzolatja leszen e’ köteteknek főczéljok, mellyekhez még kisebb népszokások és charakteristikai egyes történetek elbeszélése is fog ragasztatni. Hogy ezeket legjobb forrásokból szerkeztettem, hogy a’ nagyobb czikkelyek nem csupa fordítások, hanem több adatokból öszvehordott és hol szükséges vala hazánkra illesztett értekezések: azt a’ külföldi literaturában jártas olvasóim könnyen ált fogják látni. Legfőbb czélom volt, hogy a’ vitatásba vett, noha legrövidebb vonásokkal irt tárgyról, kimerítő isméretet szerezhessen az olvasó.” Ízelítőül a két kötet írásainak címei: Álgier; Brougham; Francziaországnak közönséges kiadásai (budget); Nehány pillanat az angol kereskedésre legújabb időkben; Töredékek Oláhországról; Nelson halála; A' pérai égés; Egy vonás a' spanyol elnyomó háborúból; Amerikában lévő respublikák, fejedelmeikkel; Még valami az angol adókról; A' folyóirások statistikája; Az első gőzladik; Times; Egy szerecsen királynak leírása; Éjszakamerikában fennálló hitvallások; Chateaubriand; Szegénygyarmatok; Az angol alház; A' feltámadási emberek pere Londonban; Amerikába költözés; Az esküdtek széke (Assisenhof) Párisban; Dánia újabb időkben; Az angol püspökségek jövedelmei; Az atlási franczia táborozás; A' fekete rabszolgák Rio de Janeiroban; A' Ramazan Konstantinápolyban 1832-ben.

Terjedelem: 1 ezer oldal

Tartalomjegyzék