168óra, 1996. június-december (8. évfolyam, 26-52. szám)
1996-10-15 / 41. szám
gy Ameddig az államot ellenségnek tekintjük, addig csakugyan az ellenségünk lesz. gy KÖZTÜNK SZÓLVA Szokai-botrány fogadtatása legalább akkora erkölcsi zavarra látszik utalni, mint maga a skandalum. Összekeveredik benne az igazolhatatlan szociális irigység és az indokolt fölháborodás. T. Márta megtakarított az államnak, tehát az adófizetőknek pár milliárdot, kapott ezért egy hatalmas összeget, de az adófizető még így is jól járt. A Vektor Rt. szerzett a települési önkormányzatoknak pár milliárdot, ezért kapott egy hatalmas összeget, de az adófizető - illetve az őt képviselő helyhatóság - még így is jól járt. De persze ez is csak látszat. Senki nem látszik észrevenni, hogy nem a tranzakció maga erkölcstelen (magánvállalatok állítólag 25-30 százalékos „sikerdíjat” is fizetnek), hanem az a helyzet, amelyben az állam pénzt fizet az államnak egyszer már eladott telkekért. Az adófizetők pénzéből az adófizetők pénze lesz valahol másutt. Az állam egyik énje magánvállalatot bérel föl a másik énjével való alku lebonyolítása végett. Még soha nem származott tudathasadásból üzleti haszon. T. Márta és társai hasznot húztak az állami skizofréniából. T. Márta csökkentette, a Vektor Rt. növelte azt az összeget, amelyet adófizető rótt le adófizetőnek A lipótmezei logikájú ügyletben T. Márta 804 millióját kifogásolni viszont: paranoia. Mivel az állam-állam alku abszurd, van valami lidércnyomásos jellege annak a jogos kifogásnak, hogy miért nem pályáztatták meg rendesen a közvetítésre vállalkozókat, vagy miért nem végezte el a munkát maga a privatizációs apparátus. A legnagyobb erkölcsi zűrzavar föltehetőleg a demokratikus állam természetének félreértéséből fakad. Ennek a félreértésnek nem az az oka, hogy a kelet-európaiak buták Dehogy. Sőt. A sejthető ok a demokratikus állammal szemben érzett burkolt ellenszenv. Ez az ellenszenv abból a liberálisnak tetsző, ám valójában anarchisztikus nálunk az „úrral” szembeni nem egészen oktalan paraszti bizalmatlanság hallgatólagos néphagyományán nyugvó előítéletből indul ki, amely csöndben föltételezi, hogy az állam: állam. Akár diktatúrás, akár a szabadságé. Ennek folytán az egymást követő politikai divatok a nekik engedelmeskedő kormányzatok állammentesítő, államtalanító látszatokat próbálnak kelteni. Úgy tesznek például, mintha az önkormányzatok nem tartoznának az államhoz. Pedig a demokratikus társadalomban nem szükséges hierarchikus alárendeltség ahhoz, hogy valamely közület az államhoz tartozzék MINDAZ A SZERVEZET, AMELY TÖRVÉNYI KÖTELEZETTSÉGBŐL KIFOLYÓLAG, TÖRVÉNYEKTŐL KORLÁTOZVA ÉS KÖZPÉNZEKBŐL FÖNNTARTATVÁN A KÖZJÓT SZOLGÁVA, ÉS ENNEK ÉRDEKÉBEN LEGÁLIS KÉNYSZERRE KÉPES AZ ÁLLAM. Az a tény, hogy a települési és tb-önkormányzatok a közjótól elszigetelt magánfélként viselkednek egyrészt a központi kormányzattal szemben mint haszonélvezők, másrészt a honpolgárokkal és a magánegyesülésekkel szemben mint gazdálkodók: ez kirívóan erkölcstelen, mert fatálisan összezavarja a jogok és kötelességek - s evvel a felelősség - szimmetriáját. Önös célra alakult magánegyesületeknek (s az államon kívül mindegyik ilyen, legyen ez az önös - partikuláris - cél bármilyen nemes) nem tartozhatunk engedelmességgel, nem mondhatunk le - kényszer hatására - vele szembeni jogainkról, javaink egy részéről. Ha az önkormányzat gazdálkodó magánegyesület (márpedig az önkormányzatok sajnos gazdálkodnak, méghozzá rosszul), akkor nem tarthat igényt az adónkra, amelyet költségvetési hozzájárulásnak neveznek. Ha az önkormányzat magánfélként jelenik meg a kormánnyal és üzletfélként vagy versenytársként magánosokkal szemben, akkor nem lehet pártatlan hatóság. Ha pedig nem pártatlan hatóság, nem tarthat igényt engedelmességünkre. Az állami tekintély különféle - egymással nem föltétlenül alárendeltségi viszonyban álló - hatóságok által gyakorolható. Ám bármi legyen e szervezetek hatásköre és intézményi feladata, demokratikus, szabad társadalomban mindegyik a TELJES és EGÉSZ szuverén nemzetnek felelős. A mai magyar állam oszthatatlan, egységes nemzetállam, nem autonómiák laza föderációja, hatóságait nem (még a mellérendelteket sem) önkéntes szerződések kapcsolják össze, hanem a népszuverenitásból jogcímet merítő egységes államrend. Az állam, ha elad („elidegenít", például privatizál) valamit, nem tartozik az államnak egy fityinggel sem. Ha ez netán nehéz helyzetbe hoz településeket, ezt újraelosztással, azaz közigazgatási (nem üzleti vagy magánjogi) alkuval kell orvosolni. Nem csoda, ha állami - azaz a nép iránti felelősségen alapuló, a demokratikus nyilvánosságtól ellenőrzött - jellegüket félig-meddig föladó, magángazdasági ágensek módján is működő, ám magukat a piaci verseny kontrollja alól is kihúzó közületek korruptak Alapeszméjük korrupt. Állami kényszert alkalmaznak (szemétdíj, parkolási díj stb. stb. stb.), de elzárkóznak a közjótól. Az önkormányzatok anomáliás helyzetével párhuzamos a mai állami vállalatoké. Többségüket az államkincstár tartja el, alig adóznak, tb-járulékot, adósságot nem fizetnek, ugyanakkor igazgatásilag önállóak, a demokratikus kontroll alól - autonómiájuk révén - kibújnak, a piaci versenyt (a költségvetési támogatás miatt) elkerülik. Pedig az egyik (és CSAKIS az egyik vagy CSAKIS a másik) ellenőrzésfajtának föltétlenül érvényesülnie kell. Ez a demokratikus államrend abszolút követelménye. A liberális kapitalizmus és a demokratikus köztársaság erkölcsi rendje a magángazdaság és az állam éles elválasztását igényli. Ennek a szükségességét a privatizáció körülményei között már 1989-ben hiánytalan gazdasági és politikai érvekkel bizonyította be Komár János akadémikus. De az erkölcsi és jogi elemzés ugyanezt sugallja, a liberális-demokratikus államelmélet ugyancsak Gazdálkodó magánfélként viselkedő állami hatóságok nem várhatják el a honpolgárok engedelmességét. Ha az állam uralkodó fölfogása önmagáról ennyire erkölcstelen, akkor sajnos megértőbbnek kellene talán lennünk az adókerüléssel szemben, és nem nagyon csodálkozhatunk a Pőcze- és Szokai-féle pazarló főhivatalnokokon (akik képtelen módon egyben vagyonos üzletemberek is), a Suchman- és Szabó Tamás-féle hanyag államférfiakon. Amíg a köztársaság egységes erkölcsi, jogi és államrendje nem áll helyre, ezek a bajok minden kormány alatt ismétlődni fognak. Ez az elhibázott rendszerváltás önbeteljesítő próféciája: ameddig az államot ellenségnek tekintjük, addig csakugyan az ellenségünk lesz. Tamás Gáspár Miklós