168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)

1989-12-12 / 33. szám

Kedves - 168 óra­­! A Dátum október 6-i számában nyílt levelet intéztünk Pónya Józsefhez, a Paksi Atomerőmű Vállalat vezérigazgatójához. A levélben - a többi között -- a vállalatvezetés és a vállalati MSZMP- bizottság mély összefonódását tettük szóvá. Pónya József a Népújság október 14-i számában nyilvánosságra hozott válaszában kijelentette: tudja, kitől ered a levél. (Ezúttal is kijelentjük: a nyílt levelet nem magánszemély, hanem az MDF paksi szervezete írta.) A nyílt levélre adott válasz folytatásaként egyik, a PA­V-nál dolgozó tagtársunk jutalmát - az első adódó alkalommal - elvonták, noha fegyelmi eljárás nem folyt ellene, alsóbb szintű munkahelyi vezetője és szakszervezeti bizalmija is javasolta részére a jutalmat. Így is nyilvánvaló előttünk az ok-okozati összefüggés az MDF-en belüli politizálás és a visszavont prémium között, azonban az eset bővebb tanulságokkal is szolgál: a kormány döntése alapján belátható időn belül nem bővítik az erőművet, így - ahogy Maróthy László, az atomerőmű nukleáris igazgatója fogalmazott: - „Valószínűnek tartom a jelentős leépítést, ekkora létszámra nincs szükség az erőmű üzemeltetéséhez.” (Népújság, 1989. november 18.) Tartunk tőle, hogy a „leépítéskor” politikai szempontok is érvényesülni fognak a Paksi Atomerőmű Vállalatnál. Az MDF paksi szervezete nevében: Hajdú János elnökhelyettes, 7030 Paks 1. Pf. 94. Tisztelt Főszerkesztő Úr! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy orvoslatot kérjek a következő ügyben. Ugyanis olvastam a 168 óra hetilap­ban, hogy sokat foglalkoztak az 1956-ban kivégzettek ügyével. Azt is olvastam, hogy Nagy Imre és társai emlékére a Fő utcai bíróság falán emléktáblát helyeztek el, amelyen volt férjem, Franyó Ferenc neve is szerepel. Azt szeretném megtudni, hogy nem ott ítélték-e halálra volt férjemet is. Sajnos ugyanis akkor sem én, sem a szülei semmiféle értesítést nem kaptunk sem a bí­rósági tárgyalásról, sem az ítéletről vagy annak végrehajtásáról. Már korábban leve­let írtam ez ügyben az Igazságügyi Minisz­tériumhoz, amelyben kértem férjem rehabi­litálását és vagyoni kártérítést. Erre a leve­lemre azt a választ kaptam 1989. június 22- én, hogy a minisztérium illetékes főosztá­lyához továbbították kérésemet. 1989. július 13-án levelet kaptam az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi fő­osztályától 40 014/1989/378 IM. IV/1. szá­mon, melyben közölték, hogy várjak türet­levélhullás A miénktől eltérő véleményeket is közöljük, de nem adunk helyet olyan szélsőséges észrevételeknek, amelyek fölösleges indulatokat keltenek és szükségtelen konfrontációhoz vezethet­nek. A leveleket általában rövidítve - az ilyenkor elkerülhetet­len javításokkal -, szerkesztett formában adjuk közre. ABC-CLIO 29 November 1989 Library P.O. Box 1911. San!» Barbara. CA 93115-1911 OíSces: 130 Cremona. Santa Barbara. CA 93117 Telephone: 805-968-1911 FAX 603-665-9685 SAN301-SX67 Please reply to: Librarian SA/CO 168 ORA , Magyar Ra'dio VIII Brády S. utca 5-7 Budapest 1800 HUNGARY Dear Publisher: Please send us a recent sample issue of: 168 ORA. Our editors would like to inspect this journal for possible inclusion in our abstracts publications HISTORICAL A3STRACTS and AMERICA: HISTORY AND LIFE. Thank you very nach for your attention. Your cooperation in our bibliographical work will be appreciated. Sincerely, ÍÍW*-vt_. Beth Dunn Library Assistant Tisztelt Kiadó! Kérem, hogy küldjék el számunkra a­­ 168 óra­­ című lap egyik legfrissebb példá­nyát. Szerkesztőink szeretnék megnézni az önök újságját abból a célból, hogy vajon beszer­kesszék-e a következő két kiadványunkba: TÖRTÉNELMI SZEMELVÉNYEK, illetve AMERIKA: TÖRTÉNELEM ÉS ÉLET. Nagyon köszönjük, hogy figyelemre mél­tatnak bennünket. Együttműködési készségü­ket nagyra értékeljük. Üdvözlettel: Beth Dunn könyvtáros, Santa Barbara, USA mesén, a közeljövőben ügyemet megnyug­tató módon rendezik. Ezek után megnyugtatás helyett kaptam egy harmadik levelet, melyet mellékelek Önnek. 1989. november 29-én írták, mely­ben közölték, hogy forduljak az illetékes bírósághoz. Sajnos­ azt én kideríteni nem tudom, hogy melyik bíróság tárgyalta volt férjem ügyét, ezért kérek nyilvánosságot és segítséget a laptól. Ha lehet, minél előbb, mivel már idős vagyok. özv. Franyó Ferencné 2310 Szigetszentmiklós, Török u. 10. IGAZSÁGÜGYI N­INISZTÉRIUM­ BÜNTETŐJOGI FŐOSZTÁLYA 40 01A/1999/ 510 IM Iv/1. Özv.Franyó Ferencné részé­r­e Szigetszentmiklós Tisztelt­­ Asszonyom Az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvos­lása iránt benyújtott kérelmére értesítem, hogy az 1989. évi XXXV­I . törvényben meghatározott igazolás kiadása végett szí­veskedjék ahhoz a bírósághoz fordulni, amelyik a­ 21éléje ügyében, az elsőfokúi ítéletet hozta. Az Igazságügyi Minisztérium a bírósági ítéletekről nyilvántartást nem vezet, így — megfelelő adatok hiányában — a kérelmének az illetékes bírósághoz való továbbítása nem volt lehetséges. Budapest, 1909. november 29 • 'üdvözlettel: f., , • \ A-v!,­­/Dr.Mnagy Zoltán/ S - L _ .c n__________ fi . A Magyar Rádió és a HÁTTÉR Kft. közéleti hetilapja • Vezető szerkesztő: dr. Erős Zoltán. Főmunkatárs: Bóday Márta. Olvasószerkesztő: Nádor Tamás és Schreiber György. Tervezőszerkesztő: Horváth Attila és Lendvai László. Képszerkesztő: Szilvásy Rudolf. E számunk összeállításában közreműködött: Farkas Zoltán és Rózsa T. Endre szerkesztő. Nej György­ és Osgyáni Csaba műsorvezető. Fotó: T. Balogh László, Batha László, Kiss Gábor, Korbély Barnabás, Moldvay József, Teknős Miklós, Vahl Ottó, Veres Erzsébet, az AP, a REUTER, a TASZSZ és az MTI fotóriporterei. »Szerkesztőség: Magyar Rádió, Budapest VIII., Bródy Sándor utca 5-7. Levélcím: Budapest 1800. Telefon: 138-8388 »Kiadja a HÁTTÉR Kft., Budapest XII., Maros u. 28. Telefon: 156-2662. Felelős kiadó: Erdei Grünwald Mihály ügyvezető igazgató. • 89.5152/33-66-22 Készült a Zrínyi Nyomdában. Felelős vezető: Grasselly István vezérigazgató. • Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkéz­besítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR, Budapest XIII., Lehel u. 10/a/ 1900) közvetlenül vagy postautalványon, illetve átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre: 1296 Ft, fél évre: 648 Ft, negyedévre: 324 Ft, 1 hónapra: 108 Ft. • ISSN 0864-8581

Next