168óra, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-22 / 16. szám

(...) különösen a szolgáltatásokban magángazdákká válhatnak. Betéti társaságok alapításával, kevés költ­séggel legalizálhatják tevékenysé­güket, és még az állandó letelepe­dési engedéllyel rendelkező státust is megszerezhetik. A leírt körülmé­nyek között nem meglepő: a ma­gyar kormánynak arra kellett töre­kednie, hogy elűzze a menedékese­ket és ellenszegüljön az UNHCR segélyprogramj­ának”. Állami apanázs A menedékesekről az idegenren­dészeti törvény rendelkezik, mely kimondja: tartózkodás és munka­­vállalás szempontjából a menedé­kes külföldinek számít. Jungbert Béla szerint a menedékes gyakor­latilag esélytelen a munkaerőpia­con. Ezt bizonyítja az a három éve végzett felmérés is, miszerint a nagyatádi tábor férfilakóinak két­harmada csupán nyolc általánost végzett. „Mit tudnának ők ellátni? Idénymunkát főleg, de arra itthon is van elég jelentkező.” Az MMH tisztában van vele: a menedékes­nek így is akad feketemunkája bőven, de, mint Jungbert Béla mondja: „nem feladatunk ennek sem szervezése, sem tiltása”. Az UNHCR mindenesetre el­kezdte kisvállalkozói programját. Segítségére volt ebben a Máltai Szeretetszolgálat, számos helyi ön­­kormányzat képviselője. 1997-re ötszáz menedékes jutott egyszeri kétszáztízezer, illetve kétszáz­nyolcvanezer forintos támogatás­hoz. A kérelmezők többsége a személyes beszélgetés alkalmával főleg növénytermesztésre, állatte­nyésztésre kérte a támogatást, de akadt, aki szerszámot, munkagépet kapott, amelyet el is vihet majd magával, ha visszatér hazájába. Az UNHCR ezzel a segélyezési prog­rammal csupán azt kívánta bizo­nyítani, hogy a heti ezerkétszáz fő­A Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Emberi Jogvédő Köz­pont és a Menedék Egyesület sajtóközleménye, 1996. decem­ber 2.: „Magyarországról a huszadik században több mint félmillió ember menekült külföldre; vala­mennyien menedéket, túlnyomó többségükben megélhetést, ott­hont találtak új hazájukban. Ma­gyarország tartozik azzal a nem­zetek közösségének, hogy kiszá­mítható törvények alapján, em­berséges módon biztosítson ol­talmat azoknak, akik politikai okokból, vallásuk, fajuk, nemzeti, társadalmi hovatartozásuk miatt vagy kínzástól, embertelen, megalázó bánásmódtól rettegve kényszerültek országukból elme­nekülni.F­rintos állami apanázs kiváltható és megfelelő gondoskodással a mene­dékes akár hasznára is válhat a be­fogadó országnak. Ehhez persze mielőbb tisztázni kell a menekültekre vonatkozó jog­szabályokat, és fel kell oldani a genfi egyezmény földrajzi korláto­zását. Vélhetően hamarosan a par­lament elé kerül a menekültügyi törvénytervezet, amely immáron komplex módon - és kétharmados szavazással - kívánja rendezni a menekültek ügyét, jogállását. A tervezetet véleményezésre már ki­adták a hivataloknak, jogászoknak, az emberjogi szervezeteknek, az UNHCR-nek. A BM mindenesetre elvitt tizen­öt parlamenti képviselőt a debrece­ni menekülttáborba, hogy ne csak papíron lássanak menekülteket, menedékeseket. A kétharmados szavazáshoz azért ennél többre lenne szük­ség. ■ Iszics Resik jól forgatta pénzét, kisvendéglőt nyitott H­ajdú sógor, mit kívánsz Adáshiba Debrecenben sokak számára volt nagy nap április idusa. Az­nap lépett hivatalba a városi televízió új ügyvezető igazgatója. Aznap távozott a régi (értelemszerűen). Aznap került pont egy különös ügy végére. Vagy mégsem? TÖRÖK MÓNIKA és BÁLINT SUGÁRKA bekapcsolta a debreceni tévét. H­ogy valami nagyon nincs rendben Debrecenben, azt régóta tudni. Az önkor­mányzati választásokon szabaddemokrata lett a polgármester, ami még önmagában nem lenne baj, csakhogy a szocia­listáké lett a legnagyobb frakció. Ami szintén nem tragédia. Debre­cenben első lépésben leképezték az országos politikát: megszületett a koalíció, amely aztán - nem sokra rá - szét is hullott. Hevessy József polgármestert hivatalba lépésétől támadta nagy erőkkel az ellenzék­­ és a szocialista frakció. Végül a Tocsik-ügy volt a botránykő a vá­rosban is, melynek következtében aztán patthelyzet alakult ki. A poli­tikához közel állók úgy fogalmaz­nak Debrecenben, hogy a szocialis­ták rendre azt demonstrálják: nél­külük még eső sem eshet a város­ban. Az sem titok, hogy közeledik a kampány, ha ugyan el nem kezdődött már. Nem mindegy, me­lyik párt milyen pozícióból áll a rajtkőhöz. A sikeres kampányhoz pedig szükség van a nyilvánosság­ra. Debrecen városának nincs saját lapja, van viszont televíziója. Rög­tön kettő is. Az egyik a nagy ma­gyar tévé körzeti stúdiója , a másik pedig a legfontosabb: a városi tele­vízió. Ez a város saját tulajdonú elektronikus médiuma. Hajdú Károly 1993-ban pályázta meg a helyi tévé - akkor még - ve­zetői posztját. A műsoridő heti egyetlen óra volt, a körzeti stúdió híradójába „dolgoztak be”, ebből vágták össze saját műsorukat. Az állapotokról csak annyit: a legtöbb lakásban még a városi televízió csatornája sem volt beállítva. 1993-ban az önkormányzat gazda­sági társasággá alakította át az in­tézményt, így lett ügyvezető igaz­gató a tévévezetőből. Ekkor 34 millió forint volt az önkormányzat műsorgyártási támogatása. Ez 1995-re 16 millióra csökkent, me­lyet év végén nyolcmillióval „fe­jeltek meg” a pótköltségvetésből. Hűségnyilatkozatok Az 1995-ös év más szempontból is érdekes volt. Egy munkatárs­­ elbocsátását követően - feljelentést tett a tévé ellen az önkormányzat­nál. A kulturális bizottság szak­értők bevonásával vizsgálatot indí­tott, amely során megállapította: Hajdú Károly a legalkalmasabb ve­zető a posztra, hiszen mind gazda­ságilag, mind szakmailag „felfut­tatta” a városi televíziót. A gazda­sági vizsgálattal párhuzamosan a munkatársak szükségesnek tartot­ták, hogy afféle „hűségnyilatkoza­tot” tegyenek a vezető mellett, amely gesztus visszatérőnek bizo­nyult aztán a történet során. Miután lejárt az ügyvezető igaz­

Next