168óra, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)
1991-03-12 / 10. szám
Egyébként nekem nem stílusom, hogy megzsaroljak bárkit is. Meg vagyok viszont győződve arról, hogy a mi fölméréseink alátámasztják: a magyar lakosság többsége nem óhajt kárpótlást. Számításaink és fölméréseink szerint a választópolgároknak mindössze húsz százaléka kívánja ezt. A Kisgazdapárt különböző látványos akcióit, amelyekkel olyan benyomást próbál kelteni a törvényhozókban, mintha a nép forrongana és kárpótlást követelve hamarosan kapára-kaszára-villára kapva kitódulna az utcákra, én nem fogadom el, s mindezt mesterséges hangulatkeltésnek tartom. Mindamellett nem vádolom a Kisgazdapártot azzal, hogy működése és stílusa fenyegetné a magyar demokráciát. Nem tartom olyan jelentős pártnak, amely, ha akarná is, ezt megtehetné. Inkább eljelentéktelenedőfélben lévő, egyre népszerűtlenebb színben föltűnő pártnak látom a Kisgazdapártot. Ezért én tőlük, a magyar demokrácia egészét nézve, nem tartok. S bár amit csinálnak, az kifejezetten káros, de túl kis párt ez ahhoz, hogy egy egész intézményrendszert igazából össze tudjon dönteni, le tudjon rombolni. Ugyanakkor azt nagyon fájlalom, hogy a Kisgazdapárt hangulatkeltése az országgyűlésben - amely a kárpótlás ügyében (úgymond) pillanatról pillanatra megnyilvánuló népi igényeknek adott hangot - befolyásolta a többi parlamenti pártot. Azt vártam, hogy például az MDF és maga a kormány keményen ellen fog állni és nem fog belemenni semmifajta kárpótlásba. Ám minél jobban reménykedtem, hogy legalább a választási programjához ki-ki - mind az MDF, mind az SZDSZ - tartani fogja magát, annál inkább fájlalom, hogy ez a két jelentős párt is föladta korábbi álláspontját és hajlandó a gazdaságot nagyon nehéz helyzetbe hozó kárpótlási álláspontot elfogadni. Ez aggaszt engem leginkább, nem a Kisgazdapárt. Oláh Sándor pedig végképp nem. A Kisgazdapártnak, úgy látszik, semmi sem drága. Nem olyan rég még azt állították a nyilvánosság előtt, hogy a fideszes képviselők oda szoktak sündörögni hozzájuk a szünetben, és hasonló képtelenségeket. A Kisgazdapárt számára a kárpótlási kérdés olyan fontos, hogy semmilyen politikai eszköz bevetésétől nem riadnak vissza. Licitverseny? ! — Ha ön szerint a társadalom nyolcvan százaléka elutasítja a kárpótlást, mivel magyarázza azt a kárpótlási licitversenyt, amely a parlamentben folyik? Tehát például azt, hogy az SZDSZ azt mondja: adjunk mindenkinek kárpótlást? Rossz politikai reflexekkel magyarázom. Azt hiszem, hogy az a hangulat, amelyet a Kisgazdapárt a parlamentben gerjesztett, a többi parlamenti párton is eluralkodott. Itt nagyon sok párt elhitte, hogy az emberek valóban akarnak kárpótlást. Nem tudom, hogy valójában mennyien akarnak, csupán a mi fölmérésünkre tudok támaszkodni, s azok nem igazolják ezt a föltevést. Igazából a baj az - és ez is a döntő -, hogy nem a Kisgazdapárt, hanem komoly pártok változtattak korábbi álláspontjukon, hogy elkezdtek egymással licitálni. S hogy miért? Egy politikai párt, ha úgy ítéli meg, hogy kényelmetlen politikai helyzetbe hozták, esetleg nem mer vállalni egy megítélése szerint népszerűtlen álláspontot. A kárpótlás elutasítását pedig sokan népszerűtlen álláspontnak gondolják. Ezért az ilyen párt inkább még rálicitál a kárpótlási álláspontra, és előremenekül. Ez önmagában nem olyan nagy baj, ebben az ügyben azonban tragikus. Tragikus, mert a kárpótlás gondolatát mindegyik párt elfogadja, s így ennek egyetlen gazdaságilag reális kezelése, amely alapvetően elutasítja a kárpótlást, lehetetlenné válik. A Kisgazdapárt álláspontját tehát szalonképessé teszi mind az MDF, mind az SZDSZ egymásra licitálása. Ez a nagy baj, holott az - megítélésem szerint - szalonképtelen álláspont. Közgazdasági értelemben legalábbis képtelen álláspont. Él —És morálisan? Morális szempontból igaza lehet a Kisgazdapártnak is meg nekünk is. De a jogszerűség, a gazdaságosság szempontjából már nem tartható a Kisgazdapárt nézete. Mi mindig arra törekedtünk ebben az ügyben, hogy a parlamentben tárgyi vita folyjon, racionális érvek hangozzanak el különböző megvilágításban. Vita arról, hogy gazdaságilag milyen következményekkel jár a kárpótlás, ne pedig arról, hogy kinek van vagy nincs igaza. Morális szempontból - ismétlem - mindenkinek lehet igaza, akár egyszerre is. Ezért én soha nem mertem azt megtenni, hogy a Kisgazdapárt álláspontját morális szempontból hitványabbnak ítéljem meg, mint a miénket. Mintha Kossuth hívott volna bennünket Hatalmas tömegek várnak Torgyán József, a kisgazdák parlamenti frakciójának vezetője nagygyűlés szónoka volt a Testnevelési Főiskolán. Sajátos hangulatban fogadta őt hallgatósága, akadt közöttük olyan, akit a politikus egyenesen Kossuthra emlékeztette. A riporter Hollós János. TORGYÁN JÓZSEF: Azért kértem önöket, hogy jöjjenek el erre a napra, egy vitaindító előadásra, hogy vegyenek részt, kapcsolódjanak be az ország helyzetének jobbra fordítására irányuló munkába, és közösen találjuk meg a kivezető utat, és közösen építsük fel az országunkat, ha kell, akár egy új honfoglalás útján. TÖMEG: Vivát! Éljen! (Taps.) ELSŐ FÉRFI: Nagyszerű volt a beszéde neki. Én csodálom Torgyánt, és a híve vagyok. Nagyon fontos volna, hogy ez az ember kerüljön a miniszterelnöki posztra ebben az országban. Ez biztos, hogy megváltoztatná az országnak a jövőjét, és az egész országunk örülne ennek, ha Torgyán lehetne a miniszterelnöke. MÁSODIK FÉRFI: Csodálni tudjuk a Torgyán úrnak a felszólalását, hogy egy Torgyán és az önzetlen politizálás szert mindenkorra igen erős bírálattal látja a kormánynak a működőképtelenségét és az országgyűlésen belül pediglen az ellentéteket, ígéreteket tett a kormány, ígéretet tett a tulajdonnal kapcsolatosan, ígéretet... - Ön is visszakövetel valamit? MÁSODIK FÉRFI: Igen. M . Mit? MÁSODIK FÉRFI: A fél házamat követelem vissza, és követelem azt, hogy jelen pillanatban is munka nélkül vagyok, és ebbe az országba születtem, itt akarok meghalni. Veszik fel a kölcsönöket, úgy, mint a régi rezsimbe volt, a Kádár-rezsimbe. Nem kérdezték meg a magyar nemzetet és a polgárságot, hogy azokat az összegeket mire fektették be. De ugyanakkor jelen pillanatba is, kérem szépen, a gyermekeim albérletbe laknak, azért, mert .