168óra, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-22 / 16. szám
(...) különösen a szolgáltatásokban magángazdákká válhatnak. Betéti társaságok alapításával, kevés költséggel legalizálhatják tevékenységüket, és még az állandó letelepedési engedéllyel rendelkező státust is megszerezhetik. A leírt körülmények között nem meglepő: a magyar kormánynak arra kellett törekednie, hogy elűzze a menedékeseket és ellenszegüljön az UNHCR segélyprogramjának”. Állami apanázs A menedékesekről az idegenrendészeti törvény rendelkezik, mely kimondja: tartózkodás és munkavállalás szempontjából a menedékes külföldinek számít. Jungbert Béla szerint a menedékes gyakorlatilag esélytelen a munkaerőpiacon. Ezt bizonyítja az a három éve végzett felmérés is, miszerint a nagyatádi tábor férfilakóinak kétharmada csupán nyolc általánost végzett. „Mit tudnának ők ellátni? Idénymunkát főleg, de arra itthon is van elég jelentkező.” Az MMH tisztában van vele: a menedékesnek így is akad feketemunkája bőven, de, mint Jungbert Béla mondja: „nem feladatunk ennek sem szervezése, sem tiltása”. Az UNHCR mindenesetre elkezdte kisvállalkozói programját. Segítségére volt ebben a Máltai Szeretetszolgálat, számos helyi önkormányzat képviselője. 1997-re ötszáz menedékes jutott egyszeri kétszáztízezer, illetve kétszáznyolcvanezer forintos támogatáshoz. A kérelmezők többsége a személyes beszélgetés alkalmával főleg növénytermesztésre, állattenyésztésre kérte a támogatást, de akadt, aki szerszámot, munkagépet kapott, amelyet el is vihet majd magával, ha visszatér hazájába. Az UNHCR ezzel a segélyezési programmal csupán azt kívánta bizonyítani, hogy a heti ezerkétszáz főA Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Emberi Jogvédő Központ és a Menedék Egyesület sajtóközleménye, 1996. december 2.: „Magyarországról a huszadik században több mint félmillió ember menekült külföldre; valamennyien menedéket, túlnyomó többségükben megélhetést, otthont találtak új hazájukban. Magyarország tartozik azzal a nemzetek közösségének, hogy kiszámítható törvények alapján, emberséges módon biztosítson oltalmat azoknak, akik politikai okokból, vallásuk, fajuk, nemzeti, társadalmi hovatartozásuk miatt vagy kínzástól, embertelen, megalázó bánásmódtól rettegve kényszerültek országukból elmenekülni.Frintos állami apanázs kiváltható és megfelelő gondoskodással a menedékes akár hasznára is válhat a befogadó országnak. Ehhez persze mielőbb tisztázni kell a menekültekre vonatkozó jogszabályokat, és fel kell oldani a genfi egyezmény földrajzi korlátozását. Vélhetően hamarosan a parlament elé kerül a menekültügyi törvénytervezet, amely immáron komplex módon - és kétharmados szavazással - kívánja rendezni a menekültek ügyét, jogállását. A tervezetet véleményezésre már kiadták a hivataloknak, jogászoknak, az emberjogi szervezeteknek, az UNHCR-nek. A BM mindenesetre elvitt tizenöt parlamenti képviselőt a debreceni menekülttáborba, hogy ne csak papíron lássanak menekülteket, menedékeseket. A kétharmados szavazáshoz azért ennél többre lenne szükség. ■ Iszics Resik jól forgatta pénzét, kisvendéglőt nyitott Hajdú sógor, mit kívánsz Adáshiba Debrecenben sokak számára volt nagy nap április idusa. Aznap lépett hivatalba a városi televízió új ügyvezető igazgatója. Aznap távozott a régi (értelemszerűen). Aznap került pont egy különös ügy végére. Vagy mégsem? TÖRÖK MÓNIKA és BÁLINT SUGÁRKA bekapcsolta a debreceni tévét. Hogy valami nagyon nincs rendben Debrecenben, azt régóta tudni. Az önkormányzati választásokon szabaddemokrata lett a polgármester, ami még önmagában nem lenne baj, csakhogy a szocialistáké lett a legnagyobb frakció. Ami szintén nem tragédia. Debrecenben első lépésben leképezték az országos politikát: megszületett a koalíció, amely aztán - nem sokra rá - szét is hullott. Hevessy József polgármestert hivatalba lépésétől támadta nagy erőkkel az ellenzék és a szocialista frakció. Végül a Tocsik-ügy volt a botránykő a városban is, melynek következtében aztán patthelyzet alakult ki. A politikához közel állók úgy fogalmaznak Debrecenben, hogy a szocialisták rendre azt demonstrálják: nélkülük még eső sem eshet a városban. Az sem titok, hogy közeledik a kampány, ha ugyan el nem kezdődött már. Nem mindegy, melyik párt milyen pozícióból áll a rajtkőhöz. A sikeres kampányhoz pedig szükség van a nyilvánosságra. Debrecen városának nincs saját lapja, van viszont televíziója. Rögtön kettő is. Az egyik a nagy magyar tévé körzeti stúdiója , a másik pedig a legfontosabb: a városi televízió. Ez a város saját tulajdonú elektronikus médiuma. Hajdú Károly 1993-ban pályázta meg a helyi tévé - akkor még - vezetői posztját. A műsoridő heti egyetlen óra volt, a körzeti stúdió híradójába „dolgoztak be”, ebből vágták össze saját műsorukat. Az állapotokról csak annyit: a legtöbb lakásban még a városi televízió csatornája sem volt beállítva. 1993-ban az önkormányzat gazdasági társasággá alakította át az intézményt, így lett ügyvezető igazgató a tévévezetőből. Ekkor 34 millió forint volt az önkormányzat műsorgyártási támogatása. Ez 1995-re 16 millióra csökkent, melyet év végén nyolcmillióval „fejeltek meg” a pótköltségvetésből. Hűségnyilatkozatok Az 1995-ös év más szempontból is érdekes volt. Egy munkatárs elbocsátását követően - feljelentést tett a tévé ellen az önkormányzatnál. A kulturális bizottság szakértők bevonásával vizsgálatot indított, amely során megállapította: Hajdú Károly a legalkalmasabb vezető a posztra, hiszen mind gazdaságilag, mind szakmailag „felfuttatta” a városi televíziót. A gazdasági vizsgálattal párhuzamosan a munkatársak szükségesnek tartották, hogy afféle „hűségnyilatkozatot” tegyenek a vezető mellett, amely gesztus visszatérőnek bizonyult aztán a történet során. Miután lejárt az ügyvezető igaz