168óra, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)

1991-03-12 / 10. szám

Egyébként nekem nem stílusom, hogy meg­zsaroljak bárkit is. Meg vagyok viszont győződve arról, hogy a mi fölméréseink alátámasztják: a magyar lakosság többsége nem óhajt kárpótlást. Szá­mításaink és fölméréseink szerint a választó­­polgároknak mindössze húsz százaléka kíván­ja ezt. A Kisgazdapárt különböző látványos akcióit, amelyekkel olyan benyomást próbál kelteni a törvényhozókban, mintha a nép for­­rongana és kárpótlást követelve hamarosan kapára-kaszára-villára kapva kitódulna az ut­cákra, én nem fogadom el, s mindezt mester­séges hangulatkeltésnek tartom. Mindamel­lett nem vádolom a Kisgazdapártot azzal, hogy működése és stílusa fenyegetné a magyar demokráciát. Nem tartom olyan jelentős párt­nak, amely, ha akarná is, ezt megtehetné. In­kább eljelentéktelenedőfélben lévő, egyre nép­szerűtlenebb színben föltűnő pártnak látom a Kisgazdapártot. Ezért én tőlük, a magyar de­mokrácia egészét nézve, nem tartok. S bár amit csinálnak, az kifejezetten káros, de túl kis párt ez ahhoz, hogy egy egész intézmény­­rendszert igazából össze tudjon dönteni, le tudjon rombolni. Ugyanakkor azt nagyon fájlalom, hogy a Kisgazdapárt hangulatkeltése az országgyű­lésben - amely a kárpótlás ügyében (úgy­mond) pillanatról pillanatra megnyilvánuló népi igényeknek adott hangot - befolyásolta a többi parlamenti pártot. Azt vártam, hogy például az MDF és maga a kormány kemé­nyen ellen fog állni és nem fog belemenni semmifajta kárpótlásba. Ám minél jobban re­ménykedtem, hogy legalább a választási prog­ramjához ki-ki - mind az MDF, mind az SZDSZ - tartani fogja magát, annál inkább fájlalom, hogy ez a két jelentős párt is föladta korábbi álláspontját és hajlandó a gazdaságot nagyon nehéz helyzetbe hozó kárpótlási állás­pontot elfogadni. Ez aggaszt engem legin­kább, nem a Kisgazdapárt. Oláh Sándor pe­dig végképp nem. A Kisgazdapártnak, úgy látszik, semmi sem drága. Nem olyan rég még azt állították a nyilvánosság előtt, hogy a fide­­szes képviselők oda szoktak sündörögni hoz­zájuk a szünetben, és hasonló képtelensége­ket. A Kisgazdapárt számára a kárpótlási kér­dés olyan fontos, hogy semmilyen politikai eszköz bevetésétől nem riadnak vissza. Licitverseny? ! — Ha ön szerint a társadalom nyolcvan szá­zaléka elutasítja a kárpótlást, mivel magya­rázza azt a kárpótlási licitversenyt, amely a parlamentben folyik? Tehát például azt, hogy az SZDSZ azt mondja: adjunk min­denkinek kárpótlást?­­ Rossz politikai reflexekkel magyarázom. Azt hiszem, hogy az a hangulat, amelyet a Kisgazdapárt a parlamentben gerjesztett, a többi parlamenti párton is eluralkodott. Itt nagyon sok párt elhitte, hogy az emberek va­lóban akarnak kárpótlást. Nem tudom, hogy valójában mennyien akarnak, csupán a mi fölmérésünkre tudok támaszkodni, s azok nem igazolják ezt a föltevést. Igazából a baj az - és ez is a döntő -, hogy nem a Kisgazda­­párt, hanem komoly pártok változtattak ko­rábbi álláspontjukon, hogy elkezdtek egymás­sal licitálni. S hogy miért? Egy politikai párt, ha úgy ítéli meg, hogy kényelmetlen politikai helyzetbe hozták, esetleg nem mer vállalni egy megítélése szerint népszerűtlen állás­pontot. A kárpótlás elutasítását pedig so­kan népszerűtlen álláspontnak gondolják. Ezért az ilyen párt inkább még rálicitál a kárpótlási álláspontra, és előremenekül. Ez önmagában nem olyan nagy baj, ebben az ügyben azonban tragikus. Tragikus, mert a kárpótlás gondolatát mindegyik párt elfo­gadja, s így ennek egyetlen gazdaságilag reális kezelése, amely alapvetően elutasítja a kárpótlást, lehetetlenné válik. A Kisgaz­dapárt álláspontját tehát szalonképessé te­szi mind az MDF, mind az SZDSZ egy­másra licitálása. Ez a nagy baj, holott az - megítélésem szerint - szalonképtelen ál­láspont. Közgazdasági értelemben leg­alábbis képtelen álláspont. Él —És morálisan?­­ Morális szempontból igaza lehet a Kis­gazdapártnak is meg nekünk is. De a jog­szerűség, a gazdaságosság szempontjából már nem tartható a Kisgazdapárt nézete. Mi mindig arra törekedtünk ebben az ügy­ben, hogy a parlamentben tárgyi vita foly­jon, racionális érvek hangozzanak el kü­lönböző megvilágításban. Vita arról, hogy gazdaságilag milyen következményekkel jár a kárpótlás, ne pedig arról, hogy kinek van vagy nincs igaza. Morális szempontból - ismétlem - mindenkinek lehet igaza, akár egyszerre is. Ezért én soha nem mertem azt megtenni, hogy a Kisgazdapárt álláspontját morális szempontból hitványabbnak ítéljem meg, mint a miénket. Mintha Kossuth hívott volna bennünket Hatalmas tömegek várnak Torgyán József, a kisgazdák parlamenti frakciójának vezetője nagygyűlés szónoka volt a Testnevelési Főiskolán. Sajátos hangulatban fogadta őt hallgatósága, akadt közöttük olyan, akit a politikus egyenesen Kossuthra emlékeztette. A riporter Hollós János. TORGYÁN JÓZSEF: Azért kértem önö­ket, hogy jöjjenek el erre a napra, egy vitaindí­tó előadásra, hogy vegyenek részt, kapcsolód­janak be az ország helyzetének jobbra fordítá­sára irányuló munkába, és közösen találjuk meg a kivezető utat, és közösen építsük fel az országunkat, ha kell, akár egy új honfoglalás útján. TÖMEG: Vivát! Éljen! (Taps.) ELSŐ FÉRFI: Nagyszerű volt a beszéde neki. Én csodálom Torgyánt, és a híve va­gyok. Nagyon fontos volna, hogy ez az ember kerüljön a miniszterelnöki posztra ebben az országban. Ez biztos, hogy megváltoztatná az országnak a jövőjét, és az egész országunk örülne ennek, ha Torgyán lehetne a miniszter­­elnöke. MÁSODIK FÉRFI: Csodálni tudjuk a Torgyán úrnak a felszólalását, hogy egy­ Torgyán és az önzetlen politizálás szer­t mindenkorra igen erős bírálattal lát­ja a kormánynak a működőképtelenségét és az országgyűlésen belül pediglen az el­lentéteket, ígéreteket tett a kormány, ígére­tet tett a tulajdonnal kapcsolatosan, ígére­tet... - Ön is visszakövetel valamit? MÁSODIK FÉRFI: Igen. M . Mit? MÁSODIK FÉRFI: A fél házamat követe­lem vissza, és követelem azt, hogy jelen pilla­natban is munka nélkül vagyok, és ebbe az országba születtem, itt akarok meghalni. Ve­szik fel a kölcsönöket, úgy, mint a régi rezsim­be volt, a Kádár-rezsimbe. Nem kérdezték meg a magyar nemzetet és a polgárságot, hogy azo­kat az összegeket mire fektették be. De ugyan­akkor jelen pillanatba is, kérem szépen, a gyermekeim albérletbe laknak, azért, mert .

Next