168óra, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-06 / 14. szám
Levélhullás A miénktől eltérő véleményeket is közöljük, de nem adunk helyet olyan szélsőséges észrevételeknek, amelyek fölösleges indulatokat keltenek és szükségtelen konfrontációhoz vezethetnek. A leveleket általában rövidítve - az ilyenkor elkerülhetetlen javításokkal -, szerkesztett formában adjuk közre. Tisztelt Szerkesztőség! Adásukból értesültem arról, hogy Preisich Gábor építész, Mándy Iván író és Kővágó József volt főpolgármester fővárosi díszpolgári plakettjére az adóhivatal adót vetett ki, mivel ezek a plakettek valóban aranyból készültek, így jövedelemtartalmuk" van. Eredeti ötlet, példátlan és utánozhatatlan intézkedés. Bizonyára „európai". (Az apróság csak az, hogy -mint egyik napilapunk megjegyezte - ez nem vonatkozik a szintén kitüntetett Lamberto Gardelli karmesterre, minthogy nem magyar állampolgár, nálunk nem adóalany. Aztán, hogy a kitüntetetteknek ne kelljen viselniük a kitüntetés adóterhét, a főváros ezt helyettük kifizeti. De egyáltalán: ennek az adónak az átvállalása megoldás? Jogilag igen, erkölcsileg nem. A kitüntetés ilyen állami terhelése, adóztatása egyszerűen megalázó, akárki fizeti meg az adót, maga a kitüntetett, a kitüntető vagy az amerikai nagynéni. Meg tudnám érteni így is, úgy is, ha a kitüntetettek a kitüntetést tisztelettel visszaadnák a fővárosnak azzal, hogy ők egy ilyen országban, ilyen helyzetben nem akarnak díszpolgárok lenni sem Budapesten, sem sehol. A kitüntetést a főváros tegye be a páncélszekrénybe vagy olvasztássá be, de ennek jövedelemtartalmából" az adóhivatal ne kapjon egy fillért se. Egy ilyen adórendszerben ez lehetne a helyénvaló (és törvényes!) reakció, így a fővárosnak sem kellene átvállalnia a díszpolgárok adóját (amiért egyébként köszönetet érdemel). A kitüntetés visszaadása az érdekeltek tudományos, írói és közéleti érdemeit semmivel nem kisebbítené. Az adóhivatal intézkedését csak nyomatékossá és egyértelművé tette a Pénzügyminisztériumnak az a gesztusa, hogy a kitüntetés adómentesítése iránti fővárosi kérelmet elutasította, egyébként teljesen törvényesen. Így világos, hogy az adóhivatal intézkedése nem tévedés, túlbuzgóság, nem valami túlkapás volt, hanem az adórendszer és az adókoncepció következetes alkalmazása. Úgy vélem, hogy az adóhivatalnak és a PM-nek ez az intézkedése nagyon sokat mond és példaértékű. 1. Többet mond az ország pénzügyi helyzetéről, mint egy másfél órás pénzügyminiszteri beszámoló, mert bizony nagy lehet a baj, ha a PM-nek már ilyen adóbevételre is szüksége van. (Miközben egymást követik a korrupciógyanús privatizációs botrányok, miközben nem tudják megfogni az illegális játékautomatákkal keresett sokmilliárdos adócsalásokat.) 2. Többet mond a kormányzat egész szellemiségéről és szakmai értékéről, mint egy miniszterelnöki beszámoló, jellegzetes képet ad a kormányzat szakértelméről és politikai mérlegelő képességéről. Az utóbbihoz csak annyit, hogy ez az ügy többet ártott a kormányzat - egyébként is fogyatkozó - tekintélyének, mint öt darab ellenzéki interpelláció. Ezt a hatást már azzal sem lehetne közömbösíteni, ha az adómentességet a PM utólag hirtelenében megadná. Dr. Bak József 1023 Budapest, Zsigmond tér 1/A Tisztelt Szerkesztőség! Érdekes büntetőjogi problémát tartalmaz a 168 óra egyik, közelmúltban megjelent számában a Horogkereszttel a zsinagógában címmel dr. Orlai Ibolya alezredessel készített interjú. A nyomozó szerv - az alezredes asszony ismertetése szerint - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Döbrentei téren lezajlott „incidens” miatt nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás nem indítható, „mert az eredmény, a súlyos testi vagy lelki sérelem nem bizonyítható, mivel egyelőre nincs meg a sértett”. Erre először is egy rövid megjegyzést kell tennem. A büntetőjogban ugyanis nem jártas olvasó érdekében ehhez hozzá kellett volna fűzni, vannak olyan bűncselekmények - a jogalkotó szándéka szerint amelyeknek olyan a törvényi megfogalmazásuk, hogy azok csak abban az esetben valósulnak meg, ha a törvényhozás szerinti eredmény be is következik. Az ismertetett jogi vélemény első látásra nem is támadható. Van azonban más nézet is, amely az igen, ún. materiális bűncselekmény megállapíthatóságához elegendőnek tartja a közvetlen veszélyhelyzetet is. Márpedig a Döbrentei téri támadás oka, célja és módja az ismert adatok szerint vitathatatlan és így a súlyos testi vagy lelki sérelem okozásának a közvetlen veszélye fennállott. Elismerem azonban, hogy - az adott helyzetet is tekintve - a közvetlen veszélyhelyzet megítélése, különböző okoknál fogva, igen változó lehet, és ez a jogegység sérelmét rejti magában. Véleményem szerint a szóban levő 156. § módosítása lenne indokolt, amely szerint a bűncselekmény elkövetésének megállapításához nem lenne szükség a testi vagy lelki sérelem konstatálására, ugyanis az esetek döntő többségében ezek a következmények az ilyen közterületi támadásnál szinte szükségképpen beállnak. A korábbi időben a törvényi tényállás nem okozhatott gondot, mert az ilyen támadások ritkák voltak, napjainkban azonban sajnálatosan eléggé elharapóztak. Nézetem szerint a törvényi tényállásban érintett csoportok (nemzeti, népi, faji stb.) érdekvédelmi szervezetének együttes javaslatot kellene tennie az igazságügy-miniszternek, aki a kormány jóváhagyása után az Országgyűlésnek beterjesztené a szóban levő rendelkezés módosítására vonatkozó indítványát. Ez így elég hosszadalmas út, ezért egy képviselő önálló indítványt tehetne, amely nem kétségesen rövidítené a törvény módosításának idejét. Dr. Gombos Endre 1027 Budapest, Frankel Leó u. 6. Tisztelt Szerkesztőség! Egy tévériporter nemrégiben mindenáron azt akarta bizonyítgatni, hogy a mai kormány és politikája az okozója mezőgazdaságunk válságának, és hogy az előző negyven évnek nincs köze a mai állapotokhoz. Falun élő, a mezőgazdaságot jól ismerő, a tsz-szervezés kínjait átélő nyugdíjasként a tisztánlátás érdekében az alábbiakat szeretném közreadni, azon túl, hogy a képviselő úr röviden, tárgyilagosan tudott helyes válaszokat adni. Mindenki ismeri a közmondást: „közös lónak túrós a háta”. Ilyen közös ló volt az a termelőszövetkezet, ahová beerőszakolták a parasztságot, összezárva a szorgalmas embereket a naplopókkal, a vagyonosokat a nincstelenekkel. Az erőszakkal kialakított közös gazdaságokból a fiatalok elmenekültek az iparba, a városokba, ott maradtak az idősebbek, akik mára már nyugdíjasok lettek. Az iskolai rossz tanulókat azzal rémítgették a szülők, hogy nem lesz belőled, csak téeszesés. Negyven év alatt Csáki szalmája lett a közös vagyon. A termőföldek szerves trágya hiányában, a túlzott műtrágyázás miatt elsavanyodtak. A nagy értékű gépek, mezőgazdasági épületek tönkrementek, a tszvezetők meggazdagodtak, akkor is százezres prémiumokat osztottak maguknak, amikor mérleghiányosan zárták az évet. A közvagyont széthordták, eltulajdonította, aki tehette. A felelősségre vonás akkor se történt meg, ha a tettes ismert volt (ez történt máshol is). Nem kell ahhoz nagy tudás, hogy be lehessen látni, tovább nem mehet így, mert ezután csak rosszabbodni fog a helyzet. Volt árubőség és volt piaca a termelvényeinknek — hangzik az ellenvélemény. Volt, igen, de milyen áron! Úgy, hogy az állam a felvett nyugati kölcsönökből dotálta, míg tudta, fizette a parasztságot, mert a szocialista piacok már csak hitelbe tudtak vásárolni, a Nyugatnak meg nem kellett a mi felelőtlenül csomagolt és termelt árunk. Hogyne lenne ma válságban a mezőgazdaságunk is, amikor a negyvenéves úton nem mehet tovább, de az egyéni termeléshez való átállásra még nincsenek meg az anyagi feltételek, hisz az egyéni gazdaságok meztelenre lettek vetkőztetve (hiányoznak a gazdasági gépek, épületek, állatok stb.). Igaz, hogy válságban a mezőgazdaság, de az is igaz, hogy ezt a válságot nem a kormány idézte elő, hanem a világban végbemenő nagy átalakulások. A volt szocialista táboron belül melyik országban jobbak a körülmények? Ha nincs kommunista rendszer, most ott tartana mezőgazdaságunk, ahol a hozzánk hasonló adottságokkal rendelkező Dánia, Hollandia és a fejlett országok. Arról pedig, hogy a kommunista áramlat összekuszált mindent, arról legkevésbé tehet a mai kormány. Lippai Margit nyugdíjas 4621 Fényeslitke ! Az m rettegett kitüntetés A díszpolgár ráfizet Kukacos hatóság Kt ezért, ki azért, ki amazért, ki cigit, ki annyit, ki amaonyit fizetett be a maga csekkjén az adóhivatalnak. Bánneonyire duzzadt is bárkinek a bukszája, aligha örül az érvágásnak. Vkonyabb pénztárcáinak pedig, nyilván, kiváltképp nehezen ballagtak a pénznyelő pontaablakhoz. Adót fizet, azonban mindenképp állampolgári kötelesség, ha vannak is, akik jobb adórendszerről álmodoznak. .Az viszont már több mint kérdéses, hogy akit dezmfircén értékes plakettel tüntetnek ki, rászolgált-e valami ide -adóbüntetésre". Egy különös értesítés nyomán tette fe kérdéseit riporterünk a főváros egyik díszpolgárának. Proncy Gábor építésed, akadémikussal és Demszky Gáborral, Budapest főpolgármesterével Rádai Eszter készített telefoninterjút. Tisztelt Bölcs István! Landesmann otromba nyilatkozatának a Gondolat-jel adásában történt ismertetésével sikerült országos hisztériát keltenie. Kár, hogy egyidejűleg nem emlékezett meg egy másik papról is, nevezetesen Kun páterről, aki szintén tett valami nem szép dolgot, dolgokat, jóllehet azokat össze sem lehet hasonlítani súlyosságukban a Landesmann-féle ostoba kijelentéssel. Egyébként szombaton a Petőfi rádióban Jancsó Miklós beszélgetett egy riporterrel több mindenről, és többek között elmesélte, hogy amikor 1938-ban megszavazták az első zsidótörvényt, ő diák volt. Tanáruk belépett az osztályba és csak ennyit mondott: „Fiúk! Azért Kiss József és Bródy Sándor, Szép Ernő nélkül nincs magyar irodalom.’’ Kár, hogy akkor még nem volt Gondolat-jel, nem volt lehetőség ebből országos botrányt kerekíteni. Remélem, a Gondolat-jel megkapja a jó pontot, megszilárdul a helyzete a rádióban, nem kell félni, hogy megszüntetik! Kaufmann Ilona, 1122 Budapest, Maros u. 34. 29