168óra, 1995. június-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1995-08-15 / 32. szám

Sándor Erzsi .Meg­engedték nekünk, hogy magunk döntsük el, akarunk-e gyereket, és ha igen, mikor e gy Pirula a az én időmben lett volna, sóhajtott bele édes jó anyám a nőgyógyász arcá­ba, én lettem volna a legnagyobb kurva Pesten. De most már csak azért kell, hogy nyugodtan tudjak aludni. És az én szegény, öreg anyám, aki összesen két férfit ismert egész életé­ben, a hetvenes évek közepétől már nyugodtan alhatott. Legalábbis több abortuszra nem kellett velem jönnie. Járt ő éppen eleget egykoron, egyedül is. Azt, amely a konyhaasztalon esett meg vele, szíve­sen elfelejtené. Ratkós évek jártak akkor. Nyugodt éjszakái érdekében, anyámat annak tudá­sától gondosan megkíméltem, hová is járok én és kik­kel. És főleg miért is éri meg nekem annyira, hogy mi­közben a világon mindent elfelejtek, és nem lehet egy szavamat sem komolyan venni, ezt a kis tablettát nem létezik, hogy ne vegyem be. Én a bisecurinos nemzedékhez tartozom. Mert volt infecundinos is. És voltak mindenféle hajtájtos libák, akiknek svédből hozták be a két komponensét, ame­lyik két színű, és az elején kevesebb benne a hormon, mint a végén. De hát mit tudtak ezek arról az izgalom­ról, amely lázban tartott minket, amikor egy hét sze­dés után két számmal nagyobb melltartóval villog­tunk a tornaórán. Arról nem is beszélve, hogy össze­hasonlító lábszőrösödési elemzést lehetett tartani, és figyelni, ahogy egy nemzedék lányainak egyszerre serken a bajuszuk. Mi ez, ha nem a nagy közösségko­vácsoló, összetartó erő? Ha az ember történetesen éppen a keszthelyi kempingben felejtett el receptet fölíratni, csak végigrohant a vadidegen csajok között, és halálbiztos, hogy begyűjtött annyi tablettát, amennyivel ki lehetett húzni a legközelebbi nőgyó­gyászig. Címek gondosan fölírva, tabletták kiszámol­va, azonnal visszaküldve. Ez az egy, a sok hülyéske­­dés között, nagyon is komolyan véve. Mert a doktor csak három dobozzal írt föl egyszer­re, így aztán komoly konspiráció árán lehetett lenin­­grádi vagy erdélyi barátnőt ellátni. Ha a nőgyógyász haver volt, akkor finom kis receptek születtek Kádár Jánosné vagy Brezsnyev Lajosné nevére. Kora: 21, lakhelye: Javítóintézet, Aszód. Az ilyen nőgyógyász nagy becsben volt tartva, esetenként az illeték termé­szetben leróva. Mérlegelve az akkori paraszolvenciás helyzetet, nem is biztos, hogy túl volt fizetve. A Bisecurin, az maga volt a szabadság. Már önma­gában a tény, hogy volt. Hogy hozzá lehetett jutni. Valahol azt gondolták, talán kevesebb kézzel is felé­pül a szocializmus, és megengedték nekünk, kezdők­nek és haladóknak, hogy magunk döntsük el, aka­runk-e gyereket, és ha igen, mikor. Bár a döntés élve­zetes szabadságába erősen belejátszott az az aprócs­ka malőr, hogy az ember mégiscsak elfelejtette beven­ni azt a kurva tablettát. Végül is az élethez nemcsak szerencse kell, hanem pech is. Az újabb ki mit tud ez­után kezdődött. Vajon gyerekszerű lesz-e a lórúgás­­nyi hormon ellenére megszületett csecsemő vagy in­kább a pirulára fog hasonlítani. Mindennek dacára mégis úgy gondoltuk, hogy en­nek eldöntésében mi vagyunk a legilletékesebbek. Ha már azt is megengedték, hogy egy kicsit úgy viselked­jünk, mint a fiúk. Lehessünk kíváncsiak, uram bocsá, gyűjthessünk skalpokat, leléphessünk hajnalban, ha úgy ítélnénk meg: tévedés történt, és felejtési technikánkra bízhassuk mindazt, ami megjegyzésre nem találtatott méltó­nak. Néha egy kis hányinger, múló csö­mör, nagy csodálkozás, hogy mire nem va­gyunk képesek. Mind­e­közben mégsem fe­lejtettünk el nők lenni. Bár folyamatosan riogattak, az, ahogy mi élünk, alkalmat­lanná tesz bennünket, hogy szerető anyá­vá, odaadó hitvessé... meg ilyenek. Szinte mindannyian lettünk valami ilyesfélék. Cseppet sem szégyellve, hogy van mire emlékeznünk. És ha az átlagosnál csak egy kicsivel maradtunk tovább hűek a férjünk­höz, talán annak köszönhetjük, hogy ki­próbálhattuk (egymást). Meg mindent. Aztán egyszer csak már nem sikerült le­nyelni a tablettát. Holott azelőtt víz sem kellett hozzá. Egyszerűen megakadt. Nem biztos, hogy volt ennek különösebb oka. Pedig akkorra már itthon is lett két kompo­­nensű, meg színes. Megnövekedik a hor­monszint, pusztulnak a sárgatestek, aki szedi és dohányzik, az infarktusban fog el­patkolni — mondtak mindenfélét. Nem ez történt. Lehet, hogy egyszerűen elég volt. Elmegyünk kéthetente lábszár - és bajusz­gyantára, a kozmetikusnál megdumáljuk a legújabb spirálokat, próbáljuk letornázni a tablettának köszönhető zsírpárnákat, és el­kezdünk öregedni. Csakhogy serdülő leánykámat szemlél­vén, már kicsi a valószínűsége, hogy maj­dan nyugodt lesz az álmom, mint annak idején anyámnak. Pusztán féltésből vissza­tarthatom-e én őt bármitől, aki, szó mi szó, megjártam a hetvenes éveket meg a nyolc­vanasok elejét. Irigyelni fog engem a lá­nyom, ahogyan én az anyámat a nyugodt álmaiért, azért a kicsi tablettáért, amit ma már hiába fog fölírni az orvos. Mert az csak a gyerek ellen véd, az AIDS ellen aligha. 32

Next