168óra, 1995. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1995-05-09 / 18. szám
Ez az izé egyébként a Fiatal Művészek Klubjában zajlik. A helyről illik tudni, hogy - úgymond - az „értelmiséggé válás pszichofizikai folyamatának fontos ________ állomása”. Ide jár a Lennon-szemüveges bölcsészhallgató, a fekete zsákruhás alternatív, a széles vigyorú, harsány mérnökjelölt, nem is beszélve az egzaltált külsejű leendő művészekről. Ebből következően az FMK nem éppen diszkó. Inkább a kivagyiság mércéje. Mi a jóisten ez? Az „acidbuli” kezdési ideje este tíz, amit a pénztáros-jegyszedő-kidobóemberen, a programszervezőn és rajtam kívül senki nem vesz komolyan, de így legalább könnyedén meg lehet rohamozni egy sört és behúzódni a galérián a magaslesre, megfigyelői státusba. Mégiscsak jobb tengerszint felett lenni, ha elkezd folyni a „sav”, az „acid”. Éjjel tizenegykor ennek ugyan még semmi nyoma, pedig a sav, ugyebár, lyukat képes marni bármilyen anyagba, viszont időközben át lehet élni a magányosság minden stádiumát. Pillanatnyi figyelmetlenségemet kihasználva huppan le mellém Pánczél Gábor, akiről rögtön kiderül, hogy ő itten a házigazda. Pontosabban a Re-creation társulat egyik fele. Mindegy, Balla Péterrel ők ketten csinálnak acidbulikat Budapest-szerte. Vidéken még nincs rá igény. Az is kiderül rövid úton, hogy ez a dolog viszonylag új itt, bár Nyugat-Európában vagy Amerikában van némi hagyománya. Meg hogy valójában zenei irányzat abból a családból, amelybe a techno is tartozik, meg sok más is, de ez már követhetetlen a számomra. Közben megszólal valami nagyon hangos és nagyon elektronikus odalenn, de korántsem a meghatottságtól elfúló hangon ordítom a fülébe: mi a jóisten ez?! Megtudom, ez az a hangzás, magyarul sound, amely meghozta a paradigmaváltást a könnyűzenei életben. Előnye, hogy egy kicsit jobb otthoni számítógéppel bárki képes ilyen zenét alkotni, a piacgazdaságra szakosodott országokban pedig megfelelő szakértői segédlettel négy-öt nap alatt bárkinek lehet saját kislemeze (CD-je, miegymása). Nem kell hozzá hónapokig tartó stúdiómunkával bajmolódni, hangszereléssel pepecselni, az elektronika ex machina. Állítólag ez az előnye. De mi az az acid? A pórnép köreiben Hah, ez valami elementáris kérdés lehet, mert házigazdám igen heves ellentámadásba lendül. Mindenféle szörnyűségek terjednek ugyanis a pórnép köreiben az acidpartikról. Hogy itt a jódolgában magával mit kezdeni nem tudó, anyagilag meglehetősen elengedett aranyifjúság őrjöng, miközben nem lehet látni a marihuánás (meg egyéb) cigik bódulatot keltő füstjétől. Alkohol, nők, férfiak, erőszak, pénz, s a többi. Ebből egy szó sem igaz, mondja Pánczél Gábor re-creation, de már késő, visszavonhatatlanul felcsillan a szemem. Előző este ment a tévében az „Egy nap döntöttem - drog helyett az élet”, akkor itt küldetés van, kérem szépen, visszatéríteni a romlás felé rohanó ifjakat a végveszélytől, de beszélgetőtársam leint, maradjak már nyugton, a dolog nem erről szól. Ide zenét hallgatni, táncolni, inni jönnek a srácok, és nem is csak ide, az acidbuli vándormutatvány. A komoly drogos nem vágyik társaságra. Riporterünknek azt mondták, hogy ez valami egészen különleges dolog lesz: „Acid House Party”. Átlagos angoltudással, szavanként lefordítva, valami megsejthető belőle, csak éppen az egésznek nincs semmi értelme. TOROK MÓNIKÁVAL mindenesetre előre érzékeltették: valami extravagáns, „bűnös” dologról lesz szó. Kábszer is van az ügyben. Ő, persze, elment a helyszínre...