168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)
1989-07-04 / 10. szám
Az ódzkodó Nyugat I - A szenátusban is azzal érveltek, hogy egy feltételezett visszarendeződés esetén az öt évre megadott legnagyobb kedvezmény elve végül tulajdonképpen a politikai ellenséget erősítené. O. V.: Egy politikailag stabil társadalom hosszú távon képes garantálni az adósságok visszafizetését. A nyugati logika szerint - és az én logikám szerint is - csak azok a stabil társadalmak, amelyeknek a politikai vezetése szabad választások során nyeri el a jogot a kormányzásra. Azt gondolom, ha ez bekövetkezik, akkor a Nyugatnak nem lesz oka többé a húzódozásra. - Tehát úgy gondolja, hogy a szabad választások, vagyis az új kormányzat első napja lesz a határkő e tekintetben is? O. V.: Nyilván nem arról van szó, hogy lefekszünk este, és másnap reggel már arra ébredünk, hogy lehet hozni tőkét nyakló nélkül. Arról van szó, hogy a szabad választásokkal megindul egy folyamat, amit én nagyon rövidnek vélek - azt gondolom, az újfajta kormányzás rendje a választásokat követő negyed-fél év alatt ki tud alakulni -, és akkortól kezdve már nem lesz ok rá, hogy a Nyugat ódzkodjék a tőke idehozatalától. Itt azonban felmerül az a kérdés, amit elég sokan fel is tesznek mostanában: elképzelhető-e, hogy Magyarország pénzügyileg és politikailag a Nyugat felé orientálódik, katonapolitikailag viszont Kelet felé? O. Y.: Ebben a dologban saját szervezetem politikai álláspontját tudom képviselni - de ez egybe is esik a személyes meggyőződésemmel Magyarországnak azon kell gondolkodnia, miképpen tudna a KGST-ből is és a Varsói Szerződésből is kilépve, egy semleges státust elérni, s ezáltal újabb garanciákat biztosítani a Nyugat számára. A fő szabály: ennek békés úton kell megtörténnie. Hogy a békés utak közül melyik a leginkább járható, azt végig kell gondolni - de nyilván az a legkívánatosabb számunkra, amelyik a legrövidebb. L. L.: Kétségkívül nagy segítség lenne Magyarországnak, ha belátható időn belül valamiféle közelebbi rokonságba, kapcsolatba kerülne az egységes európai piaccal. Mi a véleménye: befogadnának minket ebbe a közösségbe? Hajlandó lenne-e Nyugat-Európa, illetve az Európai Közösség gazdasági áldozatot vállalni azért, hogy Magyarország - Görögországhoz, Portugáliához, Spanyolországhoz hasonlóan - integrálódhasson? L. L.: Ha ma a közös piaci bizottságokban megnézzük az összevont szemöldököket, ahogyan az osztrák belépési szándék hírét fogadták, nem lehetünk túlságosan optimisták. Szerintem maximum arra lehet számítani, hogy ha a megfelelő politikai és gazdasági változások valóban bekövetkeznek Magyarországon, akkor valamikor az évszázad végére, Magyarország az Európai Közösséggel egy kiegyensúlyozott szabadkereskedelmi megállapodásra léphet - ami nem tagság, még csak nem is társulás. Testre szabott segélyt lágba süllyed.” A cikk arra a következtetésre jut, hogy új Marshall-segélyre van szükség. Én azt hiszem, a cikkíró nem fedezte fel igazán a spanyolviaszt, és ha ilyen tekintélyes lap gazdaságpolitikai előrejelzéseiből pusztán ennyire futja, akkor ez szerintem azt is jelzi, hogy a dolog megrekedt. L. L.: Ne hívjuk Marshall-segélynek, mert a Marshall-segély egy „regionális hadművelet” volt. Ebben az esetben viszont nem „regionális hadműveletről” lenne szó - ha egyáltalán valamiről is szó lenne -, hanem nagyon is országspecifikus csomagról. Ennek első hírnökeként megjelent Amerikában a „lengyel csomag” kifejezés, amely csomag egyébként messze nem olyan nagy, mint amilyennek eredetileg hittük, s közel sem tartalmaz annyi gazdasági kedvezményt, mint amennyire - gondolom - a lengyelek számítottak. Ugyanakkor világos az is, hogy a csomagok feladójának nemcsak Amerikának kell lennie. Teljes abszurdum, hogy Nyugat-Európában sokan ismét az Egyesült Államoktól várják, hogy pénzügyi és más eszközökkel segítse a keleteurópai változások békés voltát Nyugat- Európa javára és érdekében is. Ez teljességgel kizárt. Nyugat-Európának nyilvánvalóan mozdulnia kell ebben az ügyben. A mi óránk sohasem késik Hadd idézzek egy mondatot a Newsweek június 19-i számából: „Természetes, hogy a Nyugat elégedetten figyeli a varsói, moszkvai és pekingi rendőrállamok szorult helyzetét, de Nyugat-Európa és az Egyesült Államok aligha teheti meg, hogy csak ül és figyeli, amint a világ lakosságának több mint a fele politikai zűrzavarba és gazdasági vál- Képünk 1983-ban készült Budapesten George Bushról és feleségéről A Vörösmarty tér alkalmi rajzolói így köszöntik az elnököt