168óra, 1991. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)
1991-11-26 / 47. szám
30 Tisztelt Szerkesztőség! A 168 óra 1990. június 26-ai számában közölték azt a beszélgetést, amelyben koronatanúként nyilatkoztam az emlékezetes „gombnyomásos” parlamenti szavazási botrányról. Az ügy kapcsán Pozsgay Imre képviselő felszólalásában sértő kijelentéseket tett személyem ellen. Mellékelten megküldöm Pozsgay Imre bocsánatkérő levelét, amelyből kiderül, hogy miként is rendeződött a peres ügy. Kadhinger Béláné Székely Éva, Budapest, Mártírok útja 61-63. A Fővárosi Bíróság 1991. október 22-i ítéletét tudomásul veszem. Kijelentem, hogy az Országgyűlésben 199°• június 25-én elTisztelt Szerkesztőség! Ha nem ismerjük a múltat, a jelent sem érthetjük meg. A jelent ismerjük, de ismerjük-e a múltat? Tehát a kérdés: hogyan ünnepelték meg elődeink a honfoglalás ezredik évfordulóját? 1885. Országos kiállítás, május 2.-október 31., amelyen Jedlik Ányos bemutatta találmányait. 1885-1904: Steindl Imre tervei alapján épül az új Országház, mivel a régi (a mai Bródy Sándor u. 8. sz. alatti) - amelyet Ybl Miklós tervezett 1865-ben - kicsinek bizonyult. 1893: Munkácsy Mihály az új Országház számára megfesti a Honfoglalást. 1894: Elkészült a Feszty-körkép, A magyarok bejövetele. 1896: Budapest városrendezési terve. „I. Ferenc József , Császári és Apostoli Királyi Felsége az ezredéves országos kiállítást 1896. évi május hó 2-án ünnepélyesen megnyitja”. Megindul a forgalom a kontinens első földalatti vasútján és a Ferenc József (Szabadság) hídon. A Városliget kiépítése. Az Iparművészeti Múzeum és a Vígszínház kinyitja kapuit. Az új Műcsarnok ezredéves országos képzőművészeti kiállítással fogadja a látogatókat. Schulek Frigyes átépíti a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomot és a Halászbástyát. Épülnek a Sugár (Andrássy) úti paloták s a budapesti bérházak. Zala György és munkatársai dolgoznak az Aréna útra (Hősök tere) kerülő millenniumi emlékművön (1894-1929). Hauszmann Alajos átalakítja a budai királyi palotát (1896-1903). Tervezik a Szépművészeti Múzeumot (1896-1906) és az Erzsébet hidat (1898-1903). Az év további eseményei: Hollósy Simon vezetésével megkezdte működését a nagybányai művésztelep. Magyarország részt vett a legújabb kori I. nyári olimpián, Athénban. A millennium idejéből - többek között - miránk, késői utódokra ezek a létesítmények maradtak, amelyek révén megszületett Európa egyik legszebb világvárosa, Budapest. Őseink meggondoltak voltak. Terveztek, szerveztek és építkeztek. Minden egyes felsorolt épületre, hídra, emlékműre, szoborra pályázatot írtak ki, és szakértő bizottság döntötte el, melyik pályaterv lesz kivitelezve. Ma az érdeklődés középpontjában 1100 éves honfoglalásunk megünneplése áll, világkiállítással. De az illetékesek nem tudnak dönteni. Hol legyen az expo? Budapesten, Szentendrén, Gödöllőn? Pénzügyi, tulajdonosi és jogi kérdésekről vitatkoznak. A főváros, az Országgyűlés döntsön-e vagy maga a nép, legyen-e világkiállítás vagy sem? S törvényes-e a népszavazás, aláírások gyűjtése igenre vagy nemre? Pályázatokat nem írtak ki, tervek nincsenek. Akkor az egész világkiállítás légvár, alaprajz nélkül. Ebben az esetben mire szavazzon a nép? A „világkiállítás” csak egy szó. Nincs mögötte terv. Térkép, bejelölve, hogy ide és ide, ezek és ezek az épületek, létesítmények kerülnek, ilyen és ilyen célokat szolgálnak majd. S melyik mennyibe kerül? Sok bel- és külföldi befektető jelentkezett, így ők sem tudják még, mire adják millióikat. S megtérül-e beruházásuk, s menynyi lesz a magyar állam, vagyis az ország és a nép haszna? S ha az intézkedésre jogosultak nem tudnak határozni a fönt jelzett okok miatt, hogyan dönthetne a nép? De ha 1996-ban lesz is valamiféle kiállítás - mert lennie kell! -, vajon mik maradnak utódainkra? Reméljük, nemcsak luxusszállodák, irodaházak, autószalonok. Szalai Zoltán Budapest Tisztelt Főszerkesztő Úr! Közhely: mindenki a maga egyéni történetén keresztül éli meg a rendszerváltást. Nos, az én történetem egy a sok közül. Nagyon sokáig töprengtem azon, hogy keressem-e az utakat a nyilvánosság felé vagy sem. Hogy mégis így döntöttem, annak oka, hogy véleményem szerint az én történetem nemcsak az én történetem, íme: 1978 óta nagyon jó kapcsolatom volt a Tankönyvkiadóval. Ennek első, kézzelfogható eredménye lett 1980-ban az Egy a valóság s ezer a ruhája című könyvem, amely kiegészítő olvasókönyvnek készült az általános iskolai fizika tanításához. A könyv sikert aratott, a rákövetkező években négyszer adták ki újra. Ezen felbuzdulva rendelte meg a kiadó, és készítettem el a második, majd a harmadik kötetet ugyanilyen cím alatt. E három könyv egy kerettörténetbe ágyazva igyekezett a 12-14 éves korosztálynak nemcsak pluszismereteket, de élményeket is adni a fizika minden területéről. A három kötet már a könyvüzletekben volt, amikor jött az ötlet: folytatódjék a sorozat, változatlan keretjáték mellett, de már más címen (És teremté az ember...), és az új kötetek a fizika után most már a technika történetének legizgalmasabb pillanataihoz kalauzolják el a fiatal olvasókat. Sokat és gyorsan dolgoztam, s hamarosan megjelent az És teremte az ember I. és II. kötete. Történetem keserűbb része itt kezdődik. A Tankönyvkiadó élén vezetőváltás történt, és az új igazgató az akkori idők (1989-90) bravúros átmentési manővereinek egyikével esett bele a kiadó igazgatói székébe. Az új igazgató pályázaton kívül került ebbe a pozícióba. Előzőleg az ELTE gazdasági osztályának volt sok vihart kavart igazgatója, no és természetesen párttitkára. Nos, ezek után jött számomra az újabb fordulat. 1991 első heteiben egy kedves barátom kiállításának megnyitóján a protokoll-lejtések közepette összehozott a véletlen Inkei Péterrel. Inkei korábban az ún. 06 kutatási főirány irodavezetője volt, tehát az ő kezében futottak össze az országban zajló közoktatási kutatások. Én magam is részt vettem ilyen kutatásban, s innen ismertem Inkei Pétert. Ő itt a kiállításon barátságos beszélgetést kezdeményezett, amelyben néhány szóval utalt könyveim sikerére és érdeklődött további terveim felől. A beszélgetés úgy hozta, meglehetősen pesszimista hangot ütöttem meg, vázolva, hogy ilyen-olyan okok miatt széthullott a munkacsapat, akikkel együtt dolgoztam, és mindezek tetejébe a kiadó élén történt vezetőváltozástól sem várok sok jót. Inkei elkomorodott, szó szót követett, végül nekem szegezte a kérdést: mi bajom van az új igazgatóval? Válaszom : személy szerint még semmi, de egyrészt érthetetlen (nemcsak nekem), hogyan kerülhetett a Tankönyvkiadó élére, amikor sem a könyvkiadáshoz, sem a pedagógiához nincs semmi köze. Másrészt csodálkozásomat fejeztem ki afelett, hogy Wilhelm József úr, az új igazgató azzal a múlttal, amelyet az ELTE-n hagyott maga mögött, a rendszerváltás emelkedett pillanataiban hogyan kerülhetett egy, az oktatásügy szempontjából oly fontos intézmény vezetői székébe? Inkei úr mindezek után köszönés nélkül sarkon fordult, és három nappal később telefonált a szerkesztőm: Rezső, kérem, fáradjon be a kéziratáért a kiadóba. Nem tudom, mi történt, de igazgatói döntés született (indoklás nélkül), hogy az És teremtő az ember... III. kötete nem jelenhet meg. Pedig a könyvre a kiadóval érvényes szerződésem volt. A könyvről megszülettek a pozitív lektori vélemények, a könyv teljes grafikai és fotóanyaga is a kiadóban volt, a kézirat megszerkesztett állapotban várta az egy héttel későbbre tervezett nyomdába kerülést. Befáradtam a kiadóba, ahol olajozottan mentek a dolgok: a titkárságon közölték velem, hogy fáradjak a házi pénztárba és vegyem fel a könyv honoráriumának utolsó részletét (amelyet a megjelenéskor kellett volna kapnom). Közöltem, hogy nem veszem fel. Erre közölték, hogy akkor nem kapom meg a kéziratot. Felvettem a pénzt, mert a megszerkesztett és a lektori vélemények alapján átjavított kéziratból csak egy példány volt. A grafikai anyag átadását a kiadó megtagadta. Néhány nappal később levélben megírtam a történteket Andrásfalvy Bertalan miniszter úrnak. Tettem ezt azért, mert a Tankönyvkiadó egyik „felettes szerve” a kultuszminisztérium. Ennek már több hónapja. Választ a mai napig nem kaptam! Hát ennyit a rendszerváltásról... Karácsonyi Rezső egyetemi adjunktus ELTE Természettudományi Kar, fizikai-kémiai tanszék Budapest XI., Pázmány Péter park 1. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kadinger Béláné Székely Ilva Budapest , II., Mártírok u. 61-63. Asszonyom! hangzott felszóllalásomban nem akartam Önt személyéhez fűződő jogaiban megsérteni, ha mégis ez történt, ezért elnézését kérem. Budapest, 1991. november 26.