168óra, 2003. április-június (15. évfolyam, 14-26. szám)
2003-04-30 / 18. szám
Kultúra Iveggyűjtők Országos Szövetségének elnöke. Mellesleg vagyont is érhet egy tévnyomat. Magyarországon ezerkoronás madonnás bélyeget adtak ki 1925-ben: az egyik százas ívre a Madonna fejjel lefelé, fordítva került. A hibás bélyeget az Országos Betegbiztosító Intézet melletti kis trafikban fedezték föl, s azonnal bevonták. A „Fordított Madonna” idei filatéliai ára hárommillió forint, valós értéke ennek a sokszorosa. A szakemberek egyetértenek abban: a hibák nem mindig a véletlen művei. A tévnyomások okait nálunk szinte sohasem vizsgálták. Senki sem tudja, mitől állt fejre a „Fordított Madonna”. Molnár László, a Filatéliai Társaság volt alelnöke szerint lehetséges, hogy ifjonc nyomdászok szórakoztak. De van olyan bélyegünk is, aho bizonyítható a szándékos „Mgálás”. A háromfilléres „Hadigondozási sorozat” 1943-ban készült, tervezője a nemzetiszocialista eszmék híve lehetett: a bélyegen látható lovag pajzsára kereszt helyett horogkeresztet pingált. Egy másik bélyeg a Tanácsköztársaság 35. évfordulójára jelent meg. A vörös zászló „véletlenül” disznó formára sikeredett. Noha az elrontott bélyeg sokat hozhat a konyhára, az „előre megfontoltan, nyereségvágyból elkövetett hibát” a filatelisták kizártnak tartják. „Elvileg elképzelhető, hogy valakik összejátszanak, de ennek csak akkor volna értelme, ha nyomon követhető a hibás példányok útja. Melyik postahivatalba kerülnek, kik veszik meg, hová küldik tovább. Ez lehetetlen, az esélye egy a millióhoz” - magyarázza Molnár László. Magyarország sokáig bélyeggyűjtő nagyhatalomnak számított - legalábbis a szocialista táboron belül. Molnár úgy véli: „Az állam ösztönözte a gyűjtőkörök alakulását. Szakszervezetekben, iskolákban is megindult a mozgalom.” Nemcsak azért, mert a bélyeg kulturális érték. Prózaibb az ok: nagyot kaszált az állam. Magára valamit is adó gyűjtő ugyanis nem kótyavetyélte el levelezgetésre a kincseit. Az albumokba került bélyegekért a posta besöpörte a bevételt, szolgáltatást azonban nem kellett nyújtania. Csegezi Tamásné szerint nem lehet megjósolni, az albumok bélyegei közül később mennyi kerül mégis a borítékokra. „A posta ’46 óta garantálja a bélyegek névértékét. Például a hatvanas években kiadott egyforintos bélyeg postai értéke ma is ugyanannyi.” Vagyis a bélyegek „szavatossági ideje” nem jár le: hasznosíthatjuk szüleink, nagyszüleink porladó gyűjteményeit. Sajnos ennél sokkal többre nem megyünk a családi albumokkal. Persze gyönyörködhetünk a papa pipacs- vagy repüléssorozatában: a lélek szépül, de a pénztárca nem lesz vastagabb. Kurdics Sándor szerint a nagyüzemi szocialista bélyeggyűjtés csupán az államnak hozott hasznot. Mára viszont kiderült: a kollekciók értéktelenek. „Régebben még korlátozták a bélyeggyűjtést, ki miből hányat vehet. Ez volt az oka annak, hogy sokan a családtagjaikat, szomszédaikat is bejegyeztették a bélyeggyűjtő szövetségbe. Később a korlátok megszűntek, egyre nagyobb példányban adták ki a bélyegeket, könnyű volt a beszerzésük. A rendszerváltás után pedig teljesen megváltozott a mentalitás. A számítógép, az új hobbik kiszorították a bélyeggyűjtést. Kiment a divatból.” Amíg az átkosban 250 ezer gyűjtőt regisztráltak, ma talán ha húszezren vannak. Többnyire hatvan-hetven körüliek. Pedig azt mondják: a bélyeggyűjtés fiatalít. Angliában Viktória királynőről készítették a világ első bélyegét 1840-ben. A híres Black pennyst. Az uralkodó ragaszkodott hozzá, hogy fiatalkori képmása kerüljön az angliai kiadásokra. Azóta szállóige, a bélyeg örökifjúvá tesz. „A bélyeggyűjtés jobb a szerelemnél is” - vallja Molnár László. Az igazi gyűjtő - dacolva a rohanó tempóval - órákat szépítgeti otthon az albumát. Katalógusokat fürkész, hátha felbukkan valahol vízimadár-sorozatának egyik hiányzó darabja. A világ végére is elmenne azért a postatiszta kócsagért. Nagyítóval áll lesben a postákon, hátha talál egy bélyegcsemegét, csálé betűkkel, töredezett fogazattal. A profik viszont befektetésnek szánják a bélyeget. Többnyire strómannal vásároltatnak, s a nagybecsű ritkaságokat a házi széfben rejtegetik. A kuriózumok ára csak növekedhet. A filatélia bajnokai nem a magányos kuporgatók közül kerülnek elő. Számukra a nyereségnél is fontosabb a reprezentálás. Gyűjteményeiket nemzetközi versenyeken mutatják be. S ha megnyerik a bélyegfutamot, a világhír mellé besöprik a huszonnégy karátos nagyarany-díjat is. Ám azoknak, aki a Soó Rezső-bélyegtől vártak új aranyárfolyamot - csalódniuk kell. Egyhamar nem válthatják nemesfémre papírkincsüket. Sajnos abban sem reménykedhetnek, hogy a csodabélyegért majd külföldiek ostromolják a magyar piacot. „Ha - mondjuk - Erzsébet királyné gödöllői látogatásáról adunk ki bélyeget, és a királynét cserélik el, az nagy port kavart volna” - említi Kurdics Sándor. Állítólag tíz év múlva a posta Újvárosi Miklós tiszteletére jubileumi darabot ad ki. Ki tudja, ki lesz rajta. Mindenesetre Újvárosi Huba kikötötte: a pereskedésről csak akkor mond le, ha édesapja századik születésnapját bélyeggel köszönti a posta. Már csak az a kérdés: mikor lesz bélyeg Soó Rezsőről? ■ A „nyomda ördöge” minket, magyarokat kezdettől fogva üldöz. Furcsa, de már a legelső bélyegünket is rosszul sikerült kinyomtatni. Ferenc Józsefről 1871-ben készült bélyeg. A lemezt nem jól mutatták, s így foltos lett az uralkodói képmás. A kétkrajcáros „ Pöttyös Jóska ” irányára ma másfél millió forint. A néhány millióért kínált Nagymányai-bélyeget nemrég 48 millióért vásárolta meg a posta és a Befektetési Bank. Az 1939- ben megjelent darab Szent Istvánt ábrázolja. A Nagymányán postázott példányokon színeltérés van, s hiányzik a „Hazatérés” felirat. Nemzeti kincsünk a Bélyegmúzeumba került. 168 óra 21