168óra, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1999-11-18 / 46. szám

Kultúra Kommunikációhiány van a színházi szakma és a kul­túrpolitika között. A Színházi Társaság tagjai nemrég levelet küldtek a miniszterelnöknek, kérdéseiket fogal­mazták meg többek között az új Nemzetivel kapcsolat­ban. Nem ismerik ugyanis a koncep­ciót, pedig - miként Máté Gábor szí­nész-rendező­ mondja - ő­k játszanak majd a teátrumban, és nem a kormány. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja: MÁTÉ GÁBOR NÍVÓRÓL, NÉZD ■ Miközben a budapesti mozik sorra zártak be, s már bevásárlóközpontokban né­zünk filmeket, majdnem százszázalékos kihasznált­sággal működnek a fővárosi színházak. De mintha köte­lező lenne a rosszkedv szín­házi körökben. Nincs okuk optimizmusra? - De van: ma ötmillióan néz­nek Magyarországon színhá­zat. Ugyanakkor egyetlen di­rektor sem engedheti meg, hogy teátrumának nézettségi mutatói rosszak legyenek. Budapesten a gazdasági „eredményei” miatt szüntet­hették meg a Művész Színhá­zat. Ez jelzésértékű volt. Másrészt, a rendszerváltás előtt jóval fontosabbnak lát­szott a színház ügye. Most különösen annak a színésznek rossz a közérzete, aki a szo­cializmusban megbecsült mű­vésznek érezhette magát. A magyar színházi kultúra színészcentrikus, s a színé­szek sértettebbek is, mint a rendezők. Magukkal hurcol­ják fájdalmaikat, nem mindig képesek a realitásokban élni. Talán azt sem veszik észre, hogy a közönség nem pártolt el tőlük. De kétségtelen, a szakmai vezetésnek köszön­hető, hogy a színházi struktú­ra nem hullott szét. Ez most a magyar színház ereje. ■ S ennek emblémája a Nemzeti Színház helyén ta­lálható gödör is? - Nem a színjátszók felelőt­lensége miatt lett a gödör. A szakma egységes volt az alap­kő letételekor. De amikor le­állt az építkezés, és új kor­mánybiztost neveztek ki, a színházi embereket megosz­totta, hogy mennyire kell be­lebonyolódniuk politikai kér­désekbe. ■ Ön melyik oldalra állt? - Tagja vagyok a Színházi Társaság vezetőségének, ma­gánemberként nem nyilatkoz­­hatom. ■ Nem is úgy kérdeztem most. - Bizonyos értelemben ketté­szakadt a szakma, de nem vált szét. A vélemények mentén fogalmazódnak meg a kü­lönbségek. A kommunikáció­hiány nemcsak a kormány és a szakma közt érzékelhető, hanem a koalíción belül is. Ezért a Színházi Társaság is tehet finom lépést a politika felé. ■ Hogyan ? - Nemrég levelet küldtünk a miniszterelnök úrnak, amely­ben kérdéseket fogalmaztunk meg. Nem tudjuk ugyanis, hogy a Nemzeti új építési ter­vei megfelelnek-e a XXI. szá­zad kihívásainak. Nem ismer­jük a koncepciót, pedig mi fo­gunk játszani a színházban, és nem azok az urak, akik a kor­mányban döntenek. A mi te­kintélyünk a közönség hatal­mában van: a néző minden­nap bizonyítványt állít ki a színészről. ■ Csak a fővárosban több mint negyven színház műkö­dik, rengeteg a színiiskola. A versenyhelyzetnek arra kellene ösztönöznie a szín­házakat, hogy nívósabbak legyenek. Mégis munka nél­kül lézengő színészekről, romló színvonalról, a szak­ma hígulásáról hallani. - Kánaáni a választék, ám ez nem jelent igazi verseny­helyzetet. A társadalom problémái is beáramlanak a szakmába. Én a főiskolán ta­nítok, nem ismerem a tano­dákat, nem tudom, milye­nek. De gyanús jelek utalnak arra, hogy számos hely ön­képzőkörként működik, nincs mesterségtanítás. A szinkronstúdiókban olcsó és gyors módszerrel képzik a szinkronszínészeket. Ha az ember bekapcsolja a televí­ziót, oda sem kell néznie, megállapíthatja, hogy mikor készült a szinkron. Ha elmé­lyült, alapos a munka, besz-

Next