168óra, 1994. június-december (6. évfolyam, 26-52. szám)

1994-12-13 / 49. szám

A MÁV körüli felkorbácsolt hangulat sem tudta megakadál­­yozni a szakszervezeteket abban, hogy megtartsák kétórás figyelmeztető sztrájkjukat. Az egyik napilap az ország vér­keringésének leállásáról cikkezett elég határozott modor­ban, s nem tudni, mi lesz, ha nemcsak két órára, hanem harminchat órára bénul meg a vasúti forgalom Magyarországon. A mostani helyzet kialakulásának politikai hátteréről GRÉCZY ZSOLT ír az alábbiakban. H­a a vonatok többsége még nem jár is menetrend szerint, a sztrájk ismét a nyakukon. A három úgynevezett reprezentatív szakszervezet képes mozgósíta­ni az alkalmazottakat. A Vasutasok Szakszervezete (VSZ), a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MSZ) példásan egyeztet, árnyalatnyi nézetkülönbsé­get sem lehet felfedezni. Ez csupán azért érdekes, mert a politikai zsargon szerint rózsaszín érdekvédelmisek és a rendszerváltozás után megalakult csoportok kiválóan egymásra találtak. Az sem kevésbé pikáns fordulat, hogy a szakszervezetek „kitalálói” most épp kormá­nyon vannak. Ez az MSZP esetében különösen izgalmas, mert a „hivatalos” Nagy Sándor-féle szakszervezet „házon belül működik”, a parlamenti frakció tekintélyes hányadát teszi ki. A szakítópróba tehát több szálat is érint. Érezhető a küzdelem a nagyobbik kormány­zó párt sorain belül, hiszen a pénzügyi lobby nem is akar a kialkudott­nál több pénzt bérfejlesztésre előteremteni, viszont, ha úgy vesszük, párttársaikkal kell egyeztetni. A belháború kifelé is érződik. A közle­kedési tárca élén mégiscsak szabad demokrata politikus áll, aki tisztá­ban van a gazdasági realitásokkal, de nehezen értheti, miért nem tud „házon belül” megegyezni a pénzügy és a szakszervezet. A meccs állítólag a koalíciós partnerek között is zajlik. Úgy tartják, Horn nem nagyon ked­veli az SZDSZ minisztereit, s így - látván a tárca irányítójának vergődését - a pártján belüli han­­goskodókat is lecsendesíti. Ők vérszemet kaphatnak ezen. A vasutasok azt állítják: nem kérnek különleges elbánást a kormányzattól. Ennek ellent­mond, hogy a hatszázalékos bér­emelést, melyet az összes közal­kalmazottnak ajánlott a kabinet, még tárgyalási alapként sem fo­gadják el. Borsik János szerint, ha már a közalkalmazottak rosszul alkud­tak, ők annak ne lássák kárát. Lotz miniszter azzal érvel, hogy a MÁV dolgozói már eddig is jobban kerestek (átlagban 33 056 forint), mint a pedagógusok (30 134 forint), nem is beszélve az egészségügyiekről (27 832 fo­rint). A vasutasok azzal válaszol­nak, hogy az eddigi elbocsátások az alacsony fizetésűeket érintet­ték, így természetes, hogy az átlagbér növekedést mutat. Árnyalja a képet, hogy a MÁV szellemi dolgozói - üzemigazgatók, főosztályve­zetők - háromszor annyit keresnek, mint a masiniszták. A kormány hajthatatlan A kormány egyelőre hajthatatlan. A költségvetés „felpuhulása” ag­gasztaná Békesit. Ilyenformán Hornt is, ráadásul nem érdemes ujjat húzni, mondjuk, a pedagógusokkal, akik talán szintén sztrájkba lépné­nek, ha a vasutasoknak sikerül több pénzt kicsikarniuk a kormánytól. Azért Lotz Károly sem hagyja magát: csendben megígérte, hogy addig tart az erőlködés, amíg a tárca által vállalt 4,5 százalékot sem adják meg, marad a MÁV által kigazdálkodandó 1,5 százalék, s akkor valóban itt a világ vége. Kimutatásuk szerint az elmúlt két évben 55 százalékot emeltek a vasutasok fizetésén, amíg az infláció 46 százalékra rúgott. A vasutasok egyelőre egységesek. Egyrészt a MÁV állami tulajdon, s nem valamiféle „kapitalista” érdekeinek kiszolgálója, másrészt a három szak­­szervezet vállvetve áll egymás mellett. Beszámo­lójuk szerint folyamatosan beszélnek vidéki cso­portjaik képviselőivel, s teljes az egyetértés. A KHVM abban bízik - s erre már akadt jelzés -, hogy a szajoli tragédia „nem tett jót” a vasutasok egységének, az ottani személyes felelősség megrántotta a szőnyeget a szakszer­vezetek alatt, a társadalmi megértés bázisa apadófélben van. Az érdekvédelmi csoportok szerint viszont a tragédia épp arra mutatott rá, hogy a mun­kások alulfizetettek, nem képesek a rossz technikai körülmé­nyek között folyamato­san hibátlan munkát vé­gezni. Lotz Károly rögtön kilátásba helyezte, hogy a műszaki fejlesztést megkez­dik, de ez csak nyugodt körül­mények között valósítható meg. És akkor Kálnoki Kis Sándor, a MÁV Rt. elnöke is azon nyomban kijelentette: az idei 28 milliárdos veszteség jövőre 25,3 milliárdra csökken, hiszen a műkö­dési költségeken faragni akarnak. Egy apró megjegyzés: a vasutasok egynapos leállása egymilliárd forint kárt okozna a nemzetgazdaságnak. Ez éppen elég lenne kétszázalékos béremelésre.

Next