168óra, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1997-06-24 / 25. szám

Szent György és a sárkány gyes tisztújítás törvényességét. Már­pedig Budapesten, az agglomeráció­ban és Bácsban - ki ne tudná - sok kereszténydemokrata él és dolgo­zik. A választmányon csak vitatha­tatlan mandátumú küldöttek vehet­nek részt. Giczyék tehát „helyből” veszítettek volna ötven-hatvan sza­vazatot, nem is szólva arról, hogy három megye távolmaradása mennyire rontotta volna a hangulat fenségét. Giczyék tehát összejöttek maguk, a maguk szakállára. Az idős exelnököt, Keresztest a Giczy fanklub elszánt tagsága kitapsolta a teremből, amikor „áthidaló megol­dással” hozakodott elő. Az öregúr távozott, a küldöttek pedig totális győzelemre segítették a Giczy-gár­­dát. Minden poszton taroltak. Taposóaknák Isépy pedig jól beperelte őket. És meg is nyerte, általános gyűlöletet és ellenszenvet keltve a póttagok között. Giczyék alaposan elszámí­tották magukat, amikor úgy gondol­ták: a bíróság nemigen mer „bele­nyúlni a nagypolitikába”. A korábbi gyakorlat - Torgyán esetében - va­lóban ez volt. De ahhoz Torgyánnak kell lenni. A lázadók ezzel haladé­kot kaptak. Elbarikádozták magukat a Legfelsőbb Bíróság ítélete mögé, s onnan tüzeltek. Ráadásul hátra­hagytak néhány taposóaknát. Az egyik­­ a frakció ügye. Ha kilépnek a képviselőcsoportból, a pártelnök kisebbségben marad, egy fő hiány­zik a komplett frakcióalapításhoz szükséges parlamenti létszámhoz, és a KDNP országgyűlési képvise­lete gyakorlatilag megszűnik. Ezzel lényegében likvidálják a pártot. Az ítéletet követően hosszas csűrés­­csavarás után kellett megválaszolni a kérdést: van-e egyáltalán vezetése a pártnak. Merthogy mind Latorcai, mind az elnökség, mind Giczy man­dátuma visszamenőleges hatállyal, január 27-én lejárt. Ha tehát össze­hívják a választmányt­­ immár tör­vényesen, Latorcai által ismét olyasvalaki teszi ezt, akinek nincs hozzá jogköre. Ezt pedig újra perre lehet vinni. Patt. Végül közös erővel „jogértelmezték” az alapszabályt s kiderítették: a régi vezetőség addig van hivatalban, ameddig újat nem választanak. A lázadók közé sodródó idős pártpátriárka, Keresztes Sándor bé­kítési kísérletei sorra zátonyra futot­tak. S mivel a háborúban mindig a békefenntartó ENSZ-katonát éri az első golyó, valaki az egyik napilap szerint azt is kiszivárogtatta, hogy Keresztes - elutasítva az országos elnökség kérését - nem hajlandó a KDNP-nek bemutatni a parlamenti képviselők múltját vizsgáló átvilá­gítóbizottság dokumentumát. A nyomasztó helyzetben, a frak­ció feloszlásának határán, „baráti gesztusként” érkezett Lezsák Sán­dor „kisegítő javaslata”: alakítsanak az MDF-fel közös képviselőcsopor­tot. Ez mentőöv lett volna Giczyék­­nek, mivel a frakció felbomlása után a házszabály szerint hat hóna­pig legföljebb a függetlenek sorai­ban ülhetnének. A dolog politikai buktatóit azonban könnyű volt be­látni. A hét végén összeült tehát a meg­tépázott, táborát veszített KDNP ezúttal állítólag törvényes választ­mánya: e formájában lehet, hogy az utolsó, Latorcai mérlegelt és visszalépett a jelöltségtől. A párt Benjáminja, a Fidesz-korú Semjén Zsolt, többheti rábeszélés után vál­lalta az „integrátor” szerepét. Erre mondják a fogadóirodákban: ha be­fut, százszoros pénzt fizet. (Melles­leg: talán nem véletlenül pendítette meg az örök újraalapító Keresztes Sándor: ideje lenne létrehozni „egy igazi kereszténydemokrata pár­tot”.) A hírek szerint néhány lázadó „hajlik a jó szóra”, s ezért­ azért, jó kis listás helyért cserébe hajlandó „megtépi”, elvből, ha látja, kit akar a nép. Ám egy elszánt kisebbség­­ a legmegátalkodottabbak, Isépyvel Rapcsákkal és Latorcaival az élen,­­ állítólag már új vizeken hajózik. Sokan mondták: nem véletlen, hogy a legutóbbi Fidesz-kong­­resszus egyetlen fontos hangsúly­módosítása az volt, hogy nyitni kell a keresztény értékek felé. Talán születne egy új platform? Nem rossz ötlet: kiművelt, harcok tüzé­­ben edzett kereszténydemokrata kádereket kapnak szinte ingyen. Komplett ügyosztályt. Ismervén a Fidesz - Magyar Polgári Párt lét­szám- és szervezési problémáit, Isépyék, ha megérkeznek, komoly erőt jelenthetnek majd. ■ Isépy: Le Pen vagy Chirac, ez a tét 14 Arcváltás vagy arculatváltás? / Új arc, új karakter, a vidék képviselője, az ajkai SZDSZ-csoport ügyvivője. Vajon Mádai Péter lesz ti­zenegyből a tizenegyedik? Vagy egy sajátos nézőpont karakteres // képviselője a liberálisok közt? / a vidék hangja? Több műveltségi verseny győztesét, az SZDSZ új ügyvivőjét TOMPA IMRE kér­dezte. - Számos új arcot látni az SZDSZ-ben. Tudatos straté­giát jelent-e az, hogy a kor­mányzásban elkopott, a nép­szerűtlen politika által meg­viselt arcokat „cseréli le” a párt, ráadásul nem afféle (hogy a néhai Antall József sajátos kifejezésével éljek) „nagykörúton belüli” arcok­ra, hanem „egészséges vidéki gyerekekre” (hogy egyúttal egy „másik klasszikust” is megidézzünk)? Tehát arccal a vidék felé fordul a párt, hogy a földből merítsen erőt? Miután padlót fogott, úgy érzem, néha szinte meg­érintette a bűvös ötszázalé­kos parlamenti küszöböt... - A közhittel ellentétben - bármit mondtak is Antall és társai - a vi­dék mindig erős volt az SZDSZ- ben. ’94-ben a szavazatok 80 száza­lékát az úgynevezett vidéki Ma­gyarországról gyűjtöttük be. Tizen­öt egyéni képviselő jutott be a Ház­ba, a dunántúli megyékből tizen­egy. Én abból a Veszprémből jöt­tem, ahol négy képviselőből három szabaddemokrata. Ennek a vonal­nak a megerősödését jelenti, hogy például a Vas megyei Rácskay Jenő frakcióvezető-helyettes lett, vagy hogy Hankó Faragó Miklós a frak­ció szóvivője.­­ - Mennyire tudatos politika ez? Az arcváltás jelent-e ar­culatváltást? - Azt akartuk igazolni, hogy az SZDSZ-ben a közismertnél több jó képességű, elfogadható ember dol­gozik. És igazolni is fogjuk. - Ön tehát olyan ember, aki a választókerületében nép­szerű, hisz egyéni képvi­selőként került be a Házba ’94-ben. A helyi ismertség­ben mennyire játszott szere­pet az, hogy nemcsak a ke­rületben lett első, hanem kü­lönféle televíziós műveltségi versenyeken is? Ha jól tu­dom, huszonkétszer nyert a Szó, Zene, Kép, az Irodalmi Klub és az Elmebajnokság című vetélkedőkön. - Huszonháromszor. Mert a Mindent vagy semmit-nek volt egy szuperdöntője, azt is „hoztam”. Először a Tizenkét széket nyertem meg, még 1967-ben.­­ - Honnan ez a szenvedélyes vetélkedhetnék? - Ez a sikeres és apolitikus köz­életi szereplésnek az a formája volt, amelyben kiélhettem meg nem va­lósult pedagógusi hajlamaimat. Leginkább az Elmebajnokságban, ahol én állíthattam össze az egyik témakört. A nyilvánosság előtt be­szélhettem kedves témáimról, a 13 aradi vértanúról, Károlyi Mihály­­ról, Görgeyről és Széchenyiről. S ez nem volt hiábavaló dolog. Hadd Az­el dicsekedjem el vele: van egy erek­lyém. Az aradi vértanúkról szóló vetélkedő után a család leszárma­zottai megajándékoztak Kiss Ernő altábornagynak a kivégzésen viselt borostyán melltűjével. Azt képze­lem, a melltű által valami közöm van ahhoz a múlthoz, amelyet na­gyon szeretek. Kár, hogy ma túlten­genek a kevésbé kultúracentrikus vetélkedők. A tévé nagyon is alkal­mas lenne arra, hogy a magamfajta hétköznapi embereknek kedvet csi­náljon a kultúrához.­­ - Volt-e módszere? Hogyan tudta felfalni az adathegye­ket? - Keveset kell aludni. A jó me­mória adottság. A legfontosabb, hogy élveztem az olvasást. Közép­­iskolás kollégistaként igazgatói en­gedéllyel éjfélig olvashattam Szerb Antalt, és ötkor keltem. Aki tud, fogjon szavamon, én mindent elol-

Next