168óra, 1995. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1995-02-21 / 7. szám
Török Mónika: )) Bólintsunk és simogassuk meg a fejüket.)) dolog lényegesen egyszerűbb, mint azt elsőre gondolhatnánk, nem kell hozzá különösebb szakértelem, kocavadászok is bátran belevághatnak, bár néhány szempontot kétségkívül érdemes megfontolni. Elterjedt az a nézet, hogy ez a fajta a túlszaporodásával jelentősen veszélyezteti hazánk ökológiai egyensúlyát. Mára a folyamat lassulni, sőt megfordulni látszik, köszönhetően a vadászati tilalom beszüntetésének. Ennek ellenére irtanunk kell, különben valóban veszélybe sodorhatja az erdőt. Természetesen csak a kifejlett példányok hajtásába célszerű belekezdeni, a növendék vadak megszorító intézkedésekkel vagy úgynevezett átneveléssel tökéletesen likvidálhatóak. A felnőtt, golyóérett példányokat különböző módszerekkel lehet számba venni, ennek alapján könnyen kiszámítható az a kritikus tömeg, amely felett már minden álságos humanitárius megfontolás nélkül ritkíthatjuk az állományt. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a vadászat három fázist foglal magában, úgymint: hajtás, beszorítás, kilövés. A hajtás fázisában a kifejlett vadat zaklatni, űzni kell a territóriumán, a nagyvárosok utcáin, erős husángokkal belezörgetni a magánszférájába, megakadályozni, hogy elvándoroljon (dilettánsok ezt a lépést homlokegyenest másként értelmezték, kifejezetten terelték elfele a vadat, mára ez teljesen elavult, hiszen egyrészt visszajön, másrészt végleges megoldásra kell törekednünk). Ajánlatos zavarni az evésben, ivásban, párzásban, utódnevelésben, így az állat hamarosan űzött vadként kezd majd viselkedni, hibát hibára halmoz, esetenként ellentámadásba lendül és akkor lecsaphatunk rá. A következő lépés ekkora beszorítás. A zavarodott állatokat be kell vinni az erdőbe, egy előre jól elkülönített részre. Ez lehetőség szerint felette vonzó legyen a számukra, érezzék úgy, nemhiába bőgtek bús téli éjszakákon. Gondoskodjunk bőséges takarmányról, legyen lehetőségük kialakítani saját vackaikat és szokásjogaikat. Ekkor egy időre célszerű felhagyni a fizikai zaklatással, tudják biztonságban magukat. A rezervátum területén természetesen más - értékesebb, domesztikált - fajok is élnek, ezekről nekünk kell idejében gondoskodnunk. A természeti törvények szerint ezek lesznek az úgynevezett „őslakosok”, akik aztán a szokásjog alapján bizonyos előnyöket fognak élvezni: tágasabb legelő, bővizűbb itató, simogatás. A dzsungel törvényei szerint hamarosan beáll majd az az állapot, hogy az őslakosok, privilegizált helyzetüknél fogva, megkezdik az említett vadfaj kiközösítését. Itt nagyon kell ügyelnünk arra, hogy magányos vadászok már ne zavarhassanak bele a folyamatba, ezeket a jó szándékú klubtársakat egy időre hívjuk vissza az erdészházba vagy borpincébe. Ezen fázisban elsősorban türelemre van szükség, kapkodni nem szabad, célként lebegjen szemünk előtt a majdani vadászzsákmányból készített kapitális trófeahalmaz. A vad előbb-utóbb megnyugszik, és természet adta élettérként kezdi majd belakni a rezervátum területét. Otthon érzi magát. Elfogadja a házi szabályokat, sőt néhány példány meglepő gyorsasággal kezd majd hasonulni az őslakosokhoz. Hagyjuk, hadd tegye, ha mégoly nevetségesnek tűnik is a próbálkozás eredménye. A vad ekkorra fizikálisan is rendbe jön, szőre csillog, fülei tiszták, bizalmatlansága megszűnik. Ekkor jön el a mi időnk. Színre lépünk, teljes hajtóvadászi felszerelésünkben. A vad megriad, hiszen emlékszik még a hajszákra és a kopókra. Zavart lesz a magatartása, föl-le futkos az elkerített térségben. Még ne vegyük elő a puskát. Lépjünk lassan hozzá - természetesen a klubtársak összehangolt munkájára van szükség -, kezünket megfontoltan tegyük a fejére. Addigra megáll már, csak a véknya remeg a kimerültségtől. Nézzünk erősen a szemébe. Tagoltan, érthetően a következő szavakat súgjuk neki: TE IS LEHETSZ VADÁSZ! Nagyon fontos ekkor kivárni azt a kis időt, amíg a falkavezérek meghányják-vetik a dolgot, úgyis az életösztön diadalmaskodik. Elnéző mosolyunkat leplezzük, amikor különféle feltételeket szabnak. Már nincs sok idejük hátra. Bólintsunk és simogassuk meg a fejüket. Ne feledkezzünk meg a kesztyű viseléséről. Innentől kezdve gyerekjáték a dolog. Csőre lehet tölteni a vadászfegyvereket és hozzáláthatunk a kilövéshez. Igazi férfimunka, ragyogó sportteljesítmény, ha egyesével végzünk velük. Mivel nem kultúrfajról, hanem parazitáról van szó, bátran rikkanthatjuk a célba vett példányok felé: Hogy iszol a forrásnál?!, vagy: Mit értesz te az énekesmadarakhoz?!, esetleg: Miattad szaporodtak el a bolhák! Sokan beérik ilyenkor a közérthetőbb „ Már megint nincs rajtad sapka!” kurjantással is. Persze, megvadulnak majd, de aggodalomra semmi ok. Vadásznadrágban úgysem tudnak menekülni. Bár elméletileg előfordulhat, hogy, lerúgva a stüszikalapot, áttörik a kerítést és visszaintenek az erdőszélről: a nénikétek legyen a vadász, ennek azonban igen kicsi a valószínűsége. A sikeres akció végén terítsük ki a tetemeket a hóra, fújjuk meg a vadászkürtöt, és amúgy férfiasan húzzunk egy jót a Sztolicsnajából. Megérdemeljük. PUBLICISTÁK KLUBJA „Igazat mondani könnyű, csak elhitetni nehéz.” Hogyan lőjünk liberálist? 35