168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)
1989-09-05 / 19. szám
VENDÉGOLDAL Én már nem hiszek az ígérgetésekben Más az eszme, más a foci Engesztelhetetlen-e Orbán Viktor? ! - Miért nem tartod valószínűnek, hogy a kommunista pártban is vannak olyan áramlatok, olyan emberek, akik lényegében valami hasonlót gondolnak, mint te? - Több okom van erre. Csak a legfontosabbat érintem, de az szerintem nemcsak rám nézve igaz, hanem generációm egy tekintélyes részére is. Ugye, mi ennek a Kádár-féle szocializmusnak a gyermekei vagyunk, mi már ebbe születtünk. Jómagam például 1963-ban, tehát én ebbe nőttem bele. Az óvodától a katonaságig, első egyetemi éveimig bezárólag egyfajta képet kaptam a világról; ezt úgy adták nekem az iskolában, az óvodában és a honvédségnél. Szóval én abban nőttem fel, amit ez a rendszer az oktatási intézményeken keresztül beletett a fejembe. A szülői oldalról jószerivel semmi sem ellensúlyozta azt, amit az iskolában tanítottak nekem. Amikor aztán egyetemre kerültem, és vidékről feljőve belecsöppentem a nagyvárosi életbe, sokkal szabadabb közegbe vetődtem. Több olyan könyv került a kezembe, amelyről életemben nem hallottam, s olyan emberekkel találkoztam, akik egészen mást mondtak, mint amit addig tanultam. Egyszerűen kiderült a tanított képről, hogy nem igaz. Kiderült, hogy valami egészen más történt Magyarországon az elmúlt negyven évben, s egészen más folyik Magyarországon a jelenben, és másfajta jövő volna kívánatos ennek az országnak, mint amit a hivatalosság hirdetett, sugallt. Ettől kezdve én már nem hiszek semmifajta szlogenben, ígérgetésben. Szerintem a Fidesz-tagok mindnyájan így vannak vele, csak a tényeknek hiszünk. Tehát minket már nem érdekel, hogy mit mond Pozsgay Imre és a magukat reformkommunistáknak nevező más személyek. Engem az érdekel, hogy akkor mit mond Pozsgay Imre, amikor konkrétumokról van szó. Én már más szempontból nézem a világot. Engem már nem győz meg, ha Pozsgay - nem akarom az ő személyére kihegyezni a dolgot, mondhatnám Nyers Rezsőt meg Németh Miklóst vagy a többieket is, csak hát ma Pozsgay a reformkommunizmus zászlaja Magyarországon, ezért említem az ő nevét -, szóval engem már nem győz meg, ha ő azt állítja, hogy ez a párt már nem az a párt, hogy ez a pártvezetés már nem az a pártvezetés, ez a pártvezetés már egy demokratikus szocializmust vagy nem tudom én, mit akar. Engem az érdekel, hogy Pozsgay Imre számára - és jó néhány, magát reformkommunistának mondó számára - mind a mai napig nem okoz problémát - vagy legalábbis nem óhajtja megoldani hogy ő egy pártban van azokkal, akik nyilvánosan az ellenkezőjét mondják annak, amit ő. Mihez is adom a nevem? - Azért az túlzás, hogy nem okoz problémát. Azt hiszem, ezt kissé sommásan intézed el így. - Igaz, finomítani kell. Helyesebb úgy fogalmazni: elviselhető a számára, nem okoz neki morális és politikai problémát, hogy egy szervezetben legyen a pufajkás múltat dicsőségesen felvállaló keretlegényekkel. Ezt azért említem, mert itt gondolkodásbeli különbségről van szó. Az én generációm számára ez a kérdés már nem politikai taktika kérdéseként jelentkezik. A Fideszbe belépett fiatal számára ez a kérdés úgy vetődik föl: pontosan mihez is adom én a nevem? Tehát számunkra morális jelentősége van annak, ha valaki egy szervezet mellé leteszi a voksát. - Mondd, nem lehetséges, hogy engesztelhetetlenségednek, amely azért sugárzik belőled, az is oka lehet, hogy a tényeket és értelmezésüket hosszú ideig kétségkívül egy meghatározott szempont szerint tálalva, készen kaptátok, és most átbillensz egy másik szélsőségbe, s radikálisan lezársz mindenféle közös utat? Vagyis most, hogy megismerted azokat az embereket, könyveket, amelyeket - mint mondod - korábban eltitkoltak előletek, mintegy az ingahatásnak megfelelően eltüntetnek mindent, ami a másik, a korábbi oldalra emlékeztet. Azt gondolom, nem egy inga másik oldali kilengéséről van szó, hanem egy nagyon is nyugodt középső álláspont elfoglalásáról. Mi csupán azt mondjuk ki - és ezt mondom itt én is hogy politikában már csak a konkrétumoknak szabad hinni. Szervezetünk egy kisebbségi jogvédelmi, emberi jogfilozófiára alapuló szervezet, ezért mi nem is kívánjuk megvonni a kommunista párttól - és azon belül a reformszárnytól sem - azt a jogot, hogy Magyarország politikai életében a súlyának megfelelő módon részt vegyen. Tehát mi a korábbi álláspontra - amikor ez a politikai rendszer és így a kommunista párt nem akart megtűrni minket ezen a palettán - nem úgy reagálunk, hogy most mi akarunk kiszorítani. Mi mindössze azt mondjuk, hogy egy nyugalmas szituációra van szükség, arra, hogy mindenki elismerje a másik jogát a politikai életben való részvételhez, és majd a választások döntik el, kinek mi a pontos politikai súlya. Tehát én nem másik oldalon vagyok, hanem egy nagyon kiegyensúlyozott, nyugodt helyzetben. Hogy esetleg mégis engesztelhetetlennek tűnök, azzal magyarázható, hogy úgy gondolom, ez az elérni kívánt nyugalmi állapot nem magától keletkezik, hanem a kommunistákat kényszeríteni kell rá, hogy ezt a helyzetet elismerjék. Ami hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti: a kommunista pártot rá kell kényszeríteni, hogy ebben az országban választások legyenek, és hogy e választások eredményét elismerjék. A politikai szlogenekkel ellentétben ez a párt közel sem nyitott ez iránt a szándék iránt - jóllehet állítja magáról. " - Egy régebbi beszélgetés során az a Kukorelli István, aki tanárod volt, s alkalomadtán még ma is együtt szoktatok focizni - igaz, egymás ellen - azt fejtegette: különválasztandónak véli a személyes kapcsolatokat és a politizálást, a politizálást, mint technikát. Mi erről a te véleményed? - Ezzel egyetértek. Egyébként Kukorelli István politikai nézeteivel a legmesszebbmenőkig nem értek egyet. Nemcsak hogy nem osztom az álláspontját, hanem részben demagógnak is tartom - egyébként ő is ezt tartja rólam, lám, ezt igazságosan meg kell állapítanom -, ráadásul azt a politikai irányvonalat, amit ő visz, kifejezetten károsnak is találom. De ettől Kukorelli nekem nem haragosom, sőt el kell ismernem: az egyetemen nagyon sok dolgot tanultam meg tőle alkotmányjogból, amit most időnként, ha kell, ő ellene kamatoztatok. Ebben neki tanári érdemei vannak, ezt nem vitatom el soha. Ez a helyzet egyébként a munkahelyemen, a Századvég című folyóiratnál is, ahol a szerkesztőség tagjainak a többsége a politikai gondolkodásomhoz közel álló fiúkból áll, de van egy-két reformkommunista irányvonalat követő, reformkommunista ideológiát vagy értékeket valló srác is, akiket a barátaimnak tekintek. Adott esetben ez nem menti meg őket attól, hogy vitában igyekezzem porrá zúzni az álláspontjukat. Alcsútról Felcsúton át - Csillogó szemekkel magyarázol, és olyan dinamikával, hogy a hallgatódban az a képzet támad: ez az ember keresztben nyelné le azt, aki nem egészen úgy vélekedik, mint ő. Holott épp az ellenkezőjéről beszélünk. - Az életem olyan közösségben zajlott, ahol rengeteg velem egyet nem értő ember volt, és most is sok ellentétes véleményű emberrel vagyok kénytelen együtt élni. De ismétlem: a munkahelyemen például ez nem okoz problémát a számomra. A futballcsapatomban sem. A Mérleg című műsorban rendszeresen jelentkezik az Új arcok a magyar közéletben c. sorozat. Legutóbb a vendég Orbán Viktor, a Fidesz országos választmányának tagja volt. Rékai Gábor a beszélgetés során arra törekedett, hogy elsősorban ne politikai programot „mondasson” interjúalanyával, hanem megrajzolja egy nős, egy gyermekes politizáló értelmiségi fiatal portréját. A beszélgetés - amelyet terjedelmi okok miatt rövidített, megszerkesztett változatban közlünk - augusztus 25-én hangzott el. I 14