168óra, 1995. június-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1995-11-21 / 46. szám
Történelmi lecke pedagógusoknak Annak kétségkívül megvan a maga bája, ha egy szocialista képviselő asszony megy neki a saját kormányának, mondván: tiltott szerencsejátékot játszik a pedagógusok béremelésével. Az „itt a piros, hol a piros” kifejezetten pikáns képalkotás, ha a politikai színpalettát nézzük. Az érintett fél - a százhatvankettőezer főt számláló pedagógusréteg - számára viszont véresen komoly kérdések körül zajlik a küzdelem. Expedagógus munkatársunk, TÖRÖK MONIKA tüntetni ment. Tanítási szünet ugyan nem volt egyetlen iskolában sem, de feltehetően csökkentett tanári létszámmal folyhatott az oktatás november tizenötödikén. A közel hetvenezer pedagógus jó része ugyanis vidékről utazott Budapestre, hogy némi hinterlandot adjon a tüntetésnek. Ahhoz pedig, hogy időben érkezzenek, időben el is kellett indulniuk. Tüntetni egyébként nagyon jó, nemigen van ember széles e hazában, aki legalább az elmúlt öt évben nem ment utcára ilyen vagy olyan hangot adni követelésének. Persze, kicsit sem mindegy, milyen az ügy és milyen a társaság. A Kossuth teret megtöltő tömegre például a járókelőknek sem volt egyetlen rossz szavuk sem. Mentükben azért odasandítottak a tüntetőkre: íme, ezek az elszánt és szikár emberek nevelik a mi gyerekeinket is, nincs anyázás, lám-lám, így is lehet. Hangos szó egészen addig nem is esett, míg jóval becsöngetés után fel nem zendültek a szónoklatok. Merthogy nélkülük nem tüntetés a tüntetés. Meg kell adni a módját. A Pedagógusok Szakszervezetének felkentjei például olyan bizánciasan vonultak övéik között a dobogóhoz, szélesen kifeszített transzparens alatt szélesen mosolyogva, hogy aki még nem értesült volna róla, annak is nyilvánvalóvá vált: ez bizony az ő napjuk, ez az ő tömegük, az ő tapsorkányuk. Márpedig a tüntetésen más szakszervezetek is részt vettek. Szám szerint tizennégyen, még ha ez nem derülhetett is ki abból, kinek jutott lap a véleményvezérlők között. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete például csak a 2-es villamos megállójában kapott szót. És ez sem véletlen. Felhorkanások A PDSZ a tüntetést megelőzően is jelezte már a konkurenciának, hogy a helyzet kilátástalansága miatt valószínűleg nagy erődemonstrációra lesz szükség, méghozzá jelentős összefogással. Mint rutinos tüntetésszervező, már a sztrájk előkészítésének munkálatait is időszerűnek látta. A PDSZ úgy gondolta, hogy a tárgyalóasztalnál elfoglalt pozíciókat erősítené mind a tüntetés, mind pedig a kilátásba helyezett munkabeszüntetés. Ezért aztán nem is csinált presztízskérdést abból, melyik szakszervezet kezdeményezte a megmozdulást, hanem, mihelyt lehetett, csatlakozott. A Pedagógusok Szakszervezete azonban ezt elutasította. Szöllősi Istvánná, a PSZ főtitkára írta a válaszlevelet, amelyben csak annyi állt, hogy a PDSZ-t nem, de tagjait szeretettel várják a tüntetésen. Mint orron csapott le, horkant fel, persze, a PDSZ, végül azonban sikerült annyira konszolidálni a viszonyokat, hogy, ha Tanerőfitogtatás