168óra, 1996. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1996-05-14 / 19. szám

LEVÉLHULLÁL A miénktől eltérő véleményeket is közöljük, de nem adunk helyet olyan szélsőséges ész­revételeknek, amelyek fölösleges indulatokat keltenek, és szükségtelen konfrontációhoz vezethetnek. A leveleket általában rövidítve­­ az ilyenkor elkerülhetetlen javításokkal szerkesztett formában adjuk közre. Tisztelt Szerkesztőség! Íme egy példa az uszításra, gyűlöletkeltésre, melyet már gyerekek számára készült képregé­nyekben is terjesztenek: KOPASZ AZ ISTEN?! Egészen 1993 szeptemberéig lehetett kapni a Világnemzeti Népuralmista Párt párthelyiségé­nek előterében azt a magyar nyelvű náci orgá­numot (Új Rend), melyet az Egyesült Államok­ban szerkesztenek, s melyen önkényuralmi jel­képek is voltak. Ekkor a horogkeresztes lap to­vábbi terjesztését hazánkban betiltották. 1996 áprilisában kezembe került „a csodála­tos PÓKEMBER” című gyerek (!) havilap leg­frissebb száma, amely hazánkban egy bizonyos SEMIC Interprint Kiadó gondozásában jelenik meg. A lapot fordítják (az eredeti kiadás az USA-ban történik), ezért teljes egészében átve­szik az eredeti kiadvány szövegeit. A képregény nagy része arról szól, hogy egy amerikai iskolában bőrfejűek (!) és feketék, zsi­dók... stb. harcolnak egymás ellen. (Bár a harc a képek és a szöveg szerint meglehetősen egyirá­nyú.) A „színvonalas”, s a gyerek fejlődését nagyban elősegítő kiadványból sajnos nem tud­tam kibogozni, hogy nevezetesen Pókembernek mi a funkciója. Mindenesetre szemet szúrt az egyik kopasz arcára festett piros horogkereszt, mely több ol­dalon is látható. Ez volt az oka, hogy komolyab­ban elkezdtem a képregényt forgatni. A címlapon néhány bőrfejű különböző felira­tú táblákkal hadonászik, például: „Az ember fe­hér, Fehér a nyerő, Fehér hatalom, Kopasz az Is­ten”. A lap 4. oldalán kék egyenruhás, baseball­ütőket és láncokat forgató bőrfejűek a követ­kezőket mondják a kép előterében álló rémült embereknek: „Feketék, zsidók, kreolok, sárgák, rohadt korcs banda vagytok! Húzzatok kifelé az iskoláinkból, a városainkból, az országunkból! Vagy a felsőbbrendű fehér faj nevében kisöp­­rünk titeket!” Az egyik fekete férfi ugyanezen a képen ezt kérdezi társától: Kik ezek a b..ik? (A két pont valószínűleg az „u” és a „z” betűket helyettesí­tik, mert ugye azt, hogy buzik - így nem lehet leírni egy gyerekek számára készült képregény­ben.) Annál inkább le lehet írni, amit a következő oldalon a horogkeresztes kopasz mond: „Ez az épület itt az afro-amerikai tanszék épülete... ami megfertőzi az országot naggyá tevő fehér faj tisztaságát. Mit tanultok ti ott, banánzabálást vagy szotyolamagköpködést?” A náci jelvények jócskán ellepik a füzetet. A bőrfejűek hátán a szétterített szárnyú sasmada­rat ábrázoló kép. 10. oldal: „Sze­mét korcsok! Húz­zatok a sunyiba Tamás bátyával együtt... mert este visszajövünk éget­ni!” Az izgalmas tör­ténet úgy ér véget, hogy (horog) „ke­resztes Eddie” va­lami folyadéktól át­változik, de azért a jobb szeme alá fes­tett piros horogke­reszt megmarad. Eddie e szavak­kal zár: „Van annyira tiszta a hi­tetek fajunk győ­zelmében, mint a fehéren izzó tűz. Keresztes Eddie-t elpusztították, fel­olvasztották a tiszta fehér tűzben. Eddie halott, de haldokló testéből megszületett a bosszú új szelleme; itt vagyok, készen állok, de éhezem! BŐRFEJ, A FEHÉR MEGVÁLTÓ!” Az utolsó képen Eddie mögött a falon egy ki­feszített (eredeti náci színkombinációjú) ho­rogkeresztes zászló, egy asztal, melyen egy jól látható Hitler-mellszobor áll! Még bajusza is van! UIi.: A „mesébe” bújtatott történet uszító, gyűlöletkeltő, az önkényuralmi jelképek bármi­lyen formában történő használata bűncselek­mény. Bártfai Z. Gergely Budapest Tisztelt Szerkesztőség! Nem előfizetője, de gyakorlatilag rendszeres olvasója vagyok lapjuknak. Olvasói rovatban azonban soha nem olvastam még művészet­kritikát. Elemző, értékelő, minősítő véleményt, nem általában a lapról, a rovatokról, a szer­kesztésről, a témákról, hanem az újságíróról. Magáról a szerzőről, vagyis az ő személyes hangvételéről, stílusáról, témaválasztásáról. Erre készülök most én, engedelmükkel. A 168 Órának szerintem sok jó újságírója van. (Hogy lehet itt központozással érzékeltet­ni a kiejtés hangsúlyait? „Sok, jó újságíró”, vagy talán „sok, jó, újságíró”? Magukra bízom.) Ezúttal Török Mónikáról értekeznék. (Apro­pó, most veszem észre, hogy nem lehet elírás, a cikkben és a kolumnában is rövid o-val írták a nevét. Mindkettőt elírták volna, vagy tényleg így hívják? Már a neve is egy huncutság? Tö­rök, és mégsem Mónika? - bocs.) Ihletet min­denesetre az április 23-i számban megjelent A butaság mint nembéli tény című cikke adott, de több hasonló hangvételű opusának ízére is emlékszem még. „Csípem ezt a nőt!” - mondta kávéházi lapfa­ló barátom, amikor legutóbb összetalálkoztunk, hogy asztaltársaságunkban megbeszéljük a legutóbbi lapszemlénk tanulságait; mesélhet­ném, ha lennének ilyesfajta kávéházak, ha len­ne ilyen asztaltársaságom, és ha a barátaimmal való ritka találkozásaimkor nemcsak a lap, de az Ő neve egyáltalán felmerülne. Pedig kár! Nemigen ismerek női humoristát. (Bach Szil­via talán kivétel, de ha jól tudom, sikereit ő alap­vetően lenyűgöző hangskálájának köszönheti, a textus más tettesek műve?) Török asszonynak (a mostanában terjedő „úrhölgy” itt olyan röhejes lenne), szóval Neki viszont frenetikus humora van. Öngúnnyal fűszerezett feminizmusával, vá­lasztékosan obszcén szókimondásával, erősza­kos világmegváltó optimizmusával, odaadóan gyöngéd férfiimádatával, főképpen pedig bizarr témaválasztásaival ideális szerzője lehetne egy intellektuális vicclap megbecsült szerkesztősé­gének. Ilyen vicclap ma nincs, és sajnos be kell látnom, hogy manapság talán nem is lenne „piacképes”. Óriási szerencse ez viszont az Önök szerkesztőségének. Egyébiránt, csípem ezt a nőt. Is. (Név és cím a szerkesztőségben) Kedves Uram! Addig, amíg alkalmunk kínálkozik személyesen is megismerkedni, hadd osszam meg Önnel a nagy titkomat. Azért írom a nevemet rövid o-val, mert akkoriban, amikor születtem volt, ezt még így anyakönyvezték. Azt most hagyjuk, hány százada ennek. Egyébként még egy ilyen hihetetlenül nyitott újságnál is, mint a 168 Óra, hosszú hónapok kitartó munkájával bírtam csak elérni utónevem helyes­írását. A helyes ejtést már nem is erőltetem. És semmiképp ne fogja vissza magát, nekem is tetszik az Ön stílusa. Török Monika 43

Next