168óra, 1998. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1998-04-14 / 15. szám
NAPTÁR Nem színészkirálynő volt, hanem a színészet tábornoka. Az előbbi retorikus ráfogás kérdése. Tábornokká érdemei révén lehet egy színpadi művész. Ő a színészet tábornoka volt. Sokáig éjjeliőrként szolgálhatta csak Tháliát. Az Anna presszóban zsoltárokat énekelt Váci utcai síkereknek, tört arannyal seftelőknek, osztályon felüli prostituáltaknak. Majd áttelepítették a Gerbeaud-ba, ahol Ács Ági kísérte zongorán vagy Ötvös Marcell, vagy az utóbb világhíres pianistává lett Cziffra György volt a rappere. Három cent konyak mellé szervírozta a vendéglátóipar a József Attilát celebráló színpadi végzet asszonyát, a magánszínházak Tőkés Annáját, a középfajú szaloni darabokba tapadt nagy tragikát. Nevezetes játékhelye volt továbbá a városligeti vurstli mutatványos során a Liliputi Színház. A Fővárosi Népszórakoztató Intézmény fenntartott itt egy népmulattató bejtlit, óránként ismételték tarka műsorukat a dolgozóknak. Itt lépett föl hatalmas szempillákat ragasztva, férfivérre szomjas kirúzsozott ajakkal, Thália felkent papnőjeként dalolt Buday Dénessanzonokat. Akár Déryné a miskolci csizmadiaszínben egykoron, amikor városról városra, korcsmáról vendégfogadóra beutazta az országot, terjeszteni a magyar szót, a magyar dalt, nézőközönséget verbuválni a kamaszkorát élő színjátszáshoz, áriákat adva elő Rossinitől, és műdalokkal elkápráztatva a kézműves habitueket a Tündérkastély Pannóniában című, osztrákból fordított dalos népszínmű betétjeivel. Földönfutó Földönfutóvá vált saját terepén. Államosították lába alól a deszkákat. Egyik este még ő a Szombat esti hölgy, csak miatta nézhető a Pódium pódiumán, és csakis miatta nézik. Másnap már kopp. Nem annektálja a szocialista realizmus, mint Tolnay Klárit, Daykát, Kiss Manyit, hogy csak a magánszínháziakat állítsuk szembe Mezeivel, ne pedig az akkor még valóban külön kasztot jelentő nemzetiseket, akik közé csak legvégül szerződtették, hogy onnan küldhessék nyugdíjba. Nemcsak az ötvenes években mellőzték. Semmibe vették később is. Már nyugdíjba tolatását követően a nagy színésznek, aki drámák tucatjait és tucatdrámák tucatjait vitte sikerre, aki elénekelte a magyar irodalmat a virágénekektől napjainkig, akinek nomád önálló estjei tájsikereket hoztak neki Újvidéken és Torontóban - nem lehetett kierőltetni egy megveszekedett hanglemezét. Ez ma elég egzotikusan hangzik: beszélni sem tudó színészeknek hangonként vágnak össze a stúdióban dalosnótás önálló lemezt. Csak a legfelsőbb kulturális hadúr egyetlen intésére lett kegyből Mezei Máriának egy kislemeze, rajta Alexandra del Lago búcsúja az Ifjúság édes madarából meg valami a keksznyi lemezecske másik oldalán, de csak Tennessee Williamsre emlékezem. Lett lemeze. Morzsa Caesar asztaláról. Kegyúri konc. A hatalom kerítette lehetőséghez. Bizonyítékul, hogy nem csak a talpnyalókat és a könnyen kezelhető gerincmenteseket, a magukat csökkent tehetségük miatt meghúzókat részesítette a művelődéspolitika kedvezményekben. Rumlizó Gyanakszom, a Nemzetihez is a kulturális zsarnokság protezsálta. Ahhoz elegendő elszántsága nem volt, hogy meg is tartsa ott. Szabadulni igyekezett tőle minden direktor a szocializmusban. A régi világban is beleőszültek. Az új világban tartotta magát ki-ki a szabályokhoz. Mezei Mária szabálytalan volt. Nemhogy nem tartotta be az előírásokat, hanem rendszeresen megszegte, lábbal tapodta őket. Nevezetes botrányaként a vígszínházi Három nővérről nyílt színen Latinovits Zoltán tizennégy évvel halála után megkapta a Kossuth-díjat. Mezei Mária tavaly, április 20-án, halála után tizennégy esztendővel sem tüntette ki nevével, nagyságával, művészi rangjával a Kossuth-díjat. A tizenöt éve elholtra emlékezik MOLNÁR GÁL PÉTER: A színészet tá