168óra, 1996. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1996-05-14 / 19. szám
LEVÉLHULLÁL A miénktől eltérő véleményeket is közöljük, de nem adunk helyet olyan szélsőséges észrevételeknek, amelyek fölösleges indulatokat keltenek, és szükségtelen konfrontációhoz vezethetnek. A leveleket általában rövidítve az ilyenkor elkerülhetetlen javításokkal szerkesztett formában adjuk közre. Tisztelt Szerkesztőség! Íme egy példa az uszításra, gyűlöletkeltésre, melyet már gyerekek számára készült képregényekben is terjesztenek: KOPASZ AZ ISTEN?! Egészen 1993 szeptemberéig lehetett kapni a Világnemzeti Népuralmista Párt párthelyiségének előterében azt a magyar nyelvű náci orgánumot (Új Rend), melyet az Egyesült Államokban szerkesztenek, s melyen önkényuralmi jelképek is voltak. Ekkor a horogkeresztes lap további terjesztését hazánkban betiltották. 1996 áprilisában kezembe került „a csodálatos PÓKEMBER” című gyerek (!) havilap legfrissebb száma, amely hazánkban egy bizonyos SEMIC Interprint Kiadó gondozásában jelenik meg. A lapot fordítják (az eredeti kiadás az USA-ban történik), ezért teljes egészében átveszik az eredeti kiadvány szövegeit. A képregény nagy része arról szól, hogy egy amerikai iskolában bőrfejűek (!) és feketék, zsidók... stb. harcolnak egymás ellen. (Bár a harc a képek és a szöveg szerint meglehetősen egyirányú.) A „színvonalas”, s a gyerek fejlődését nagyban elősegítő kiadványból sajnos nem tudtam kibogozni, hogy nevezetesen Pókembernek mi a funkciója. Mindenesetre szemet szúrt az egyik kopasz arcára festett piros horogkereszt, mely több oldalon is látható. Ez volt az oka, hogy komolyabban elkezdtem a képregényt forgatni. A címlapon néhány bőrfejű különböző feliratú táblákkal hadonászik, például: „Az ember fehér, Fehér a nyerő, Fehér hatalom, Kopasz az Isten”. A lap 4. oldalán kék egyenruhás, baseballütőket és láncokat forgató bőrfejűek a következőket mondják a kép előterében álló rémült embereknek: „Feketék, zsidók, kreolok, sárgák, rohadt korcs banda vagytok! Húzzatok kifelé az iskoláinkból, a városainkból, az országunkból! Vagy a felsőbbrendű fehér faj nevében kisöprünk titeket!” Az egyik fekete férfi ugyanezen a képen ezt kérdezi társától: Kik ezek a b..ik? (A két pont valószínűleg az „u” és a „z” betűket helyettesítik, mert ugye azt, hogy buzik - így nem lehet leírni egy gyerekek számára készült képregényben.) Annál inkább le lehet írni, amit a következő oldalon a horogkeresztes kopasz mond: „Ez az épület itt az afro-amerikai tanszék épülete... ami megfertőzi az országot naggyá tevő fehér faj tisztaságát. Mit tanultok ti ott, banánzabálást vagy szotyolamagköpködést?” A náci jelvények jócskán ellepik a füzetet. A bőrfejűek hátán a szétterített szárnyú sasmadarat ábrázoló kép. 10. oldal: „Szemét korcsok! Húzzatok a sunyiba Tamás bátyával együtt... mert este visszajövünk égetni!” Az izgalmas történet úgy ér véget, hogy (horog) „keresztes Eddie” valami folyadéktól átváltozik, de azért a jobb szeme alá festett piros horogkereszt megmarad. Eddie e szavakkal zár: „Van annyira tiszta a hitetek fajunk győzelmében, mint a fehéren izzó tűz. Keresztes Eddie-t elpusztították, felolvasztották a tiszta fehér tűzben. Eddie halott, de haldokló testéből megszületett a bosszú új szelleme; itt vagyok, készen állok, de éhezem! BŐRFEJ, A FEHÉR MEGVÁLTÓ!” Az utolsó képen Eddie mögött a falon egy kifeszített (eredeti náci színkombinációjú) horogkeresztes zászló, egy asztal, melyen egy jól látható Hitler-mellszobor áll! Még bajusza is van! UIi.: A „mesébe” bújtatott történet uszító, gyűlöletkeltő, az önkényuralmi jelképek bármilyen formában történő használata bűncselekmény. Bártfai Z. Gergely Budapest Tisztelt Szerkesztőség! Nem előfizetője, de gyakorlatilag rendszeres olvasója vagyok lapjuknak. Olvasói rovatban azonban soha nem olvastam még művészetkritikát. Elemző, értékelő, minősítő véleményt, nem általában a lapról, a rovatokról, a szerkesztésről, a témákról, hanem az újságíróról. Magáról a szerzőről, vagyis az ő személyes hangvételéről, stílusáról, témaválasztásáról. Erre készülök most én, engedelmükkel. A 168 Órának szerintem sok jó újságírója van. (Hogy lehet itt központozással érzékeltetni a kiejtés hangsúlyait? „Sok, jó újságíró”, vagy talán „sok, jó, újságíró”? Magukra bízom.) Ezúttal Török Mónikáról értekeznék. (Apropó, most veszem észre, hogy nem lehet elírás, a cikkben és a kolumnában is rövid o-val írták a nevét. Mindkettőt elírták volna, vagy tényleg így hívják? Már a neve is egy huncutság? Török, és mégsem Mónika? - bocs.) Ihletet mindenesetre az április 23-i számban megjelent A butaság mint nembéli tény című cikke adott, de több hasonló hangvételű opusának ízére is emlékszem még. „Csípem ezt a nőt!” - mondta kávéházi lapfaló barátom, amikor legutóbb összetalálkoztunk, hogy asztaltársaságunkban megbeszéljük a legutóbbi lapszemlénk tanulságait; mesélhetném, ha lennének ilyesfajta kávéházak, ha lenne ilyen asztaltársaságom, és ha a barátaimmal való ritka találkozásaimkor nemcsak a lap, de az Ő neve egyáltalán felmerülne. Pedig kár! Nemigen ismerek női humoristát. (Bach Szilvia talán kivétel, de ha jól tudom, sikereit ő alapvetően lenyűgöző hangskálájának köszönheti, a textus más tettesek műve?) Török asszonynak (a mostanában terjedő „úrhölgy” itt olyan röhejes lenne), szóval Neki viszont frenetikus humora van. Öngúnnyal fűszerezett feminizmusával, választékosan obszcén szókimondásával, erőszakos világmegváltó optimizmusával, odaadóan gyöngéd férfiimádatával, főképpen pedig bizarr témaválasztásaival ideális szerzője lehetne egy intellektuális vicclap megbecsült szerkesztőségének. Ilyen vicclap ma nincs, és sajnos be kell látnom, hogy manapság talán nem is lenne „piacképes”. Óriási szerencse ez viszont az Önök szerkesztőségének. Egyébiránt, csípem ezt a nőt. Is. (Név és cím a szerkesztőségben) Kedves Uram! Addig, amíg alkalmunk kínálkozik személyesen is megismerkedni, hadd osszam meg Önnel a nagy titkomat. Azért írom a nevemet rövid o-val, mert akkoriban, amikor születtem volt, ezt még így anyakönyvezték. Azt most hagyjuk, hány százada ennek. Egyébként még egy ilyen hihetetlenül nyitott újságnál is, mint a 168 Óra, hosszú hónapok kitartó munkájával bírtam csak elérni utónevem helyesírását. A helyes ejtést már nem is erőltetem. És semmiképp ne fogja vissza magát, nekem is tetszik az Ön stílusa. Török Monika 43