168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)
1989-09-05 / 19. szám
- A politizálásnak ezt az új technikáját az új generáció hozta magával, vagy pedig eljutottunk, „elfejlődtünk'' idáig? - Nem akarom a generációnk jelentőségét túlbecsülni, nem mi teremtettük meg a lehetőségét, hogy az új generáció másképp nőjön föl. Ez sok körülmény szerencsés együtthatásának a következménye. Elsősorban a kádári diktatúra gyengüléséé. Az, hogy ez a diktatúra - ahogy mondani szokták - elslamposodott, szabadabb lehetőségeket kínált nekünk. Támadtak emberek, akik a demokratikus ellenzékbe tömörülve vállalták a kockázatot, hogy oktassanak bennünket repülőegyetemeken, kollégiumokban, itt-ott. Az egyetemen például a Kukorelli-féle emberek felvállalták, hogy a hivatalos vonaltól eltérő alkotmányjogi koncepciót oktassanak. Ez mind hozzájárult, hogy mi másképp alakuljunk. A családi háttered erről már meséltél nekem - nem különösebben indokolja, hogy olyasfajta állásponton legyél, mint amilyen “ nen vagy. - Egy Alcsútdoboz nevű faluban, illetve a mellette lévő Felcsúton nőttem fel, a nagyszüleim a mai napig ott élnek. A család, különösen miután a nagyszülőktől külön költözött, meglehetősen nehéz sorba került. Mindenki ismeri az akkori idők, a 70-es évek elejének a nehézségeit; az önálló családalapítás, a lakásszerzés falun sem volt könnyű. Édesapám akkoriban a helyi tsz-ben volt melléküzemágvezető, majd teherautó-sofőr, édesanyám pedig képesítés nélküli pedagógus volt, ez akkortájt 8-900 forint havi fizetéssel járt. Tehát én valójában nem értelmiségi családból jöttem, függetlenül attól, hogy később az édesanyám is és az édesapám is - három gyerek mellett - elvégezte a főiskolát: apám üzemmérnökit, édesanyám a gyógypedagógiai főiskolát. Ilyen értelemben értelmiségiek lettek végzettségüket tekintve de én nem tekintem magam értelmiségi családban születettnekfelnövekedettnek. Azért ebben a családi légkörben a tudásnak valami tisztelete, a tanultság megbecsülése mégiscsak élt, ha ezt a „leckét” a gyerekek mellett is vállalták a szüleid. így van. Emlékszem, eléggé szűkös idők voltak, de az soha nem okozott problémát, ha nekem megtetszett a Népszerű történelem sorozat vagy egy-egy drágább kötet. Azt akkor is megvették, ha apám másnap gyalog ment be a szomszédos téeszbe dolgozni, mert nem maradt pénze a buszra. Csak semmi politika ! - És milyen volt a politikai légkör a családban? - A család éppen ezért nem politizált. Az volt ránk a jellemző, ami a legtöbb magyar családra: reggel, mielőtt elmentünk volna, kiki elvégezte a maga ház körüli teendőit. Este a kertünkben dolgoztunk, s közben beszélgettünk. De politikáról soha. Arról, hogy hogyan lehet boldogulni, hova mit kellene vetni, elmegyünk-e a Trabantunkkal a hét végén Komáromba fürdeni, vagy kimegyünk-e a falu meccsére. Nagyon jellemző az, hogy a családunk ezzel a mentalitással - az említett nehéz helyzetből kiindulva - a legutóbbi három évig egy fölfelé ívelő életpályát tudhatott magáénak. Tehát mobil család volt, boldogult. A szüleim elvégezték a főiskolát, apám el tudott helyezkedni, beköltözhettünk Fehérvárra, városiak lettünk, ami óriási előrelépés egy erdőszéli ház után. Apám, anyám egyre jobban keresett - ez volt az aranykor. Sőt, amikor megbicsaklott az egész társadalomnak ez a fölfelé ívelő szakasza, amikor az első áremeléseket bejelentették, és elkezdődött ez a ma már fölgyorsultan zuhanó, akkor még csak stagnáló szakasz, a mi családunk akkor is felfelé haladt. Apám külszolgálatosként Líbiában vállalt munkát, márpedig a külszolgálat még ebben az időszakban is lehetővé tette az előremenetelt. Tehát amikor az egész társadalom azt tapasztalta, hogy egyre nehezebb megélni, következésképpen egyre inkább fordult a politika felé is - úgy, hogy elkezdte szidni a rendszert, elkezdett mozogni, érezte, hogy a munka nincs megfizetve, meglopják -, szóval, amikor ez a légkör kezdett kialakulni, bennünket nem érintett még. Én elvégeztem az egyetemet, öcsém is a főiskolát. A legkisebb öcsém még csak általános iskolába jár. Vagyis látszólag nekem nem szabadna elégedetlennek lennem. De hát én másképp ítélem megáz előremenetelünket is, mint a szüleim. Ők úgy gondolkodnak erről, hogy a rendszer hagyott bennünket boldogulni, én meg úgy, hogy azzal az iszonyatos mennyiségű munkával, amit elvégeztünk, sokkal többre kellett volna jutnunk, és a rendszer ezt nem hagyta. Miért pont a mi fiunk ? Tényleg, hogyan vélekednek most a szüleid a legnagyobb fiuk közszerepléséről, arról, hogy már népszerűségi statisztikák szereplőjévé váltál? - Ahogyan a szülők általában szoktak: fél, tenek. És - mint a szülők félelme általában - talán az ő félelmük sem megalapozatlan. Mindig azt mondja édesapám is, édesanyám is, hogy jó, jó, lehet, hogy ezt csinálni kell - sőt egy időben azt is mondták, amikor egy-két dolgot meg tudtunk változtatni, hogy „győztetek” -, de mindig mondják azt is, hogy vigyázni kell, mert igen könnyen visszajöhet az az idő, amit ők jól ismernek. És hozzáteszik: jobb volna, ha ezt az egészet inkább nem csinálnám, mert nem lesz jó vége. Az a véleményük, hogy nem tart sokáig ez az „uborkaszezon” - amit félszabadságnak, vagy féldemokráciának hívunk -, visszajön a régi idő, és ha én így folytatom, az elsők között leszek, aki ennek a levét megissza. Egyébként nagyon jellemző átváltozáson mentek keresztül, ahogy - megítélésem szerint - a társadalom nagy része is. Amikor 1988 márciusában a Fidesz megalakult, és közzétették azt a „rendőrségi figyelmeztetés” nevű szöveget a sajtóban, amelyben név szerint említettek öt alapító tagot - köztük engem is -, én éppen Szolnokon laktam már. A szüleim a „hír” olvastán Fehérvárról rohamban érkeztek autóval, a rokonok másik része Mezőtúrról és Debrecenből, hogy Úristen, mibe keveredtem. Értelmetlennek látták azt, amibe belekezdtünk, ráadásul elvileg is helytelennek. Ez a megítélés azóta megváltozott. Ma már szép lassan ők is azt mondják: csinálni kell. Legfeljebb hozzáteszik: de miért pont a mi fiunk? - Elképzelhetőnek tartod-e, hogy hivatásos politikus legyél? - Ha a hivatásos politikus azt jelenti, hogy az ember parlamenti képviselő lesz, akkor igen, ezt vállalom. Eldöntött tény, hogy ha a Fidesz indul a választásokon - és ez most nagyon valószínű-, akkor én a Fidesz jelöltjeként indulok. Ha aztán Isten is úgy akarja, és az emberek is úgy szavaznak, előfordulhat, hogy képviselővé lépek elő, vagy ha nem én, akkor mások a Fideszből. Ez mindenkinek problémát okoz - nemcsak a Fideszben, hanem az összes ellenzéki szervezetben is. Ezek az emberek ugyanis nem főállású politizálásra készültek. Én sem. Én ugye jogi egyetemet végeztem, s egy folyóiratnál dolgozom, tehát - ha úgy tetszik - egyfajta minőségi értelmiségi munkát végzek. A hivatásos politikusnak, a parlamenti képviselőnek a szerepe, a tevékenysége minden tekintetben eltér ettől az életviteltől. De most ezekben a miénkhez hasonló rendszerekben, ahol most kell megcsinálni - ha úgy tetszik - a nyugat-európai típusú polgári demokráciát, úgy tűnik, az átálláshoz, a váltáshoz mindenképpen szükség van az ilyen típusú emberekre. A mi generációnk már másként gondolkodik a politikusokról, mi már nem nadrágos emberek úri huncutságának tartjuk a politikát. Orbán Viktor az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalóküldöttségében