168óra, 1993. június-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1993-10-12 / 41. szám

32 KÖZÉLETI Keresztrejtvény azoknak, akiknek a kisujjukban van a 168 óra, akik szeretik a könnyű keresztkérdéseket és akik nem vesznek mindent komolyan. Politico-satiríca keresztrejtvényünk vízszintes, megvastagí­tott fősorában ezúttal egy miniszter nagy, ámde rövid és ve­lős mondását rejtettük el. Kérjük a miniszter vezeték- és ke­resztnevét, továbbá aranyköpését beküldeni a 168 óra című közéleti hetilap címére (1800 Budapest, Bródy Sándor u. 5-7.), nyílt levelezőlapon, 10 napon belül. A helyes megfej­tők között 5 db negyedéves előfizetést sorsolunk ki. A levele­zőlapra kérjük ráírni: Közéleti keresztrejtvény. Két héttel ezelőtti rejtvényünk helyes megfejtése: A nép arról fog kó­dolni. Sorsolással negyedéves előfizetést nyertek a 168 órá­ra: Csapó Annamária (1085 Budapest, Csepreghy u. 4.), Ko­vács Ágnes (2642 Nógrád, Mikszáth út 1/2.), Lukács Lajos­­né (9600 Sárvár, Újsziget u. 17.), Nagy Lászlóné (1142 Bu­dapest, Rákospatak u. 68.), Szántai Tibor (5100 Jászberény, Szent László u. 20.). 1. Mérgünkben ezt esszük. 2. Megkettőzve és törökösen: csalo­gány. 3. Antall Józsefet helyettesítő Péter. 4. Clinton beceneve, de még nem Big. 5. Spielberg nagy sikerű parkja. 6. Orosz földesúr, nagyúr. 7. Moszkvai puccsista alelnök, a baj­szos afganisztáni hős. 8. Az MDF ügyvezető elnöke, Sán­dor, és azt mondta a komcsikra, hogy az ajtón kidobták őket, de az ablakon akar­nak visszamászni. 9. Fideszes képviselő. Nem sovány! 10. A tizenhárom mártír tábornok jel­zője. 11. A Fidesz elnöke, aki Viktor, és ne­ki mindegy, hogy ki győz 94-ben, csak ne a szocik legyenek. 12. Magyarországon járt, a 168 órá­nak is nyilatkozó amerikai költő (Allen). 13. Az Alpokban már leesett az első. 14. Washingtonon és Budapesten kí­vül Moszkvában is van ilyen ház, de má­ra már fekete lett. 15. Györgyinek, a legfőbb ügyésznek a keresztneve. Az urat udvariatlanul meg­támadták, mert pártvezetőségi tag volt a pesti jogi karon. 16. Latin király és lyukas játékasztal. 17. A molett István, aki most meg azt mondta, hogy jönnek a Kun Bélák, már itt is vannak. 18. Kiváló francia komikus volt, gya­korta csendőr (Louis de). 19. Hétpettyes bogár. 20. Horthy is ez volt, Csokonai is és Kukorica Jancsi is. Majláth Mikes László Függőlegesek: * r 4L ff 4­3 H £ 5 -10 •fr 43 Z.O 2-M 12 1­, 0 1 | Közéleti hetilap • Főszerkesztő: Mester Ákos. Főszerkesztő-helyettes: Bölcs István. Vezető szerkesztő: dr. Erős Zoltán. Olvasószerkesztő: Berkó Pál és Nádor Tamás. Tervezőszerkesztő: Lendvai László és Olejnyik Jenő. Képszerkesztő: Szilvásy Rudolf. E számunk összeállításában közreműködött: Kovalik Márta, Rangos Katalin és Ocsovai Gábor szerkesztő, Győrffy Miklós és Nej György műsorvezető. Fotók: Bege Nóra, Bölcs István, Hajdú András, Kertész Gábor, Kováts Zsolt, Pető Zsuzsa, Rédei Ferenc, Szilvásy Rudolf és az MTI fotóriporterei. • Szerkesztő­ség: Magyar Rádió, Budapest VIII., Bródy Sándor utca 5-7. Levélcím: Budapest 1800. Telefon: 138-7012 • Kiadja a TELEGRAF Kft., 1087 Budapest VIII., Könyves Kálmán krt. 76. Telefon: 133-8934. Felelős kiadó: Füredi István ügyvezető igazgató. • 93.2317/41-22-66. Készült a Zrínyi Nyomdában. Felelős vezető: Grasselly István vezérigazgató. • Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető belföldre és külföldre bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR, Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900) közvetlenül vagy postautalványon, illetve átutalással a Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre: 2028 Ft, fél évre: 1014 Ft, negyedévre: 507 Ft, 1 hónapra: 169 Ft.­­ ISSN 0864-8581.

Next