168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)

1989-05-16 / 3. szám

Szabadlábon Prágában Bírósági bohózat Exkluzív interjú Václav Havellal Václav Havelt, a világhírű csehszlovák drámaírót januárban tartóztatta le a rendőrség a Vencel téri tüntetések nyomán, majd a bíróság kilenc hónapi börtönre ítélte. Havel bebörtönzése nemzetközi tiltakozást váltott ki. Ér­telmiségi és művészkörökben akciók indultak a kiszabadításáért. Május 17-én - büntetését jelezve - a csehszlovák hatóságok kiengedték a börtön­ből. Tölgyesi Katalin és Varga György másnap este prágai lakásán hívta fel Václav Havelt. ■­­­ Hogyan érzi magát ma, 1989. május 18-án? - Szörnyen fáradt vagyok, mert bár mint­egy harminc órája szabadlábon vagyok, még jóformán semmit sem aludtam, állandóan be­szélgetek valakivel. Tegnap este vagy kétszáz barátom látogatott meg. Különösen örültem annak, hogy eljött hozzám Alexander Dubcek is, és melegen üdvözölt. Szinte egyfolytában különböző újságírókkal beszélgetek ma is, tegnap is, egész nap, és közben szép sorjában azt is megtudtam, mi minden történt idekint, amíg börtönben voltam. Elég zsúfolt és fá­rasztó programot bonyolítottam le szabadu­lásom pillanatától mostanáig. B - Újságírókat is említett a látogatói között. Voltak közöttük kelet-közép-európai újság­írók is? - Azt hiszem, csak nyugati újságírók vol­tak. Megrendezett jelenet - Egy húszperces tárgyalás után helyezték ismét - feltételesen - szabadlábra. Március 21-én, amikor nyolc hónapra ítélték, az utolsó szó jogán elhangzott beszédében a következőket mondta: „Az ítélet konkrét tartalmának az én szememben csak helyet­tesítő funkciója van, amit ráadásul csak na­gyon gyöngén tölt be. A dolgok jelen állása szerint sokkal tisztességesebbnek tartanám, ha az ítélet mindössze így hangzana: Václav Havel, kezdesz az idegeinkre menni, ezért nyolc hónapra börtönbe zárunk.” Vélemé­nye szerint nem azért engedték szabadon, mert már mint politikai fogoly kezdett az idegeikre menni, illetve azért, mert Václav Havelnek hívják? - Újból bohózat volt az egész. Természete­sen nem a bíróság döntötte el, hogy szabadon bocsátanak-e, vagy sem. Olyan politikai dön­tésről volt szó, amelyet valahol fönt, felsőbb szinten hoztak. Hogy milyen magas helyről és milyen módon szivárgott ez a döntés, azt nem tudom, mert nem látok bele a hatalom belső mechanizmusaiba. Én már úgy két hónapja éreztem, hogy ezt a döntést meg fogják hozni. Már amikor a fellebbviteli tárgyaláson egy hónappal csökkentették a büntetésemet és a legenyhébb büntetés-végrehajtási intézetbe soroltak át - bár a börtönben elszigeteltség­ben éltem -, sok jel arra utalt, hogy tervezge­tik a büntetés felezését. A bírósági eljárás olyan volt, mint egy megrendezett jelenet. Még a csehszlovák televízió is jelen lehetett, sőt a közönséget is beengedték, ami abszolút kivételnek számít. Engem civil ruhába öltöz­tettek, és a tárgyaláson is így vehettem részt, ami szintén szokatlan, hiszen az elítélt mindvé­gig rabruhában van, amíg fogolynak számít. Átszakadt gátak . - De erre a döntésre nyilván azért került sor, mert ön a híres cseh drámaíró. - Természetesen erről van szó, hiszen az óriási hazai és nemzetközi szolidaritás olyan helyzetet teremtett, ami egyféle nyomást gya­korolt, és így a hatalom kénytelen volt enged­ni. De az első pillanattól fogva úgy érzem, hogy nem játszhatom el a kirakati figura sze­repét. Nem nyugodhatok bele, hogy a többie­ket bent tartsák, csak azért, mert nem dráma­írók, s kevésbé ismertek, s mert miattuk nem tiltakoztak annyian. Épp ezért az összes inter­júban, amit szabadulásom után adtam, felhív­tam rájuk a figyelmet, megneveztem őket, fel­idéztem esetüket.­­ - Meglepte-e a külföldi, de elsősorban a közép-európai tiltakozó akciók sora, amelyről - mint tudjuk - már a börtönben tudomást szerzett? - Igen, ez természetesen meglepett, s valami egészen új dolog volt, nagyon fontos dolog. Nem is annyira az én személyem szempontjá­ból, hanem általában is. Mintha egy új légkör lenne születőben, a közép-európai együvé tar­tozás új légköre. Mintha felszakadoznának azok a gátak, amelyek évtizedeken keresztül elválasztottak bennünket egymástól. Hiszen nagyon is jól emlékszünk arra, hogy amikor az egyik országban reformfolyamat indult meg, akkor az az átalakulás csakis abban az egy országban zajlott, és a többi ország közö­nyösen szemlélte azt. Mindebben mintha áttö­rés zajlana le manapság, mintha valóban át­szakadnának ezek a mesterséges gátak. Egy újfajta szolidaritás megnyilvánulásai ezek, amelyek átlépik a szovjet blokk egyes orszá­gainak a határait. Olyan folyamat ez, amelyet nagyon fontosnak tartok általában is. Tehát nem az én személyemről van szó kizárólag. Felhalmozódott erő - Most, hogy kiszabadult, milyennek látja mindazt, ami körülveszi? - Be kell vallanom, még nem tájékozódtam kellőképpen, de a börtönben alaposan elol­vastam az újságokat, ez módomban állt. Bár ezekből teljes képet nemigen kaphattam. Csak most kezdem a tájékozódást. Úgy érzem, hogy amíg a börtönben voltam, e négy hónap alatt sok minden változott országunkban. Például húsz év után először került sor arra, hogy tudósok, művészek - akik a nyilvános­ság első vonalában dolgozhatnak - alulról kezdeményezett petíciót írjanak, amely nem­csak az ellen emeli fel a szavát, hogy engem bebörtönöztek, hanem a rendőrség januári fellépése ellen is. Ez pár hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, vagyis az, hogy ezek a hivatalos vagy engedélyezett művészek olyasvalaki mellett álljanak ki aláírásukkal, aki ellenzékinek számít. Ebben a majd húsz évig teljesen demoralizált, atomizálódott társada­lomban kezd felgyülemleni az erkölcsi tisztaság iránti igény. Ez az erő csöndben halmozódott fel, és egyszerre mintha most talált volna alkal­mat arra, hogy felszínre törjön.­­ Václav Havel

Next