168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)
1989-09-05 / 19. szám
VENDÉGOLDAL Én már nem hiszek az ígérgetésekben Más az eszme, más a foci Engesztelhetetlen-e Orbán Viktor? A Mérleg című műsorban rendszeresen jelentkezik az Új arcok a magyar közéletben c. sorozat. Legutóbb a vendég Orbán Viktor, a Fidesz országos választmányának tagja volt. Rékai Gábor a beszélgetés során arra törekedett, hogy elsősorban ne politikai programot „mondasson” interjúalanyával, hanem megrajzolja egy nős, egy gyermekes politizáló értelmiségi fiatal portréját. A beszélgetés - amelyet terjedelmi okok miatt rövidített, megszerkesztett változatban közlünk - augusztus 25-én hangzott el. I- Miért nem tartod valószínűnek, hogy a kommunista pártban is vannak olyan áramlatok, olyan emberek, akik lényegében valami hasonlót gondolnak, mint te?- Több okom van erre. Csak a legfontosabbat érintem, de az szerintem nemcsak rám nézve igaz, hanem generációm egy tekintélyes részére is. Ugye, mi ennek a Kádár-féle szocializmusnak a gyermekei vagyunk, mi már ebbe születtünk. Jómagam például 1963-ban, tehát én ebbe nőttem bele. Az óvodától a katonaságig, első egyetemi éveimig bezárólag egyfajta képet kaptam a világról; ezt úgy adták nekem az iskolában, az óvodában és a honvédségnél. Szóval én abban nőttem fel, amit ez a rendszer az oktatási intézményeken keresztül beletett a fejembe. A szülői oldalról jószerivel semmi sem ellensúlyozta azt, amit az iskolában tanítottak nekem. Amikor aztán egyetemre kerültem, és vidékről feljőve belecsöppentem a nagyvárosi életbe, sokkal szabadabb közegbe vetődtem. Több olyan könyv került a kezembe, amelyről életemben nem hallottam, s olyan emberekkel találkoztam, akik egészen mást mondtak, mint amit addig tanultam. Egyszerűen kiderült a tanított képről, hogy nem igaz. Kiderült, hogy valami egészen más történt Magyarországon az elmúlt negyven évben, s egészen más folyik Magyarországon a jelenben, és másfajta jövő volna kívánatos ennek az országnak, mint amit a hivatalosság hirdetett, sugallt. Ettől kezdve én már nem hiszek semmifajta szlogenben, ígérgetésben. Szerintem a Fidesz-tagok mindnyájan így vannak vele: csak a tényeknek hiszünk. Tehát minket már nem érdekel, hogy mit mond Pozsgay Imre és a magukat reformkommunistáknak nevező más személyek. Engem az érdekel, hogy akkor mit mond Pozsgay Imre, amikor konkrétumokról van szó. En már más szempontból nézem a világot. Engem már nem győz meg, ha Pozsgay - nem akarom az ő személyére kihegyezni a dolgot, mondhatnám Nyers Rezsőt meg Németh Miklóst vagy a többieket is, csak hát ma Pozsgay a reformkommunizmus Zászlaja Magyarországon, ezért említem az ő nevét -, szóval engem már nem győz meg, ha ő azt állítja, hogy ez a párt már nem az a párt, hogy ez a pártvezetés már nem az a pártvezetés, ez a pártvezetés már egy demokratikus szocializmust vagy nem tudom én, mit akar. Engem az érdekel, hogy Pozsgay Imre számára - és jó néhány, magát reformkommunistának mondó számára - mind a mai napig nem okoz problémát - vagy legalábbis nem óhajtja megoldani hogy ő egy pártban van azokkal, akik nyilvánosan az ellenkezőjét mondják annak, amit ő. Mihez is adom a nevem? B- Azért az túlzás, hogy nem okoz problémát. Azt hiszem, ezt kissé sommásan intézed el így.- Igaz, finomítani kell. Helyesebb úgy fogalmazni: elviselhető a számára, nem okoz neki morális és politikai problémát, hogy egy szervezetben legyen a pufajkás múltat dicsőségesen felvállaló keretlegényekkel. Ezt azért említem, mert itt gondolkodásbeli különbségről van szó. Az én generációm számára ez a kérdés már nem politikai taktika kérdéseként jelentkezik. A Fideszbe belépett fiatal számára ez a kérdés úgy vetődik föl: pontosan mihez is adom én a nevem? Tehát számunkra morális jelentősége van annak, ha valaki egy szervezet mellé leteszi a voksát. I- Mondd, nem lehetséges, hogy engesztelhetetlenségednek, amely azért sugárzik belőled, az is oka lehet, hogy a tényeket és értelmezésüket hosszú ideig kétségkívül egy meghatározott szempont szerint tálalva, készen kaptátok, és most átbillensz egy másik szélsőségbe, s radikálisan lezársz mindenféle közös utat? Vagyis most, hogy megismerted azokat az embereket, könyveket, amelyeket - mint mondod - korábban eltitkoltak előletek, mintegy az ingahatásnak megfelelően eltüntetné! mindent, ami a másik, a korábbi oldalra emlékeztet.- Azt gondolom, nem egy inga másik oldali kilengéséről van szó, hanem egy nagyon is nyugodt középső álláspont elfoglalásáról. Mi csupán azt mondjuk ki - és ezt mondom itt én is hogy politikában már csak a konkrétumoknak szabad hinni. Szervezetünk egy kisebbségi jogvédelmi, emberi jog-filozófiára alapuló szervezet, ezért mi nem is kívánjuk megvonni a kommunista párttól - és azon belül a reformszárnytól sem - azt a jogot, hogy Magyarország politikai életében a súlyának megfelelő módon részt vegyen. Tehát mi a korábbi álláspontra - amikor ez a politikai rendszer és így a kommunista párt nem akart megtűrni minket ezen a palettán - nem úgy reagálunk, hogy most mi akarunk kiszorítani. Mi mindössze azt mondjuk, hogy egy nyugalmas szituációra van szükség, arra, hogy mindenki elismerje a másik jogát a politikai életben való részvételhez, és majd a választások döntik el, kinek mi a pontos politikai súlya. Tehát én nem másik oldalon vagyok, hanem egy nagyon kiegyensúlyozott, nyugodt helyzetben. Hogy esetleg mégis engesztelhetetlennek tűnök, azzal magyarázható, hogy úgy gondolom: ez az elérni kívánt nyugalmi állapot nem magától keletkezik, hanem a kommunistákat kényszeríteni kell rá, hogy ezt a helyzetet elismerjék. Ami hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti: a kommunista pártot rá kell kényszeríteni, hogy ebben az országban választások legyenek, és hogy e választások eredményét elismerjék. A politikai szlogenekkel ellentétben ez a párt közel sem nyitott ez iránt a szándék iránt - jóllehet állítja magáról. I- Egy régebbi beszélgetés során az a Kuko- relli István, aki tanárod volt, s alkalomadtán még ma is együtt szoktatok focizni - igaz, egymás ellen - azt fejtegette: különvá- lasztandónak véli a személyes kapcsolatokat és a politizálást; a politizálást, mint technikát. Mi erről a te véleményed?- Ezzel egyetértek. Egyébként Kukorelli István politikai nézeteivel a legmesszebbmenőkig nem értek egyet. Nemcsak hogy nem osztom az álláspontját, hanem részben demagógnak is tartom - egyébként ő is ezt tartja rólam, lám, ezt igazságosan meg kell állapítanom -, ráadásul azt a politikai irányvonalat, amit ő visz, kifejezetten károsnak is találom. De ettől Kukorelli nekem nem haragosom, sőt el kell ismernem: az egyetemen nagyon sok dolgot tanultam meg tőle alkotmányjogból, amit most időnként, ha kell, ő ellene kamatoztatok. Ebben neki tanári érdemei vannak, ezt nem vitatom el soha. Ez a helyzet egyébként a munkahelyemen, a Századvég című folyóiratnál is, ahol a szerkesztőség tagjainak a többsége a politikai gondolkodásomhoz közel álló fiúkból áll, de van egy-két reformkommunista irányvonalat követő, reformkommunista ideológiát vagy értékeket valló srác is, akiket a barátaimnak tekintek. Adott esetben ez nem menti meg őket attól, hogy vitában igyekezzem porrá zúzni az álláspontjukat. Alcsútról Felcsúton át I- Csillogó szemekkel magyarázol, és olyan dinamikával, hogy a hallgatódban az a képzet támad: ez az ember keresztben nyelné le azt, aki nem egészen úgy vélekedik, mint ő. Holott épp az ellenkezőjéről beszélünk.- Az életem olyan közösségben zajlott, ahol. rengeteg velem egyet nem értő ember volt, és most is sok ellentétes véleményű emberrel vagyok kénytelen együtt élni. De ismétlem: a munkahelyemen például ez nem okoz problémát a számomra. A futballcsapatomban sem. 14