168óra, 1991. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)

1991-11-26 / 47. szám

30 Tisztelt Szerkesztőség! A 168 óra 1990. június 26-ai számában közölték azt a beszélgetést, amelyben korona­tanúként nyilatkoztam az emlékezetes „gombnyomásos” parlamenti szavazási botrány­ról. Az ügy kapcsán Pozsgay Imre képviselő felszólalásában sértő kijelentéseket tett személyem ellen. Mellékelten megküldöm Pozsgay Imre bocsánatkérő levelét, amelyből kiderül, hogy miként is rendeződött a peres ügy. Kadhinger Béláné Székely Éva, Budapest, Mártírok útja 61-63. A Fővárosi Bíróság 1991. október 22-i ítéletét tudomásul veszem. Kijelentem, hogy az Országgyűlésben 199°• június 25-én el­Tisztelt Szerkesztőség! Ha nem ismerjük a múltat, a jelent sem érthetjük meg. A je­lent ismerjük, de ismerjük-e a múltat? Tehát a kérdés: hogyan ünnepelték meg elődeink a honfoglalás ezredik évfordulóját? 1885. Országos kiállítás, május 2.-október 31., amelyen Jedlik Ányos bemutatta találmányait. 1885-1904: Steindl Imre tervei alapján épül az új Ország­ház, mivel a régi (a mai Bródy Sándor u. 8. sz. alatti) - amelyet Ybl Miklós tervezett 1865-ben - kicsinek bizonyult. 1893: Munkácsy Mihály az új Országház számára megfesti a Honfoglalást. 1894: Elkészült a Feszty-körkép, A magyarok bejövetele. 1896: Budapest városrendezési terve. „I. Ferenc József , Császári és Apostoli Királyi Felsége az ezredéves országos kiál­lítást 1896. évi május hó 2-án ünnepélyesen megnyitja”. Meg­indul a forgalom a kontinens első földalatti vasútján és a Fe­renc József (Szabadság) hídon. A Városliget kiépítése. Az Ipar­­művészeti Múzeum és a Vígszínház kinyitja kapuit. Az új Mű­csarnok ezredéves országos képzőművészeti kiállítással fogadja a látogatókat. Schulek Frigyes átépíti a budavári Nagyboldog­asszony (Mátyás)-templomot és a Halászbástyát. Épülnek a Sugár (Andrássy) úti paloták s a budapesti bérházak. Zala György és munkatársai dolgoznak az Aréna útra (Hősök tere) kerülő millenniumi emlékművön (1894-1929). Hauszmann Alajos átalakítja a budai királyi palotát (1896-1903). Terve­zik a Szépművészeti Múzeumot (1896-1906) és az Erzsébet hidat (1898-1903). Az év további eseményei: Hollósy Simon vezetésével meg­kezdte működését a nagybányai művésztelep. Magyarország részt vett a legújabb kori I. nyári olimpián, Athénban. A millennium idejéből - többek között - miránk, késői utódokra ezek a létesítmények maradtak, amelyek révén megszületett Európa egyik legszebb világvárosa, Budapest. Őseink meggondoltak voltak. Terveztek, szerveztek és épít­keztek. Minden egyes felsorolt épületre, hídra, emlékműre, szoborra pályázatot írtak ki, és szakértő bizottság döntötte el, melyik pályaterv lesz kivitelezve. Ma az érdeklődés középpontjában 1100 éves honfoglalá­sunk megünneplése áll, világkiállítással. De az illetékesek nem tudnak dönteni. Hol legyen az expo? Budapesten, Szentendrén, Gödöllőn? Pénzügyi, tulajdonosi és jogi kér­désekről vitatkoznak. A főváros, az Országgyűlés döntsön-e vagy maga a nép, legyen-e világkiállítás vagy sem? S tör­­vényes-e a népszavazás, aláírások gyűjtése igenre vagy nem­re? Pályázatokat nem írtak ki, tervek nincsenek. Akkor az egész világkiállítás légvár, alaprajz nélkül. Ebben az esetben mire szavazzon a nép? A „világkiállítás” csak egy szó. Nincs mögöt­te terv. Térkép, bejelölve, hogy ide és ide, ezek és ezek az épületek, létesítmények kerülnek, ilyen és ilyen célokat szolgál­nak majd. S melyik mennyibe kerül? Sok bel- és külföldi befektető jelentkezett, így ők sem tudják még, mire adják millióikat. S megtérül-e beruházásuk, s meny­nyi lesz a magyar állam, vagyis az ország és a nép haszna? S ha az intézkedésre jogosultak nem tudnak határozni a fönt jelzett okok miatt, hogyan dönthetne a nép? De ha 1996-ban lesz is valamiféle kiállítás - mert lennie kell! -, vajon mik maradnak utódainkra? Reméljük, nemcsak luxusszállodák, irodaházak, autószalonok. Szalai Zoltán Budapest Tisztelt Főszerkesztő Úr! Közhely: mindenki a maga egyéni történetén keresztül éli meg a rendszerváltást. Nos, az én történetem egy a sok közül. Nagyon sokáig töprengtem azon, hogy keressem-e az utakat a nyilvánosság felé vagy sem. Hogy mégis így döntöttem, annak oka, hogy véleményem szerint az én történetem nemcsak az én történetem, íme: 1978 óta nagyon jó kapcsolatom volt a Tankönyvkiadó­val. Ennek első, kézzelfogható eredménye lett 1980-ban az Egy a valóság s ezer a ruhája című könyvem, amely kiegé­szítő olvasókönyvnek készült az általános iskolai fizika ta­nításához. A könyv sikert aratott, a rákövetkező években négyszer adták ki újra. Ezen felbuzdulva rendelte meg a ki­adó, és készítettem el a második, majd a harmadik kötetet ugyanilyen cím alatt. E három könyv egy kerettörténetbe ágyazva igyekezett a 12-14 éves korosztálynak nemcsak pluszismereteket, de élményeket is adni a fizika minden te­rületéről. A három kötet már a könyvüzletekben volt, amikor jött az ötlet: folytatódjék a sorozat, változatlan keretjáték mel­lett, de már más címen (És teremté az ember...), és az új kötetek a fizika után most már a technika történetének leg­izgalmasabb pillanataihoz kalauzolják el a fiatal olvasókat. Sokat és gyorsan dolgoztam, s hamarosan megjelent az És teremte az ember I. és II. kötete. Történetem keserűbb része itt kezdődik. A Tankönyvki­adó élén vezetőváltás történt, és az új igazgató az akkori idők (1989-90) bravúros átmentési manővereinek egyikével esett bele a kiadó igazgatói székébe. Az új igazgató pályá­zaton kívül került ebbe a pozícióba. Előzőleg az ELTE gazdasági osztályának volt sok vihart kavart igazgatója, no és természetesen párttitkára. Nos, ezek után jött számomra az újabb fordulat. 1991 első heteiben egy kedves barátom kiállításának megnyitóján a protokoll-lejtések közepette összehozott a véletlen Inkei Péterrel. Inkei korábban az ún. 06 kutatási főirány iroda­vezetője volt, tehát az ő kezében futottak össze az ország­ban zajló közoktatási kutatások. Én magam is részt vettem ilyen kutatásban, s innen ismertem Inkei Pétert. Ő itt a ki­állításon barátságos beszélgetést kezdeményezett, amelyben néhány szóval utalt könyveim sikerére és érdeklődött to­vábbi terveim felől. A beszélgetés úgy hozta, meglehetősen pesszimista hangot ütöttem meg, vázolva, hogy ilyen-olyan okok miatt széthullott a munkacsapat, akikkel együtt dol­goztam, és mindezek tetejébe a kiadó élén történt vezető­változástól sem várok sok jót. Inkei elkomorodott, szó szót követett, végül nekem sze­gezte a kérdést: mi bajom van az új igazgatóval? Vála­szom : személy szerint még semmi, de egyrészt érthetetlen (nemcsak nekem), hogyan kerülhetett a Tankönyvkiadó élé­re, amikor sem a könyvkiadáshoz, sem a pedagógiához nincs semmi köze. Másrészt csodálkozásomat fejeztem ki afelett, hogy Wilhelm József úr, az új igazgató azzal a múlttal, amelyet az ELTE-n hagyott maga mögött, a rend­szerváltás emelkedett pillanataiban hogyan kerülhetett egy, az oktatásügy szempontjából oly fontos intézmény vezetői székébe? Inkei úr mindezek után köszönés nélkül sarkon fordult, és három nappal később telefonált a szerkesztőm: Rezső, kérem, fáradjon be a kéziratáért a kiadóba. Nem tudom, mi történt, de igazgatói döntés született (indoklás nélkül), hogy az És teremtő az ember... III. kötete nem jelenhet meg. Pedig a könyvre a kiadóval érvényes szerződésem volt. A könyvről megszülettek a pozitív lektori vélemények, a könyv teljes grafikai és fotóanyaga is a kiadóban volt, a kézirat megszerkesztett állapotban várta az egy héttel ké­sőbbre tervezett nyomdába kerülést. Befáradtam a kiadóba, ahol olajozottan mentek a dolgok: a titkárságon közölték velem, hogy fáradjak a házi pénztárba és vegyem fel a könyv honoráriumának utolsó részletét (amelyet a megjelenéskor kellett volna kapnom). Közöltem, hogy nem veszem fel. Erre közölték, hogy akkor nem kapom meg a kéz­iratot. Felvettem a pénzt, mert a megszerkesztett és a lektori vélemények alapján átjavított kéziratból csak egy példány volt. A grafikai anyag átadását a kiadó megtagadta. Néhány nappal később levélben megírtam a történteket Andrásfalvy Bertalan miniszter úrnak. Tettem ezt azért, mert a Tankönyvkiadó egyik „felettes szerve” a kultuszminiszté­rium. Ennek már több hónapja. Választ a mai napig nem kap­tam! Hát ennyit a rendszerváltásról... Karácsonyi Rezső egyetemi adjunktus ELTE Természettudományi Kar, fizikai-kémiai tanszék Budapest XI., Pázmány Péter park 1. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kadinger Béláné Székely Ilva Budapest , II., Mártírok u. 61-63. Asszonyom! hangzott felszóllalásomban nem akartam Önt személyéhez fűződő jogaiban megsérteni, ha mégis ez történt, ezért elnézését kérem. Budapest, 1991. november 26.

Next