168óra, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-04-06 / 14. szám

Levélhullás A miénktől eltérő véleményeket is közöljük, de nem adunk helyet olyan szélsőséges észrevételeknek, amelyek fölösleges indulatokat keltenek és szükségtelen konfrontációhoz vezethet­nek. A leveleket általában rövidítve - az ilyenkor elkerülhetet­len javításokkal -, szerkesztett formában adjuk közre. Tisztelt Szerkesztőség! Adásukból értesültem arról, hogy Preisich Gábor építész, Mándy Iván író és Kővágó József volt főpol­gármester fővárosi díszpolgári plakettjére az adóhi­vatal adót vetett ki, mivel ezek a plakettek valóban aranyból készültek, így jövedelemtartalmuk" van. Eredeti ötlet, példátlan és utánozhatatlan intézke­dés. Bizonyára „európai". (Az apróság csak az, hogy -mint egyik napilapunk megjegyezte - ez nem vonat­kozik a szintén kitüntetett Lamberto Gardelli kar­mesterre, minthogy nem magyar állampolgár, nálunk nem adóalany.­ Aztán, hogy a kitüntetetteknek ne kelljen viselniük a kitüntetés adóterhét, a főváros ezt helyettük kifizeti. De egyáltalán: ennek az adónak az átvállalása megoldás? Jogilag igen, erkölcsileg nem. A kitünte­tés ilyen állami terhelése, adóztatása egyszerűen megalázó, akárki fizeti meg az adót, maga a kitünte­tett, a kitüntető vagy az amerikai nagynéni. Meg tudnám érteni így is, úgy is, ha a kitüntetettek a kitüntetést tisztelettel visszaadnák a fővárosnak azzal, hogy ők egy ilyen országban, ilyen helyzetben nem akarnak díszpolgárok lenni sem Budapesten, sem sehol. A kitüntetést a főváros tegye be a páncél­­szekrénybe vagy olvasztássá be, de ennek jövede­lemtartalmából" az adóhivatal ne kapjon egy fillért se. Egy ilyen adórendszerben ez lehetne a helyénvaló (és törvényes!) reakció, így a fővárosnak sem kelle­ne átvállalnia a díszpolgárok adóját (amiért egyéb­ként köszönetet érdemel). A kitüntetés visszaadása az érdekeltek tudományos, írói és közéleti érdemeit semmivel nem kisebbítené. Az adóhivatal intézkedését csak nyomatékossá és egyértelművé tette a Pénzügyminisztériumnak az a gesztusa, hogy a kitüntetés adómentesítése iránti fő­városi kérelmet elutasította, egyébként teljesen tör­vényesen. Így világos, hogy az adóhivatal intézkedése nem tévedés, túlbuzgóság, nem valami túlkapás volt, hanem az adórendszer és az adókoncepció következe­tes alkalmazása. Úgy vélem, hogy az adóhivatalnak és a PM-nek ez az intézkedése nagyon sokat mond és példaértékű. 1. Többet mond az ország pénzügyi helyzetéről, mint egy másfél órás pénzügyminiszteri beszámoló, mert bizony nagy lehet a baj, ha a PM-nek már ilyen adóbevételre is szüksége van. (Miközben egymást követik a korrupciógyanús privatizációs botrányok, miközben nem tudják megfogni az illegális játékauto­matákkal keresett sokmilliárdos adócsalásokat.) 2. Többet mond a kormányzat egész szellemiségéről és szakmai értékéről, mint egy miniszterelnöki beszá­moló, jellegzetes képet ad a kormányzat szakértel­méről és politikai mérlegelő képességéről. Az utóbbi­hoz csak annyit, hogy ez az ügy többet ártott a kormányzat - egyébként is fogyatkozó - tekintélyé­nek, mint öt darab ellenzéki interpelláció. Ezt a ha­tást már azzal sem lehetne közömbösíteni, ha az adómentességet a PM utólag hirtelenében megadná. Dr. Bak József 1023 Budapest, Zsigmond tér 1/A Tisztelt Szerkesztőség! Érdekes büntetőjogi problémát tartalmaz a 168 óra egyik, közelmúltban megjelent számá­ban a Horogkereszttel a zsinagógában címmel dr. Orlai Ibolya alezredessel készített interjú. A nyomozó szerv - az alezredes asszony is­mertetése szerint - arra az álláspontra helyezke­dett, hogy a Döbrentei téren lezajlott „incidens” miatt nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény elkövetésének alapos gya­núja miatt büntetőeljárás nem indítható, „mert az eredmény, a súlyos testi vagy lelki sérelem nem bizonyítható, mivel egyelőre nincs meg a sértett”. Erre először is egy rövid megjegyzést kell ten­nem. A büntetőjogban ugyanis nem jártas olva­só érdekében ehhez hozzá kellett volna fűzni, vannak olyan bűncselekmények - a jogalkotó szándéka szerint amelyeknek olyan a törvényi megfogalmazásuk, hogy azok csak abban az esetben valósulnak meg, ha a törvényhozás sze­rinti eredmény be is következik. Az ismertetett jogi vélemény első látásra nem is támadható. Van azonban más nézet is, amely az igen, ún. materiális bűncselekmény megállapíthatóságá­hoz elegendőnek tartja a közvetlen veszélyhely­zetet is. Márpedig a Döbrentei téri támadás oka, célja és módja az ismert adatok szerint vitatha­tatlan és így a súlyos testi vagy lelki sérelem okozásának a közvetlen veszélye fennállott. Elismerem azonban, hogy - az adott helyzetet is tekintve - a közvetlen veszélyhelyzet megítélé­se, különböző okoknál fogva, igen változó lehet, és ez a jogegység sérelmét rejti magában. Véleményem szerint a szóban levő 156. § mó­dosítása lenne indokolt, amely szerint a bűncse­lekmény elkövetésének megállapításához nem lenne szükség a testi vagy lelki sérelem konstatá­­lására, ugyanis az esetek döntő többségében ezek a következmények az ilyen közterületi tá­madásnál szinte szükségképpen beállnak. A korábbi időben a törvényi tényállás nem okozhatott gondot, mert az ilyen támadások ritkák voltak, napjainkban azonban sajnálato­san eléggé elharapóztak. Nézetem szerint a törvényi tényállásban érin­tett csoportok (nemzeti, népi, faji stb.) érdekvé­delmi szervezetének együttes javaslatot kellene tennie az igazságügy-miniszternek, aki a kor­mány jóváhagyása után az Országgyűlésnek be­­terjesztené a szóban levő rendelkezés módosítá­sára vonatkozó indítványát. Ez így elég hosszadalmas út, ezért egy képvise­lő önálló indítványt tehetne, amely nem kétsége­sen rövidítené a törvény módosításának idejét. Dr. Gombos Endre 1027 Budapest, Frankel Leó u. 6. Tisztelt Szerkesztőség! Egy tévériporter nemrégiben mindenáron azt akarta bizonyítgatni, hogy a mai kor­mány és politikája az okozója mezőgazda­ságunk válságának, és hogy az előző negy­ven évnek nincs köze a mai állapotokhoz. Falun élő, a mezőgazdaságot jól ismerő, a tsz-szervezés kínjait átélő nyugdíjasként a tisztánlátás érdekében az alábbiakat szeret­ném közreadni, azon túl, hogy a képviselő úr röviden, tárgyilagosan tudott helyes vála­szokat adni. Mindenki ismeri a közmondást: „közös lónak túrós a háta”. Ilyen közös ló volt az a termelőszövetkezet, ahová beerőszakolták a parasztságot, összezárva a szorgalmas embereket a naplopókkal, a vagyonosokat a nincstelenekkel. Az erőszakkal kialakított közös gazdaságokból a fiatalok elmenekül­tek az iparba, a városokba, ott maradtak az idősebbek, akik mára már nyugdíjasok let­tek. Az iskolai rossz tanulókat azzal rémít­­gették a szülők, hogy nem lesz belőled, csak téeszesés. Negyven év alatt Csáki szalmája lett a közös vagyon. A termőföldek szerves trágya hiányában, a túlzott műtrágyázás miatt el­­savanyodtak. A nagy értékű gépek, mező­­gazdasági épületek tönkrementek, a tsz­­vezetők meggazdagodtak, akkor is százez­res prémiumokat osztottak maguknak, ami­kor mérleghiányosan zárták az évet. A köz­vagyont széthordták, eltulajdonította, aki tehette. A felelősségre vonás akkor se tör­tént meg, ha a tettes ismert volt (ez történt máshol is). Nem kell ahhoz nagy tudás, hogy be le­hessen látni, tovább nem mehet így, mert ezután csak rosszabbodni fog a helyzet. Volt árubőség és volt piaca a termelvényeinknek — hangzik az ellenvélemény. Volt, igen, de milyen áron! Úgy, hogy az állam a felvett nyugati kölcsönökből dotálta, míg tudta, fizette a parasztságot, mert a szocialista piacok már csak hitelbe tudtak vásárolni, a Nyugatnak meg nem kellett a mi felelőtlenül csomagolt és termelt árunk. Hogyne lenne ma válságban a mezőgaz­daságunk is, amikor a negyvenéves úton nem mehet tovább, de az egyéni termeléshez való átállásra még nincsenek meg az anyagi feltételek, hisz az egyéni gazdaságok mezte­lenre lettek vetkőztetve (hiányoznak a gaz­dasági gépek, épületek, állatok stb.). Igaz, hogy válságban a mezőgazdaság, de az is igaz, hogy ezt a válságot nem a kor­mány idézte elő, hanem a világban végbeme­nő nagy átalakulások. A volt szocialista táboron belül melyik országban jobbak a körülmények? Ha nincs kommunista rend­szer, most ott tartana mezőgazdaságunk, ahol a hozzánk hasonló adottságokkal ren­delkező Dánia, Hollandia és a fejlett orszá­gok. Arról pedig, hogy a kommunista áram­lat összekuszált mindent, arról legkevésbé tehet a mai kormány. Lippai Margit nyugdíjas 4621 Fényeslitke ! Az m rettegett kitüntetés A díszpolgár ráfizet Kukacos hatóság Kt ezért, ki azért, ki amazért, ki cigit, ki annyit, ki amaonyit fizetett be a maga csekkjén az adóhivatalnak. Bánneonyire duzzadt is bárkinek a bukszája, aligha örül az érvágásnak. Vkonyabb pénztárcáinak pedig, nyilván, kiváltképp nehezen ballagtak­­ a pénznyelő pontaablakhoz. Adót fizet, azonban mindenképp állampolgári köteles­ség, ha vannak is, akik jobb adórendszerről álmodoznak. .Az viszont már több mint kérdéses, hogy akit dezmfircén értékes plakettel tüntetnek ki, rászolgált-e valami ide -adóbüntetésre". Egy különös értesítés nyomán tette fe kérdéseit riporterünk a főváros egyik díszpolgárának. Proncy Gábor építésed, akadémikussal és Demszky Gáborral, Budapest főpolgármesterével Rádai Eszter készített telefoninterjút. Tisztelt Bölcs István! Landesmann otromba nyilatkozatának a Gondolat-jel adásában történt ismertetésével sikerült országos hisztériát keltenie. Kár, hogy egyidejűleg nem emlékezett meg egy másik papról is, nevezetesen Kun páterről, aki szintén tett valami nem szép dolgot, dolgokat, jóllehet azokat össze sem lehet hasonlítani súlyosságukban a Landesmann-féle ostoba kijelentéssel. Egyébként szombaton a Petőfi rádióban Jancsó Miklós beszélgetett egy riporterrel több mindenről, és többek között elmesélte, hogy amikor 1938-ban megszavazták az első zsidótörvényt, ő diák volt. Tanáruk belépett az osztályba és csak ennyit mondott: „Fiúk! Azért Kiss József és Bródy Sándor, Szép Ernő nélkül nincs magyar irodalom.’’ Kár, hogy akkor még nem volt Gondolat-jel, nem volt lehetőség ebből országos botrányt kerekíteni. Remélem, a Gondolat-jel megkapja a jó pontot, megszilárdul a helyzete a rádióban, nem kell félni, hogy megszüntetik! Kaufmann Ilona, 1122 Budapest, Maros u. 34. 29

Next