168óra, 1994. június-december (6. évfolyam, 26-52. szám)
1994-12-13 / 49. szám
hét nyugtatóra, injekcióra, jó, ha közel az orvos, aki beadja. De persze, a lelki segítség is igen fontos. Vonat, szerencsére, ritkán siklik ki, de sokan halnak meg hirtelenül és váratlanul, például balesetekben és a magánéletben is számíthatunk olyan veszteségekre, amelyek sokkolóan hatnak. Ilyenkor általában kevés a segítség. Ennek következménye gyakran depresszió, lelki összeomlás, italozás, öngyilkosság. Néhány tízezer halálesetben szerepet játszik az ilyesfajta krízisek megoldhatatlanságának utóhatása is. Sokkal általánosabb jelenségről van tehát szó a krízisellátásban, és az ilyen tragikus esemőhozzátartozókat, jöjjenek velük Szolnokra. A Repülőtiszti Főiskola nagytermében közölték a hírt, orvosok, pszichológusok jelenlétében. Ezután következett az áldozatok azonosítása. Lengyel György szerint ez volt a legnehezebb, szembesülni a valóban megfordíthatatlannal. Domokos Lajos, a MÁV sajtófőnöke néhány napja tölti be ezt a posztot. Beszélgetésünkkor elhűlve hallgatja a Nyugati pályaudvaron történteket. Ilyesmi semmiképp nem történhet meg még egyszer! Bár a MÁV-nak megvan a maga hivatalos hírlánca, amely működik is - balesetek Anya nem jött meg - Mindig ezzel a vonattal szokott jönni, úgy csináljuk ilyenkor, hogy kimegyünk elé a szentendrei HÉV-állomásra, hét felé. Pénteken is így volt, de hiába vártunk. Egy óra múlva hazamentünk, nem sokkal később telefonált a húgom, hogy a tévében látott valami vonatbalesetet, és, ugye, nem az anyánkkal történt valami. Megijedtünk, telefonálgatni kezdtünk az ismerősökhöz, rokonokhoz, de valahogy úgy lehetett érteni, hogy az ellenkező irányban közlekedő vonattal történt. Kimentünk a Nyugatiba, ott 22.00 óra után már negyedóránként jöttek be a vonatok, de az édesanyám egyiken sem volt rajta. A forgalmi ügyeleten érdeklődtünk, nem tudtak semmit, de megadták a szolnoki rendőrség telefonszámát. Folyamatosan foglalt volt. Akkor még mindig azt hittük, hogy a vonatok elterelése miatt késik anyám. Éjfél előtt jött be az utolsó szerelvény a pályaudvarra. Már mindenkinek megvolt a hozzátartozója, rokona. Üres lett a peron, köd volt, hideg és sötét. Az édesanyám nem jött meg. A forgalmista semmit sem tudott. Képzelheti, mit éreztem. Akkor döbbentem rá, hogy a baleset bizony éppen azzal a vonattal történt, amellyel anyám jött volna. Valami isteni szikra következtében - senki nem tanácsolt semmit - felhívtam a szolnoki kórházat, így tudtam meg éjjel egykor, hogy édesanyámat az elsők között mentették ki a vonatroncsból és este hat óra óta kórházban van. Négy bordája eltörött, a tüdeje valószínűleg sérült, de él. Az édesapám pár évvel ezelőtt halt meg, de ez most jobban megviselt. Héttől éjjel egyig rettegtem, hogy valami baj történt. Kereskedelmi Bank Rt. Trezor értékjegy nyek, mint ez a vonatbaleset, felhívhatják a figyelmünket erre.” A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrkapitányság sajtófőnöke, Lengyel György az elsők között volt, aki hivatalos úton értesült a tragédiáról. Amint a mentés megkezdődött, az áldozatok és sebesültek azonosításához is hozzákezdtek. A médiának egyetlen nevet sem adtak ki, amíg az áldozat családját, hozzátartozóit nem értesítették. Gyászhír rendőrautóval A tragikus hír rendőrautóval érkezett. A megyei kapitályság utasította „a lakóhelyek szerint illetékes” rendőrőrsöket, ahonnan azonnal elindultak a címekre a tisztek. Nem közölték azonnal a tragédiát. Néhány kérdéssel megbizonyosodtak arról, jó helyen járnak-e. Amikor „a gyanú igazolást nyert”, megkérték a esetén kinek hova és mikor kell telefonálni (baleset-elhárítás, mentők, tűzoltók, rendőrség, honvédség és sajtó), de eleddig még nem szembesültek „a tájékoztatás ezen vonzatával”. Ez olyan feladat a MÁV-nál - mondja Domokos Lajos -, amelyet nagyon sürgősen meg kell oldani. Nem az egyetlen. A Nyugati pályaudvar forgalmi ügyeletese fáradt és szomorú. „Aki nem rendül meg ilyen tragédia hallatán, az nem is ember” - mondja. Nem tudja pontosan, hogyan kellett volna az utasokat és a rájuk várakozókat tájékoztatni. A pánikot mindenképpen el kell kerülni. „Tudja, az a szörnyű, hogy megint mindenki a vasutat hibáztatja. Pedig higygye el, itt mindenki becsülettel teszi a dolgát. Ha maga elront egy mondatot, kidobja a papírt. Ha a vasútnál hibázik valaki, emberek halnak meg. Azt, ami történt, még most sem tudom igazán felfogni.” 23