168óra, 1995. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1995-06-27 / 25. szám
TOROK MONIKA NÉZTE A TELEVÍZIÓT... Ezt jól elszexuáltuk Egy ország ült - velem együtt - felajzva a képernyő elé. Hát ilyen még nem volt! Hogy a Magyar Királyi Televízió nyilvános vitát rendezzen a szexuális életünkről! Ki, kivel, hogyan, hányszor és hol - legalábbis így szólt a műsorajánlat. Most aztán megtudhatjuk, hogyan csinálja a szomszéd... (Magunkról jó esetben vannak hozzávetőleges információink, sőt esetleg nemcsak magunkról.) Ki volt ez a műsor nagyon találva. Az is sejthető, hogyan született az ötlet. Fogta magát az éceszgéber és egy reggel arra ébredt, hogy a homlokára csap, te jó ég, itt ez a társadalmi probléma, a szexualitás. Mi lenne, ha csinálnánk róla egy belevaló, nagy port felverő vitát? A téma megvan, kell hozzá egy csinos műsorvezetőnő, mi is kellhet még, mondjuk, egy szexológus, de legyen ám neve neki, amolyan kipróbált tizenhetes veterán, egy újságíró, aki járatos a „női” problémákban, aztán természetesen egy esztéta, mert miért pont a szexnek ne lenne esztétikája, no meg egy neves történész, hiszen már a régi görögök is. Mi kell még? Ja, megvan! Feltétlenül kell még egy sármos színész, olyan belmondás, hogy a tévénézők feminin fele a képernyő előtt tapasztalja meg, milyen is egy szombat esti izgalmi állapot. Na, gyerekek, eddig megvónánk, kavarjunk bele mindenképpen egy reprezentatív közvélemény-kutatást, és legyen feltétlenül egy kis tényfeltárás, amolyan mélyinterjú fiatal és kevésbé fiatal nővel, meg pasi is kell - hehehe, anélkül nem megy -, kettő, az egyik legyen olyan jó átlagos, szemüveges, a másiknak meg legyen érdekes a foglalkozása... Persze, társközvetítő! Ez az! Na, gyerekek, ezeket aztán kérdezzétek meg, hogy is vannak a szexszel, vágjátok össze, hadd szóljon, ezt benyomjuk a kedves nézőknek, el fogják szórni az agyukat. Utána majd a stúdióban jópofa dolgokat vágnak egymás fejéhez a meghívottak, a telefonvonalak meg lángolni kezdenek. Apám, ez oltári lesz, ahogy a Jóska bácsi majd betelefonál élőben, hogy az anyjuk csak fordítva szereti, a Mariska néni meg, hogy a patikussal mennyivel jobb, hát ez eszméletlen lesz, meglátod! Majd bekeverünk abból a jó kis számítógépes programból, tudod, amelyikkel a kamasz fiad hergeli magát éccalra, ne húzd fel az orrod, te is felnyálazod a szoftpornót, amikor az asszonynak fáj a feje. Te idefigyelj, itt egy ország fog lihegni, fogadjunk, hogy jövő februárban megugrik a népszaporulat, szóval akkor csapjunk is bele. Valahogy így születhetett a műsor. Ehhez képest tényleg mellékes, hogy csak a stúdióban helyet foglalók nem értették, miről is kellene beszélniük, csak a műsorvezető nem látta át a helyzet röhejességét - amit persze csak fokozott, hogy a díszhímnek meghívott sármos színész felháborodottan reklamálta a szerelmet, a társadalmi háttérnek meghívott történész a gazdaság és a házastársi kötelezettség egyébként valós összefüggéseit próbálta firtatni, a szexológusból felváltva dőltek az elmúlt évtizedek előadásainak lemezei, a női problémákhoz igen affin újságírónő meg ki tudja, miket beszélt. Volt telefonáló is, ő bezzeg határozottan tudta, mit akar, tessenek itt kérem a szexről beszélni, a maga lucskos, vérrögös valóságában. Mindenkinek igaza volt. A nézőnek is, aki bíborló fejjel átkozta a percet. Erős a gyanúm, amikor bekapcsolta a tévét, hogy egy ország érezhette úgy, itt bizony keményen elszexuáltuk az időt valamiféle gyakorlati tréning helyett. ■ Tessenek itt kérem a szexről beszélni, a maga lucskos, vérrögös valóságában!