168óra, 1996. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1996-03-19 / 11. szám

Orbán Viktor: „Minden kispárt nagy párt akar lenni” A műszaki területen dolgozókat gyak­ran éri bírálat, csupán szakmájukhoz értenek. Dr. Börcsök Dezső, a Buda­pesti Elektromos Művek Rt. (ELMÜ) vezérigazgatója ezért elhatározta, Me­nedzser Klubot hoz létre a vállalat igazgatóinak, főmérnökeinek, közgaz­dászainak. A klub nem elitcsoportosu­lás, csupán azt bizonyítja: „a reálszfé­rában dolgozók” érdeklődése sem egy­síkú, mint ahogyan azt a közvélemény gondolja. A klub politikusokat, gazda­sági elemzőket, közéleti személyisége­ket hív meg. A múlt héten Orbán Vik­tor, a Fidesz - MPP elnöke volt a klub vendége. A csütörtöki találkozón F. TÓTH BENEDEK járt. Korán jöttem. Pogácsák a tálon, sütemény és kóla. Délutáni hangulat. A székek sorban, páro­sával, asztalfő felé fordítva, az előkészítőben csö­rög a pohár, kötényes asszony törölget. Amíg gyülekeznek a klubtagok, Börcsök úr szobájában fogadja Orbán Viktort. Az ELMÜ Rt. külföldi tu­lajdonosa, Emmerich Endresz is benéz az elnöki kézfogóra, de siet tovább, röpke a parola. A terem közben megtelik. Legutóbb Glatz Fe­renc tartott itt Trianon-előadást, azt megelőzően pedig Várszegi Asztrik, majd Schweitzer József beszélt hit - és közéleti kérdésekről. De vendége volt már a klubnak Torgyán József, Kovács Lász­ló, Gál Zoltán és Pető Iván. Torgyán könyvet is hozott Börcsök úrnak, sajátját, dedikálva. Az ELMŰ Rt. vezérigazgatója szerint a Me­nedzser Klubnak intimitása van. A meghívott vendégek mindig felszabadultabbak, közvetle­nebbek. Latin-Amerika Orbán öltönyben érkezik. Mosolyog, akár egy diák, mint aki már túljutott az államvizsgán, s most csak az oklevélosztásra jött vissza. Az ele­jén leszögezi: nehéz manapság ellenzéki párt képviselőjeként előadást tartani, hiszen a 72 százalékos koalíciós és a 28 százalékos ellenzéki arány mellett azt csinál a többség, amit akar. - Aki mégis kíváncsi a Fidesz álláspontjára - mondja -, az vagy intellektuálisan érdeklődik a párt iránt vagy hosszabb távon gondolkodik. Derültség. Aztán megtudjuk: Orbán Viktor nem kormánykritikát mond, inkább hangsúlyok­ról beszélne. Mert Magyarországon most nem az az érdekes, hogy ki a konzervatív, ki a szocialista vagy éppen liberális, ma már nem az ideológiák, jövőképek csatáznak egymással. Orbán kettőt említ. Egy latin-amerikait, amelyet leginkább az értéksemleges kultúr- és oktatáspolitika jellemez, és melyet szerinte a mostani koalíció képvisel. A másik jövőkép a polgári Magyarország, melyet a mai ellenzék szorgalmaz. Egy arcizom se rándul. Kari May óta tudjuk: a klubtagság leplezi, mit gondol. Csupán az egyik direktor ragad tollat, hogy a sütisszalvétára felje­gyezzen valamit, aztán figyel tovább. Na, most akkor ki az indián meg a cowboy, pillantok kör­be, de feladom: ez itt egy klub, nem pedig a par­lament. - A gazdaságpolitika ne csak arról szóljon - magyarázza a Fidesz elnöke -, hogy van-e költ­ségvetési egyensúly, gazdasági növekedés, mi­lyen a külkereskedelmi mérleg, az export-import arány, hanem az a kérdés, segítik-e mindezek a magyar középosztály erősödését. Mert én úgy lá­tom (nyomja meg az ént Orbán), Magyarország mostani jövőképe arról szól, hogy van egy 4-5 százalékos nagytőkés csoport, amelyik kezében és zsebében tartja majd a teljes politikai elitet és médiát. Ugyanakkor van egy 95 százalékos eg­zisztencia nélküli bérmunkástömeg, amely meg­felelő szellemi, kulturális vértezettel sem rendel­kezik. Ezt hívják Latin-Amerikának. Ennek van jó oldala is, mint például a riói karnevál, de összességében ez a politika nem mutat messzire. Erős nemzeti polgárságra van szükségünk. Aztán a beruházás támogatására hívja fel a fi­gyelmet a pártelnök, exportösztönző, vállalko­zásbarát politikára. És hogy nem lehet ilyen ma­gasan hagyni a kamatterheket, mert aligha épül­het erre legális vállalkozás. Talán egy adóalkot­mány elejét veheti, hogy ne háromhetente szüles­sen adózást érintő rendeletmódosítás. Kis párt, nagy párt Kész a programbeszéd. Akad kérdező is az előadás végén: Antall József kedvelte Orbán Viktort, adott-e neki politikai végrendeletet, mi a véleménye Nagymarosról, az ifjúságpolitikáról, a koalícióról, a polgári szövetségről. Orbán készséges, de az antalli örökségről talán csak fiának mesél majd, egyszer. A magyar ener­giagazdaságot nem vízi erőművekre kell építeni, válaszolja meg Nagymarost. Az ifjúságra pedig a munkanélküliség van leginkább romboló hatás­sal: „aki az iskola elvégzése után két éven belül nem kezd el dolgozni, az először nem tud, aztán meg már nem is akar”. A polgári szövetség ügyében Adenauert idézi: „Minden kispártnak van egy álma. Minden kis­párt nagypárt akar lenni”. Orbán szerint a magyar kispártok még nem látták be, hogy ez nálunk le­hetetlen. És amíg ez be nem következik, addig nem lesz polgári szövetség. Elfogytak a pogácsák, lejárt az idő. Taps. Bör­csök Dezső könyvet nyújt át Orbán Viktornak, a Magyarok Krónikáját. Minden előadó kap aján­dékot a honorárium mellé. A könyvet többnyire megtartják, a pénzt viszont általában felajánlják valamelyik alapítványnak. Legközelebb Giczy György lesz a klub vendége. Könyvet ő is kap biztosan. ■

Next