168óra, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)
1999-11-18 / 46. szám
Kultúra Kommunikációhiány van a színházi szakma és a kultúrpolitika között. A Színházi Társaság tagjai nemrég levelet küldtek a miniszterelnöknek, kérdéseiket fogalmazták meg többek között az új Nemzetivel kapcsolatban. Nem ismerik ugyanis a koncepciót, pedig - miként Máté Gábor színész-rendező mondja - ők játszanak majd a teátrumban, és nem a kormány. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja: MÁTÉ GÁBOR NÍVÓRÓL, NÉZD ■ Miközben a budapesti mozik sorra zártak be, s már bevásárlóközpontokban nézünk filmeket, majdnem százszázalékos kihasználtsággal működnek a fővárosi színházak. De mintha kötelező lenne a rosszkedv színházi körökben. Nincs okuk optimizmusra? - De van: ma ötmillióan néznek Magyarországon színházat. Ugyanakkor egyetlen direktor sem engedheti meg, hogy teátrumának nézettségi mutatói rosszak legyenek. Budapesten a gazdasági „eredményei” miatt szüntethették meg a Művész Színházat. Ez jelzésértékű volt. Másrészt, a rendszerváltás előtt jóval fontosabbnak látszott a színház ügye. Most különösen annak a színésznek rossz a közérzete, aki a szocializmusban megbecsült művésznek érezhette magát. A magyar színházi kultúra színészcentrikus, s a színészek sértettebbek is, mint a rendezők. Magukkal hurcolják fájdalmaikat, nem mindig képesek a realitásokban élni. Talán azt sem veszik észre, hogy a közönség nem pártolt el tőlük. De kétségtelen, a szakmai vezetésnek köszönhető, hogy a színházi struktúra nem hullott szét. Ez most a magyar színház ereje. ■ S ennek emblémája a Nemzeti Színház helyén található gödör is? - Nem a színjátszók felelőtlensége miatt lett a gödör. A szakma egységes volt az alapkő letételekor. De amikor leállt az építkezés, és új kormánybiztost neveztek ki, a színházi embereket megosztotta, hogy mennyire kell belebonyolódniuk politikai kérdésekbe. ■ Ön melyik oldalra állt? - Tagja vagyok a Színházi Társaság vezetőségének, magánemberként nem nyilatkozhatom. ■ Nem is úgy kérdeztem most. - Bizonyos értelemben kettészakadt a szakma, de nem vált szét. A vélemények mentén fogalmazódnak meg a különbségek. A kommunikációhiány nemcsak a kormány és a szakma közt érzékelhető, hanem a koalíción belül is. Ezért a Színházi Társaság is tehet finom lépést a politika felé. ■ Hogyan ? - Nemrég levelet küldtünk a miniszterelnök úrnak, amelyben kérdéseket fogalmaztunk meg. Nem tudjuk ugyanis, hogy a Nemzeti új építési tervei megfelelnek-e a XXI. század kihívásainak. Nem ismerjük a koncepciót, pedig mi fogunk játszani a színházban, és nem azok az urak, akik a kormányban döntenek. A mi tekintélyünk a közönség hatalmában van: a néző mindennap bizonyítványt állít ki a színészről. ■ Csak a fővárosban több mint negyven színház működik, rengeteg a színiiskola. A versenyhelyzetnek arra kellene ösztönöznie a színházakat, hogy nívósabbak legyenek. Mégis munka nélkül lézengő színészekről, romló színvonalról, a szakma hígulásáról hallani. - Kánaáni a választék, ám ez nem jelent igazi versenyhelyzetet. A társadalom problémái is beáramlanak a szakmába. Én a főiskolán tanítok, nem ismerem a tanodákat, nem tudom, milyenek. De gyanús jelek utalnak arra, hogy számos hely önképzőkörként működik, nincs mesterségtanítás. A szinkronstúdiókban olcsó és gyors módszerrel képzik a szinkronszínészeket. Ha az ember bekapcsolja a televíziót, oda sem kell néznie, megállapíthatja, hogy mikor készült a szinkron. Ha elmélyült, alapos a munka, besz-