168óra, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-15 / 15. szám
látványosságok, amilyen Deutsch lenne, aki épp sehol, viszont telefonál. Gyorsan tájékoztatjuk, hogy igen, körülbelül hatvanan vannak, nők, férfiak vegyest, érdemes jönni. Aztán persze csak befut, mint kiderül - mobilreklám! -, útközben, még Szolnokon leakasztotta őt a városi tévé és a rádió, egy-egy rövid interjú erejéig, hogy mit szól hozzá: aznap reggel a Szekeres odanyilatkozott, hogy durvul a kampány, mert durvítják. Ez jó, erről majd Tiszatenyőn is kell, sőt, lehet beszélni. Deutsch mindenekelőtt hivatalos, baráti látogatást tesz a mellékhelyiségben, amely elképesztően praktikus helyen van, rögtön az előadói pulpitus mellett. Akit tehát gyötör a szükség, feltűnés nélkül végigoson a széksorok között, ellépdel az aktuális szónok mellett, biccent neki, hogy csak folytassa nyugodtan, betávozik, zubog kissé, majd ugyanez vissza. Az emelt szintű asztalon kikészített narancsostál, mint később kiderül, nem csupán kellék. Deutsch gyorsan elnézést kér a késésért, majd kifejti, hogy milyen könnyű is ellenzéki helyzetből kampányolni: az ember hétfőn és kedden, a parlamenti napokon beül a padsorokba, hátradől és elégedetten végignézi, ahogy a kormánypártok neki kampányolnak. Megtudhatni: a kampány nem az ördögtől való dolog, Amerikában például már a választás másnapján elkezdődik a következő. A mi kormányunk meg elmulasztott egy apróságot: a sikeres kormányzást. Nem mintha a helyzet oly rózsás volna, ráadásul az 1994-es közállapotokhoz képest kissé még romlott is. Jön egy szellemképes hasonlat: azt már tudjuk, hogyan lehet akváriumi halakból halászlét főzni, de halászléből élő halat még nem. Valahogy így van ez a rendszerváltással is. Deutsch nem ül egy pillanatra sem, mellette jobbról-balról üvegesedő tekintetű funkcionáriusok; nem kellemes helyzet szemben ülni hatvan másikkal úgy, hogy még csak röhögni sem lehet. Megteszik ezt mások, bár csupán hárman, a leghátsó sorokban, rezonáns jelleggel: jól mondja!, az!, az!, még hogy infláció!, na meg ez a Horn is! Végül kiderül, már megint a rum volt az erősebb, a rendbontás megszemélyesülve távozik. A többi nézőnek viszont egyre furcsább lesz az arckifejezése. A megfeszült figyelem ez, mert tényleg annyira érdemes lenne érteni, miről beszél ez a hadaró, nagyra nőtt fiú, csakhogy vidéken talán lassabban pörög az emberek nyelve, a fülük is a lassabb tempójú beszédhez szokott. Az est fénypontja Pedig érdekes témakörök vannak érintve itten. Nemzethalálról, népességcsökkenésről eleddig érdemben olyanok nyilatkoztak, akik a szó mellé rögtön fölakvarellezték azt a mélyen kiásott, széles sírt is, ahová letömködik a magyar népet ezek a hazaáruló bitangok. Deutsch kerüli a közhelyeket, érveire egyre nagyobb amplitúdójú fejmozdulatok következnek: egy gyerek talán elszegényedés, kettő valószínűleg az, három a tuti. És ugyan ki szereti a kockázatos üzletet. Innen egy ugrás a szociális témacsokor további szálait leszakajtani: kistelepülési problémák. Erről is jó sok marhaságot hallani a parlament háza tájáról, Deutsch meg azt mondja: milyen érdekes, hogy miközben Magyarországon három és fél millió ember él ezeken a kistelepüléseken, a központi támogatás valahogy úgy képes mégis eloszlani, hogy ahol szocialista párti a képviselő, ott rögtön ömlik az elmaradott térségeknek járó pénz, ahol meg valami tévedés folytán rosszul ikszeltek a választópolgárok, ott szó nem lehet ilyesmiről. Azt est fénypontja mindig, mindenütt a kérdezz-felelek játék. Bár a helyi szervezők előre és írásban kérték a kérdéseket, mégis feláll egy-két ember és faggatózni kezd a parlamenti képviselők hihetetlen mértékű meggazdagodásáról, fizetéséről, hasonlókról. Ami persze nem igaz, legalábbis így, ebben a formában. Deutsch rögtön részletezni kezdi, hogy ha valaki tudja, miként kell meggazdagodni a politikában, azonnal mondja meg neki is, mert ő csak azt látja, hogy ezek a szocialisták nem a borítékban található összegtől vannak úgy eleresztve. Szekeres például, teszi még hozzá, életében nem volt igazgatótanácsi tagja egy kamionvállalatnak, szimplán politikus. Ugyan mi lehet az összefüggés? Nagyon belemelegszik, nagyon hadar, nagyon kisfiús. Ájuldoznak is az egy helyre összegyűjtött hölgyek, próbálják elkapni a delejes pillantásokat. Saláta Kicsit még rothmanózunk, hogy a vidéki ember csak azért is akar zsidó vicceket mesélni, még ha ez a tisztelt kormánypártoknak nem tetszik is. Jókat mulatunk, Deutschból meg kitör a rutin. Merthogy zsidózni sem kifejezetten szalonképes dolog, meg műfelháborodni sem - egy héttel az esetre, hát tetszettek volna a Maczón akkor megsértődni -, de az egyik hülyeség nem oltja ki a másikat. Deutsch szerint az egész csak arra volt jó, hogy a politikát nem szoros emberfogásból követő emberek számára két dolog legyen „világos”: aki még nem tudta volna, most megtudhatta, hogy Rákosi zsidó volt, másfelől meg ezt a zsidó Rákosit védi az SZDSZ. Na, innentől lehet majd magyarázkodni. Deutschnak meg majd azzal kapcsolatban, hogy miért is tér el az ő álláspontja Orbánétól, már ami a kisgazdapárttal való kapcsolatot illeti. Utóbbi ugyanis csupán a vezetőjét nem, a pártot elviselhetőnek tartja, Deutsch viszont nagyon határozottan a békés egymás mellett élés, no meg a békén hagyás mellett hadart. Zárótaps, Deutsch fegyverhordozója kőkeményen előzajozik, kicsit poénból, kicsit talán nem, gyorsan elmondja, hogy az alelnök úrnak egyszerűen nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem iszik, nem eszik, legfeljebb csak vitamintablettákat és nem nőzik. Kár. Átballagunk a helyi vendéglőbe, Deutschnak gyorsan sarlóznak a kertből valami friss flórát, sajttal meghintik, gusztusos a menü. Nagy nap ez a mai, látni a személyzet tüsténkedéséből is: nagyon kedvesek, nagyon előzékenyek, spécies salátából csak az az egyetlen adag volt a környéken, és hát mégsem vehetik ki a neves fővárosi vendég szájából. Úgy fél tíz felé egy büszke anyuka betol a füstbe egy három év körüli ikerpárt, lássanak már világot. Deutsch mosolyog, neki is van, miért ne tenné, aztán vissza az eszmecseréhez a mellette ülőkkel. A fegyverhordozó szigorúan a lelkemre köti, illetlen dolog észrevenni, ha egy politikusnak szürkül az arca, beesik a szeme és a kommunikáció eszköztárából már csak a méla bólogatást alkalmazza. A sajtókommandó asztalt bont, rögtön kiderül, miért nagyhatalom: mindenki fellélegezve követi példánkat. Aztán már csak a Golf féklámpáit látni az éjszakában, nagyon siethetnek a kongresszusra. ■ Kérdezz-felelek játék a tiszatenyői fideszesekkel Deutschnak gyorsan sarlóznak a kertből valami friss flórát...