168óra, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)
1999-11-04 / 44. szám
Közélet Mostanság rájár a rúd a rendőrségre: robbantások, olajügyek, korrupció, különös öngyilkosságok, a „cég" szennyesét kiteregető exrendőrtisztek. A Viszkis elfogása is csak szépségtapasz az egyre inkább hitelét vesztő szervezet „arculatán". A minap egyik titkos „informátoroknál" telt be a pohár, s a nyilvánosság elé lépett. Azt állítja: ismeri az olajügyek gyökerét, s ezért „kényelmetlenné válhat személye". Bakonyi Péterrel, a volt ügynökkel NAGY JÓZSEF beszélgetett. ■ Mi a titulusa? Informátor? Nem szívesen használom ezt a kifejezést. Mert annyit jelent: spicli? - A többség számára igen. ■ Ha nem informátor, akkor mi? - Bűnügyi újságíró. ■ Ők állítólag nem adják, hanem kapják a híreket. - Az információ áru. Adni, venni, cserélni lehet. ■ Hogyan került a rendőrség közelébe? - Rengeteg dologgal foglalkoztam életemben, fotóztam, zongoráztam, festegettem. Voltam elmeápoló, művelődésiház-igazgató, kenukölcsönző, vendéglős. 1990-ben lapot alapítottam, Déli Szél címmel. Kicsi volt a konkurencia, nagy a piac, jól kerestem. Élveztem a munkát, hajtott a vadászösztön. Emlékszem az első sztorira: egy vidéki bútorgyár igazgatója 55 millió márkáért használhatatlan gépeket vásárolt cégének Németországból - az áru ma is rohad valamelyik raktárban. Tíz százalékot kapott zsebbe. Fél év múlva Ausztriában indított vállalkozást, véletlenül 5,5 millió márka kezdőtőkével. Megírtam a történetet, nagy visszhangja volt. Aztán valamelyik munkám miatt 1991-ben megfenyegettek. Az illetőről tudtam, hogy Tonhauser László, a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának (SZBO) vezetője sem szívleli. A főrendőr segített rajtam, én pedig törlesztésképpen információkat hoztam neki az úgynevezett alvilágról. ■ Úgynevezett alvilág? - A dolgok sohasem feketék vagy fehérek, inkább szürkék. És ha azt mondom, hogy az alvilág fekete, attól a rendőrség nem lesz fehér. Vannak sötétszürkék és világosszürkék... Szóval, bűnügyi újságíróként kinyomoztam és megírtam sztorikat. Csakhogy Tonhauserék egyre többször mondták, hogy „a nyomozás érdekeire való tekintettel” nem publikálhatok. Azon vettem észre magam, hogy jóformán mindenről le vagyok tiltva, s a pénzem is megcsappant. ■ Akkor miért csinálta tovább? - Tudom, patetikusan hangzik majd, úgy gondoltam, így tudok a legtöbbet segíteni ennek az országnak. M Ez tényleg patetikus. - Apám „ötvenhatos”. Már a neveltetésem miatt is hittem a rendszerváltásban. Aztán a spontán privatizáció, vagyis a régi nómenklatúra restaurációja, az olaj- és a banki ügyek hosszú sora, a káefték bedöntése, a hitelek lenyúlása alaposan kiábrándított. És minél mélyebbre ástam magam a mocskos ügyekbe, annál többször szorultam védelemre. A kezdetben laza kapocs lassan kényszerré vált. ■ Hogyan védted - Hol információk!!, hol fizikailag. Egyszer rámtelefonáltak, hogy Pestről kétautónyi verőlegény indult hozzám „beszélgetni”. Kommandósok lepték el az irodámat, úgy vártuk a „vendégeket”. Csak azért nem folyt vér, mert már az első szűrőn fennakadt a csapat. Útközben Kiskunhalason, az azóta felfüggesztett kapitány, Kastyják János emberei kapcsolták le őket. Máskor, ha tudtuk, honnan várható támadás, a szolgálat emberei egyszerűen leszóltak a „dühös embernek”: tessék békén hagyni a Bakonyit! ■ És a bűnözők vajon miért engedték közel magukhoz, ha tudták, hogy ön a rendőrség embere? Elegem lett a szívatásból És már félek is. Nincs felettem Tonhauser védőernyője. Épp ez az: nem tudták. Úgy vélték, pusztán jó kapcsolatokkal rendelkező újságíró vagyok, akit - mint minden állampolgárt - véd a rendőrség. ■ Ennyire naivak? -Na jó, ennyire azért nem. Alkukat is közvetítettem, mindkét oldalnak szüksége volt rám. Mondok egy példát. Többmilliárdos csalással vádolva a győri börtönben ült egy férfi, 1995-ben. Az SZBO a bűntársát, a jól menő fővárosi ügyvédet is szerette volna lekapcsolni. Napokat töltöttem a sitten az elítélttel, próbáltam együttműködésre bírni. Nem adta be a derekát, az ügyvédet mégis megbuktattam, hírét vettem ugyanis, hogy a börtönben ülő férfi fia szeretett volna hozzájutni a pénz egy részéhez, amit viszont az ügyvéd őrzött. A fiú zsarolni akarta. Megismerkedett hát az ügyvéd titkárnőjével. A Porschéjén néhányszor elvitte a nőt vacsorázni, majd megkérte: másolja ki a közös ügyletekre vonatkozó iratokat főnöke páncélszekrényéből. Minden a megbeszéltek szerint zajlott, én pedig leadtam a drótot Tonhauseréknek. Dőlt mindenki. ■ Néhányan utálhatják. - Igen, de sok, úgynevezett alvilági figurának segítettem is. ■ Hogyan? - A fogva tartottnak elintéztem, hogy látogathassa az élettársa. Csomagot intettem, egyéb apróságokat. ■ Közvetített, alkukat kötött, információkat hozott. Mire nem használta még a rendőrség? - Titkosszolgálati eszközökkel végzett akciókban is részt vettem. Testre rögzített magnetofonnal, miniatűr adóvevővel dolgoztam, bekamerázott találkahelyre hívtam a delikvenseket. Tulajdonképpen rendőri munkát végeztem. ■ A rendőrök fizetést, ruhapénzt, üdülési lehetőséget, belügyi igazolványt kapnak. És ön? - A hét év alatt hivatalosan harmincezer forintot utalt a cég. Más nem hivatalosan? - Semmit. Miközben több százezer forintos telefon- és benzinszámláim voltak. ■ Fizetett, hogy dolgozhasson? - Másból éltem. Említettem: időnként tettem apróbb szívességeket. Nos, ezeket honorálták is. MA bűnözők. - A sötétszürkék. - Tudott erről a rendőrség? - Hogyne tudott volna. Az információimra szükségük volt, nyilvánvalóvá vált számukra: ez csak így mehet. Előfordult, hogy összehoztam egy-egy bűnelkövetőt a szervezettel. Daloltak Tonhauseréknak, s cserébe kihúzták őket valami- KERESZTKÉRDÉSEK EGY INFORMÁTORHOZ