168óra, 1996. június-december (8. évfolyam, 26-52. szám)

1996-10-15 / 41. szám

gy Ameddig az államot ellenségnek tekintjük, addig csakugyan az ellenségünk lesz. gy KÖZTÜNK SZÓLVA Szokai-botrány fogadtatása legalább akkora erkölcsi za­varra látszik utalni, mint maga a skandalum. Összekeve­redik benne az igazolhatatlan szociális irigység és az in­dokolt fölháborodás. T. Márta megtakarított az államnak, tehát az adófizetőknek pár milliárdot, kapott ezért egy ha­talmas összeget, de az adófizető még így is jól járt. A Vek­tor Rt. szerzett a települési önkormányzatoknak pár mil­liárdot, ezért kapott egy hatalmas összeget, de az adófi­zető - illetve az őt képviselő helyhatóság - még így is jól járt. De persze ez is csak látszat. Senki nem látszik észrevenni, hogy nem a tranzakció maga erkölcstelen (magánvállalatok állítólag 25-30 szá­zalékos „sikerdíjat” is fizetnek), hanem az a helyzet, amelyben az állam pénzt fizet az államnak egyszer már eladott telkekért. Az adófizetők pénzéből az adófizetők pénze lesz valahol másutt. Az állam egyik énje magánvállalatot bérel föl a másik énjével való alku lebonyolí­tása végett. Még soha nem származott tudat­­hasadásból üzleti haszon. T. Márta és társai hasznot húztak az állami skizofréniából. T. Márta csökkentette, a Vektor Rt. növelte azt az összeget, amelyet adófizető rótt le adófizetőnek A lipótmezei logikájú ügy­letben T. Márta 804 millióját kifogásolni viszont: para­noia. Mivel az állam-állam alku abszurd, van valami lidérc­­nyomásos jellege annak a jogos kifogásnak, hogy miért nem pályáztatták meg rendesen a közvetítésre vállalkozó­kat, vagy miért nem végezte el a munkát maga a privati­zációs apparátus. A legnagyobb erkölcsi zűrzavar föltehetőleg a demok­ratikus állam természetének félreértéséből fakad. Ennek a félreértésnek nem az az oka, hogy a kelet-európaiak bu­ták Dehogy. Sőt. A sejthető ok a demokratikus állammal szemben érzett burkolt ellenszenv. Ez az ellenszenv abból a liberálisnak tetsző, ám valójá­ban anarchisztikus­­ nálunk az „úrral” szembeni nem egészen oktalan paraszti bizalmatlanság hallgatólagos néphagyományán nyugvó­­ előítéletből indul ki, amely csöndben föltételezi, hogy az állam: állam. Akár diktatú­­rás, akár a szabadságé. Ennek folytán az egymást követő politikai divatok a nekik engedelmeskedő kormányzatok állammentesítő, ál­­lamtalanító látszatokat próbálnak kelteni. Úgy tesznek például, mintha az önkormányzatok nem tartoznának az államhoz. Pedig a demokratikus társadalomban nem szükséges hierarchikus alárendeltség ahhoz, hogy vala­mely közület az államhoz tartozzék MINDAZ A SZERVE­ZET, AMELY TÖRVÉNYI KÖTELEZETTSÉGBŐL KI­FOLYÓLAG, TÖRVÉNYEKTŐL KORLÁTOZVA ÉS KÖZPÉNZEKBŐL FÖNNTARTATVÁN A KÖZJÓT SZOLGÁVA, ÉS ENNEK ÉRDEKÉBEN LEGÁLIS KÉNYSZERRE KÉPES­ AZ ÁLLAM. Az a tény, hogy a te­lepülési és tb-önkormányzatok a közjótól elszigetelt ma­gánfélként viselkednek egyrészt a központi kormányzattal szemben mint haszonélvezők, másrészt a honpolgárokkal és a magánegyesülésekkel szemben mint gazdálkodók: ez kirívóan erkölcstelen, mert fatálisan összezavarja a jogok és kötelességek - s evvel a felelősség - szimmetriáját. Önös célra alakult magánegyesületeknek (s az államon kívül mindegyik ilyen, legyen ez az önös - partikuláris - cél bármilyen nemes) nem tartozhatunk engedelmesség­gel, nem mondhatunk le - kényszer hatására - vele szem­beni jogainkról, javaink egy részéről. Ha az önkormány­zat gazdálkodó magánegyesület (márpedig az önkor­mányzatok sajnos gazdálkodnak, méghozzá rosszul), ak­kor nem tarthat igényt az adónkra, amelyet költségvetési hozzájárulásnak neveznek. Ha az önkormányzat magán­félként jelenik meg a kormánnyal és üzletfélként vagy ver­senytársként magánosokkal szemben, akkor nem lehet pártatlan hatóság. Ha pedig nem pártatlan hatóság, nem tarthat igényt engedelmességünkre. Az állami tekintély különféle - egymással nem föltétle­nül alárendeltségi viszonyban álló - hatóságok által gya­korolható. Ám bármi legyen e szervezetek hatásköre és intézményi feladata, demokratikus, szabad társadalom­ban mindegyik a TELJES és EGÉSZ szuverén nemzetnek felelős. A mai magyar állam oszthatatlan, egységes nem­zetállam, nem autonómiák laza föderációja, hatóságait nem (még a mellérendelteket sem) önkéntes szerződések kapcsolják össze, hanem a népszuverenitásból jogcímet merítő egységes államrend. Az állam, ha elad („elidegenít", például privatizál) va­lamit, nem tartozik az államnak egy fityinggel sem. Ha ez netán nehéz helyzetbe hoz településeket, ezt új­raelosztással, azaz közigazgatási (nem üzleti vagy magánjogi) alku­val kell orvosolni. Nem csoda, ha állami - azaz a nép iránti felelősségen alapuló, a demokratikus nyilvánosságtól ellenőrzött - jellegüket fé­­lig-meddig föladó, magángazdasági ágensek módján is működő, ám magukat a piaci verseny kontrollja alól is ki­húzó közületek korruptak Alapeszméjük korrupt. Állami kényszert alkalmaznak (szemétdíj, parkolási díj stb. stb. stb.), de elzárkóznak a közjótól. Az önkormányzatok anomáliás helyzetével párhuzamos a mai állami vállalatoké. Többségüket az államkincstár tartja el, alig adóznak, tb-járulékot, adósságot nem fizet­nek, ugyanakkor igazgatásilag önállóak, a demokratikus kontroll alól - autonómiájuk révén - kibújnak, a piaci versenyt (a költségvetési támogatás miatt) elkerülik. Pedig az egyik (és CSAKIS az egyik vagy CSAKIS a másik) ellenőrzésfajtának föltétlenül érvényesülnie kell. Ez a demokratikus államrend abszolút követelménye. A liberális kapitalizmus és a demokratikus köztársaság erkölcsi rendje a magángazdaság és az állam éles elvá­lasztását igényli. Ennek a szükségességét a privatizáció körülményei között már 1989-ben hiánytalan gazdasági és politikai érvekkel bizonyította be Komár János akadé­mikus. De az erkölcsi és jogi elemzés ugyanezt sugallja, a liberális-demokratikus államelmélet ugyancsak Gazdálkodó magánfélként viselkedő állami hatóságok nem várhatják el a honpolgárok engedelmességét. Ha az állam uralkodó fölfogása önmagáról ennyire er­kölcstelen, akkor sajnos megértőbbnek kellene talán len­nünk az adókerüléssel szemben, és nem nagyon csodál­kozhatunk a Pőcze- és Szokai-féle pazarló főhivatalnoko­kon (akik képtelen módon egyben vagyonos üzletemberek is), a Suchman- és Szabó Ta­más-féle hanyag államférfia­kon. Amíg a köztársaság egységes erkölcsi, jogi és ál­lamrendje nem áll helyre, ezek a bajok minden kor­mány alatt ismétlődni fog­nak. Ez az elhibázott rendszer­­váltás önbeteljesítő prófé­ciája: ameddig az államot ellenségnek tekintjük, addig csakugyan az ellenségünk lesz. Tamás Gáspár Miklós

Next