10-es Honvéd, 1931 (12. évfolyam, 1. szám)
1931-05-10 / 1. szám
10-ES HONVÉDEK ALKALMI LAPJA XII. évfolyam. 1. szám. " 1931. május 10. A VOLT M. KIR. MISKOLCI 10. HONVÉD GYALOGEZRED KÖTELÉKÉBE TARTOZOTT A TIZEDIK EZRED-EMLÉKNAP. Jubileumot ünnepelünk, — örömünnepet ülünk, — vitéz 10-es bajtársak! Mindig igazi ünnep, — mindig igazi öröm nekünk, ha mi, volt miskolci 10-es honvédek bajtársi találkozóra gyülekezünk össze, hogy megfürösszük lelkünket a régi dicső, kedves, nemes és tiszta, emlékek üdítő, felvillanyozó és megnyugtató meleg, fénysugarában; hogy ismét lerójuk hősi halált halt 10-es bajtársainkkal szemben a kegyeletnek, a hálának és elismerésnek egy parányi adóját; hogy egymás szemébe nézhessünk s kiolvashassuk onnan, hogy a honpolgári és katonai erények tekintetében ma is is régi 10-es honvédek vagyunk; hogy kezet szoríthassunk egymással s e kézszorításban érezzük annak a bajtársi,testvéri szeretetnek az utolsó 10-es honvéd szive dobogásának megszűntéig soha ki nem alvó melegét, mely minket békében összetartott, — a világháború rettentő szenvedéseiben és dicső harcaiban lelkileg összeforrasztott; hogy megmondjunk nyiltan és őszintén mindenkinek, hogy igenis, mi büszkék voltunk, vagyunk és leszünk arra, hogy miskolci 10-es honvédek vagyunk, mert erre a jogot vérrel és dicsőséggel sokszorosan megszereztük. Ma, midőn a háború, a forradalom és kommün után tizedszer jövünk össze, hogy tizedik ezred emléknapunkat megtartsuk s jubiláns keretiekben megünnepeljük, — mindezek a gondolatok és érzések fokozottabb mértékben hevítik agyunkat és szívünket! Íme, bizonyság Isten és ember előtt, hogy a 10-es honvéd szellem, mely a világháborúban annyi magyar dicsőség forrása volt s mely a kommün után — tíz év előtt — minket azonnal bajtársi találkozóra hozott össze; mely ezalatt a tíz év alat szobrot emelt ai 10-es honvédek dicső emlékének; emléktáblát a hősi halált halt 10-es bajtársaknak; megszervezte a hősi halált halt bajtársak özvegyeit és árváit gyámolítani hivatott „Özvegy és Árva Alap“-ot; újra létesítette a 10-es honvédek által a világháborúban nagy szorgalommal összegyűjtött, de a forradalom őrülete által elpusztított nagy arányú, értékes és gyönyörű hadiképtárat és hadimúzeumot; ez a 10-es honvéd szellem ma is él, ma is diadalt arat, mert alkotó munkájával áldoz az igaz magyar hazafiság, — a bajtársi kegyelet, — a magyar kultúra és a jótékonyság oltárán. És ma is ennek a tizedik ezredemléknapnak az igazi jelentősége, fontossága, és szépsége reánk nézve nem egyedül a mai jubiláris ezredemléknapban van. Hogy ezt megérhettük, teljes fasz örömünk s hálaimánk száll érette a Mindenhatóhoz. A mai tizedik ezred-emléknap jelentősége, fontossága és szépsége azonban inkább a tíz év előtt tartott első ezred-emléknapban rejlik. Akkor a viszonyok még olyanok voltak, hogy a bajtársi összetartásnál, a régi 10-es szellem tettekre hevítő erejére és az önfeláldozásra újból könnyen szükség lehetettt volna. Az első ezred-emléknap azt dokumentálta, hogy a 10-es honvédek ezeket megértettték és habozás nélkül tettre készek. Azért is a 10-es honvéd szellem minden fénye, melegsége elsősorban a tíz év előtti elsői ezred-emléknapra vetődik vissza, amely napon először jöttünk össze s tettünk fogadalmat, hogy a 10-es honvéd tradíciókat ápolni fogjuk;