168óra, 1990. július-december (2. évfolyam, 26-51. szám)

1990-08-07 / 31. szám

A. H.: Ezért a privatizáció is különböző csomagokban, különféle lépcsőkben gondol­kodik. Úgy gondolom, helyes az a kormány­zati törekvés, amelyik mindenekelőtt a kiske­reskedelem, a szolgáltatás, az idegenforgalom privatizációjával próbálkozik, ott is a kis üzle­tek privatizációját kezdené meg, hiszen ez a szegmens az, amire már feltételezhetően reális kereslet van Magyarországon. Ha ezt a reális vásárlóerőt kedvezményes, viszonylag hosszú lejáratú, tehát valószínűleg tízéves hitelkonst­rukcióval, kedvezményes kamatozással is tá­mogatjuk, akkor megindulhat egy bizonyos tőkefelhalmozás. Társadalmi oldalról pedig ugyanakkor megkezdődhetne egy vékony pol­gári réteg lassú gyarapodása. Ezért én úgy vélem, hogy történelmileg ugyan nagyon rö­vid idő alatt kell megcsinálni a privatizációt, de az egész együtt többéves, talán évtizedes program. Ugyanakkor semmi okunk arra, hogy a privatizációt olyan óriási szervezetek­nél és akkora tőkevolumennel kezdjük, mint amilyen például az energetikai szektor, a bá­nyászat, a hírközlés vagy az infrastruktúra. Látni kell, hogy azért a tőkejavaknak ez igen jelentős részét teszi ki. Csak arra utalok, hogy a 600-700 állami vállalat közül összesen 90 van az ipar területén államigazgatási irányítás alatt, de 90 koncentrálja a befektetett tőke 60 százalékát. Ezek tipikusan azok a területek, amiket az előbb említettem. Ezeknél nem gon­dolunk arra, hogy első lépésben sor kerüljön a privatizálásukra, s a második lépésben is csak nagyon megfontoltan. Elsősorban a kül­földi tulajdon az, ami ide bevonható. Jönnek a menedzserek - Önnek mi a véleménye a programról? LENGYEL LÁSZLÓ: Én úgy látom, hogy az az általános felfogás, amit ez az anyag is tartalmaz és általában minden politikai párt úton-útfélen hangoztat - nevezetesen, hogy van egy úgynevezett egységes állami tulajdon, ami szörnyűség, és ettől az egységes állami tulajdontól most a privatizációval szabadul­nunk kell, méghozzá úgy, hogy egy többségi magántulajdont alakítunk ki­­, nem más, mint egy koncepció. Azt hiszem, 1968 óta nem volt egységes állami tulajdon Magyarorszá­gon. Itt egy osztott tulajdoni rendszer alakult ki, ahol az állam csak résztulajdonos volt, miközben megjelentek résztulajdonosként a menedzserek, az elitmunkások, a gyáregység­vezetők és ezek között különösen a 80-as években kemény gazdasági harc folyt, és fo­lyik ma is. Aki azt feltételezi, hogy az állam­­igazgatás kezében volt a tulajdon, és abból most kicsavarjuk, majd átadjuk a magántulaj­donosnak, az téved. Már régen nem volt az államigazgatás kezében ez a tulajdon, hanem például félig-meddig a menedzserek kezében volt és most onnan kéne kicsavarni. Tehát nem jó irányba lő a tulajdonosi koncepció. Ez nem a Szovjetunió, ez nem Románia, ez nem Csehszlovákia, ahol tényleg az államigazgatás kezén volt a tulajdon. Itt többek között nagy oligarchák, menedzserek kezében volt a tulaj­don nagyobbik része... !­­ Most tehát az az abszurd helyzet állna elő, hogy a politikai rendszerváltás során a különböző politikai erők, pártok tulajdon­képpen árnyékbokszot vívtak nem létező hatalmak ellen? Ugyanakkor a létező gaz­dasági és politikai hatalommal ugyanúgy kell megküzdeniük, ahogy az előző kormá­nyok és adminisztrációk legalábbis meghir­dették ezt a küzdelmet. Ugyanez a harc kell hogy folytatódjon ezután is? L. L.: Pillanatnyilag ez a harc folyik, de azt, hogy milyen eredménnyel zárul, nem tudom. A csődbe jutott vállalatoknál már tudjuk, hogy elindult. Megjelent a lista, majd hirtelen kiderült, hogy az mégsem „az” a lista. Ezt egyébként már átéltük: a korábbi kormányok is állandóan listákat húztak ki a zsebükből, azután a miniszterelnökök azt mondták, hogy az nem „olyan” lista volt. Ami a privatizációt illeti, valószínűleg ennek a kormánynak is meg kell vívnia ezt a drámai küzdelmet, szem­be kell néznie a nagyvállalatokkal. A másik oldalról le kell számolnia azzal az illúzióval is, hogy magántulajdonosok „teremnek” itt pil­lanatok alatt. Ki a fene fogja megvásárolni azokat a nagyvállalatokat, amikről itt szó van? Az eddigi tőkebeáramlás és a belföldi tőke mennyisége ezt irreálissá teszi. Én már akkor is boldog lennék, ha eljutna a dolog odáig, hogy a magántulajdon arányát a mos­tani alig tíz százalékról legalább a duplájára lehetne emelni. Tehát spontán formákban en­gedni kell bizonyos privatizációt, állami ellen­őrzéssel. Azt hiszem, hogy abban van igazán vita az ellenzék és a kormány között, hogy az ellenzék - most a szabad demokratákra gon­dolok - a spontán privatizációt nem ítéli el olyan mértékben, mint a Magyar Demokrata Fórum és annak szakértői gárdája, mert úgy gondolja, hogy még a spontán privatizáció is jobb, mint ha állami tulajdonban maradná­nak a gazdálkodó egységek.­­ - Csakhogy a spontán privatizáció élén ez a bizonyos oligarchia áll, amely a hatalmat az elmúlt évtizedekben gyakorolta... L. L.: Tetszik, nem tetszik, ezt el kell tud­nunk viselni. Nekem inkább nem tetszik, mint tetszik, de el kell tudnunk viselni, hogy olyan emberek fognak vállalkozóként megjelenni, akik a korábbi időszakban is kedvezménye­zettek voltak. Lefejezni a nyerőket? ! - Ez azt jelenti, hogy a politikai rend­szerváltás a jelek szerint nem nagyon jár együtt társadalmi struktúraváltással. Nem lesznek nagy tömegben olyan réte­gek, amelyek a vállalkozás révén emel­kednek fel, ellentétben a reménykedések­kel és a deklarációkkal? - A nagy nyerők hagyományosan igaz­ságtalanul nyerők ebben az értelemben. A gazdaság nem társadalmi igazságosság kérdése. Történelmileg előadhatnánk azt, hogy ezeket a nyerőket most fejezzük le. 1948-ban lefejezték őket egy államosítás során, méghozzá nagyon könyörtelenül. Az államosítással elhitették a társadalommal: „most ti jöttök, fiúk!”. És átadtak tulajdono­kat bizonyos társadalmi rétegeknek, legalábbis elvileg. Gyakorlatilag természetesen nem, de azt az ideologikus hitet keltették bennük, hogy most aztán jönnek az alsó néposztályok. Nem jöttek. Illetve, ha jöttek, az nagyon rossz volt. Ne keltsük megint azt az illúziót, hogy itt a perifériára szorított betanított és segédmunká­sokból, a tömegesen szegényedő, leszakadó rétegekből hirtelenjében - vagy akár hosszú távon is - olyan gazdagodó vállalkozók lesz­nek, akik az országot kiviszik a kátyúból. Egy közgazdász szájából nem népszerű és talán kegyetlen megállapításként hangzik, de meg­mondhatom, hogy annak a szavazótábornak egy jelentős része, amelyik, mondjuk, a De­mokrata Fórumra, a kereszténydemokraták­ra vagy a kisgazdákra szavazott, gazdaságilag nem fog nyerni. Lengyel László: „Itt egy osztott tulajdoni rendszer alakult ki, ahol megjelentek résztulajdonosként a menedzserek, az elitmunkások..." Kiadó Rt. Színházi Élet Kft. SZÍNHÁZI MovicS- ÉLET LEGENDA VOLT - VALÓSÁG LETT! Hirdetésfelvétel: Bp., VIII. Könyves K. krt. 76. Felvilágosítás a 133-7314-es telefonon. Kiadó Rt. Új Ludas Kft. HA KEDD, AKKOR ÚJ LUDAS! Hirdetésfelvétel: Bp., VIII. Könyves K. krt. 76. Felvilágosítás a 133-7314-es telefonon. 9

Next