168óra, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1997-03-18 / 11. szám

Petőfi 72 zet Oral History Archívumában őrzött, a Kozák Márton által ’89-90-ben készített interjúban úgy véli: „egyedül Magyarországon kapná meg a párt a többséget egy igazi választáson”. Működött ugyanis a fogyasztási teljesítmé­nyen nyugvó legitimáció. A reálbérszint a kon­szolidációt követően az árszínvonal fölé emel­kedett, a hetvenes évek derekáig a bérnövek­mény csaknem duplája az áremelkedésnek. A tervgazdaságot a piaci viszonyokkal egyeztetni próbáló mechanizmusreform ennek a fogyasz­tási teljesítményen nyugvó legitimációnak a megőrzését célozta. Az új gazdasági mechaniz­mus megszüntette a kötelező erejű központi terv­előírásokat, előtérbe helyezte a nyereségérde­keltséget. A politikai nyugalomért stabilitást nyújtó magyar modell a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig prosperált. Az 1972-es esztendő a „visszafordulat” éve is. ’71-ben készült el a KGST komplex prog­ramja, mely azt irányozta elő, hogy a KGST-or­­szágok gazdasági struktúráját hozzáigazítsák a szovjet gazdasági és piaci igényekhez. Ugyan­akkor belülről-balról az úgynevezett munkásel­lenzék támadta a reformpolitikát. E keményvo­nalas csoportot Komócsin Zoltán, Pullai Árpád, Biszku Béla és Gáspár Sándor neve fémjelezte. Ez az alakulat - Nyers szerint - körülbelül annyira volt munkás, mint amennyire forrada­lom volt április negyedike. A magyar munkásság, Nyers így látja, elfo­gadta a reformpolitikát. A munkásság zöme tá­mogatta a változást, mert hasznot húzott a sza­bályozott munkaerőpiacból, a szabad munka­hely-változtatási jogból és a némileg differenci­ált bérezésből. A komplex program retrográdra sikerült - mondja Nyers Rezső, de mégis kénytelenek vol­tunk elfogadni, hisz - Gáspár Sándor szavaival - „nagyon meg voltunk hendikepelve az új irá­nyítási rendszer miatt, amivel kivívtuk magunk­kal szemben az istenek haragját”. Amúgy sem voltunk Moszkva kedvencei. A komplex programmal párhuzamosan az ideológiában és a politikában is merevebb lesz Moszkva álláspontja. Ennek folyományaként záródik le az alkotmánymódosítási folyamat, amely - Kádár szándékaival szemben - beemeli a konstitúcióba, hogy Ma­gyarország szocialista ország. Eme módosításról tárgyal a március idusán ülésező KB. (Kádár elvi álláspontja az volt, hogy Magyarország még csak „halad a szocializmus felé”. Ő komolyan gondolko­dott a szocializmusról — hang­súlyozza Nyers - és nem volt szimpla szovjet ügynök, aki azt akarta meghonosítani, ami a Szovjetunióban állt fenn.) Szovjet nyomásra ekkor ka­pott alkotmányos megfogal­mazást a párt vezető szerepe és a proletárdiktatúra. A szovjet vezetés tartott Jugoszláviától és páni félelem élt benne Kínával szemben, mely kez­dett kacsingatni Kelet-Közép-Európa felé. Moszkvát ez is a póráz rövidebbre fogására ösz­tönözte. A PB ülésein balról bombázzák a reformpoli­tikát, moszkvai utazásán Brezsnyev kritizálja Kádárt, aki felajánlja lemondását, pozíciója megerősítése céljából. A lemondási ajánlatot nem fogadják el, és a stabil Kádár - aki középú­­ton állt az ortodox moszkoviták és a reformerek között - némileg útját szegi a munkásellenzék győzelmének. Az ultrabal felemás diadalt arat a felemás ország felemás reformja felett: a no­vemberi KB-ülésen határoznak a vissza-köz­­pontosításról, kiemelnek ötven nagyvállalatot, módosítják a nyereségelvonás rendszerét, létre­hozzák az Állami Tervbizottságot. Nyers sze­rint a vezetés egységének hiánya miatt nem si­került erőteljesebben képviselni a magyar érde­keket. Ez a háttér, amely előtt a márciusi ifjak felvo­nulnak. Nyilvánvaló, hogy a kádárizmus legkon­szolidáltabb idejét éljük. ,,Az egész akció (hogy pár száz gyerek negyvennyolcas nótákat énekel), egy pillanatig nem veszélyeztette Kádárt” - ál­lítja Marián Béla, akkor agyba-főbe vert felvo­nuló gimnazista, ma az egyik közvélemény-ku­tató intézet feje. A túlreagálás csinált belőle ese­ményt. A résztvevők fiatalok voltak, akik nem él­ték át az ötvenes évek megpróbáltatásait. Bár zö­mük spontán módon csatlakozott az aznap Pest és Buda utcáin fel-alá vonuló csoportokhoz, Grillmayer szerint fő motívumuk a hazaszeretet volt, és az az érzés, hogy az összegyűlt hazugsá­gok ellen már tenni kellett valamit. Komoly szer­vezés nem folyt, néhány szerény forgatókönyv készült az informális ünnepségre. Ulveczkiék né­hány példányban legépelték Babits Petőfi koszo­rúi című versét. Pár száz meghívó is készült. Hogy ki adott parancsot, nehéz megmondani. A belügyminiszter (Benkei András) formálisan a miniszterelnöktől és az első titkártól függött, Focktól és Kádártól. Nyers szerint egyikükről sem tehető fel, hogy ők adták volna az utasítást a túlméretezett ütésre. Lehet, hogy pusztán a belügyi szervek és a tárca „önmozgásáról” van szó.Gombár József szerint, aki ’73-ban a KISZ KB titkára volt, Benkei erős ember volt, Biszku teljes bizalmát élvezte és nem biztos, hogy min­dig egyeztetett a PB illetékeseivel. Nyers Rezső szerint a munkásság elfogadta a reformpolitikát Ulveczki Gábor kizárási határozatát Győriványi Sándor írta alá 16 NEHÉZ ÉVEK - Noha nyomasztó volt a rendőri fel­ügyelet és a tudat, hogy lehallgatnak, követnek, én szabad ember voltam a számomra adott határokon belül - mondja Ulveczki. - Tény, hogy a het­venes évek közepétől, minden piszká­­lódás ellenére, életem legkreatívabb időszakát éltem. Valamennyire el lehe­tett szakadni a politikától és a fenyege­téstől, de teljesen elszakadni nem. Az a gyanúm, az ilyen helyzet stimuláló, de senkinek nem kívánom... És fékező is lehet, ha az ember nagyobb je­lentőséget tulajdonít a fantomnak, mint kellene. Fizikai félelmek nem gyötör­tek, nem volt folyamatos rettegés az élet. Amikor elhagytuk a határt, ne­vetőgörcsöt kaptunk. Kiléptem egy túl­nyomásos kamrából, tíz centit nőttem és a súlyom a felére csökkent. EGY KORABELI HÍR A másnapi lapok nem dimenzionálták túl a dolgot. A Népszabadságban az alábbi hír je­lent meg: „Tömeges letartóztatások Namíbiá­ban. Namíbia néger lakossága fokozza harcát jogaiért, az országot jogtalanul uralma alatt tartó szomszédos Dél-afrikai Köztársaság faj­üldöző rendszere ellen. Országszerte tombol a rendőri terror.” Példát statuálni Gombár szerint különösen a budapesti appa­rátus (a párt, a KISZ, a rendőrkapitányság és a kerületek) érezték úgy, hogy példát kell statuál­niuk, mert az ő fejükre hull vissza, ha hibáznak. Minden alkalmat kihasználtak arra, hogy piros pontokat szerezzenek. Az olyannyira keresett ellenségkép öltött váratlanul testet a diákfelvo­nulókban. Valahol itt, a belügyi tárca és a buda­pesti apparátus környékén kell keresni azt, aki kiadta a parancsot az ágyú kezelőinek, amellyel verebekre lőttek. Nehéz pontos információt szerezni, mert Harangozó Szilveszter ezredes, akkor a BM III. főcsoportfőnök-helyettese nem nyilatkozik, Baranyai György rendőr ve­zérőrnagy, akkori főkapitány pedig minden személyes adatát titkosította, mindhalálig. Számos visszaemlékezés, dokumentum Incze Ágnes Emlékszem egy városra című filmjéből származik.

Next