168óra, 2004. április-június (16. évfolyam, 13-25. szám)

2004-04-29 / 17. szám

érdek vezérelte múltértelme­zés minden forradalmat utol­ér. Említettem Jókait. Nincs naplójának olyan fejezete, amelyben ne mondaná el, hogy 1848-49 vezérkarában, Kossuth követői között is, mindennaposak voltak a per­patvarok. Regényeiben stili­­záltan mutatja be a rágalma­zókat, az irigyeket, az utókor hálátlanjait. De rengeteg do­kumentumból, például Vukovics Sebő naplójából is ismerjük az efféle ármányo­kat. Százötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Görgey alakja tisztán álljon az utókor előtt. Marián évekig ült. Sza­badulása után rabtársaihoz hasonlóan sanyarú körülmé­nyek között élt. A rendszer­­váltást követően tábornokká léptették elő, a Műegyetem kuratóriumának díszelnöke lett. Aztán semmisnek mond­ták ki a döntést. Pletykák ke­ringtek arról, hogy ’56. no­vember közepén kiszivárgott egy sehol senki által nem hi­telesített szovjet tit­kosszolgálati telefon­közlés. A forradalom leverése után ugyanis az egyetemi hallgatók megalakították a Bu­dapesti Egyetemi Hallgatók Tanácsát. Marián vállalta, hogy részt vesz az irányítás­ban. Ez szerepel a tit­kosszolgálati telefon­jelentésben. Magának a telefonüzenetnek a létét sehol sem erősí­tették meg azóta. Az egyetemi hallgatók ta­nácsának határozatát viszont több helyen dokumentálták. Van ennek a nem hitelesí­tett jelentésnek két szava, amely „bom­lasztó munkára” utal. Mondhatnánk, hogy az ilyen alá nem támasztott sza­vak elröppennek a szélben. A történet nem ilyen egyszerű. Érdekes kérdés a források vi­­tathatósága. A többi között Hayden White és Reinhart Koselleck, nálunk a kitűnő munkákat publikáló Gyáni Gábor nézett szembe a prob­lémával, hogy bizonyos do­kumentumok is lehetnek konstrukciók. Nincs olyan forrás, amelyet ne kellene többszörösen alátámasztani ahhoz, hogy a tudományt megóvják a dokumentumok­nak feltüntetett olcsó kreáci­óktól. A Műegyetem ötven­hatos kuratóriumától távol áll az ilyen tudósi felelősségtu­dat. Azt sem gondolták vé­gig, hogy néhány nem hitele­sített szó mégsem változtat Mariánnak a forradalomban betöltött szerepén, későbbi börtönévein. Mintha afféle „ötvenhatos Görgey-sorsot”­­ szántak volna neki. Szeren­­£ cséré ő, mint életében min­­­­dennel, szembenézett ezzel­­ is. Lefricskázta magáról a­­ sandaságot. ■ Most betegeskedik, fogy- b tán az ereje. Mi lehet a leg­szebb ajándék nyolcvanadik születésnapjára ? - Az, ami az ő sorsán túl is a legfontosabb. Hogy a hamis történelem helyére — s nem­csak 1956-ot, hanem az egész 20. századot tekintve - a bibói értelmezés szerinti valóságos történelem kerül­jön a közgondolkodásba. Ma nem sok esélyt látok erre. Pe­dig le kellene számolni a di­csőség- és szenvedéstörténe­lem legendáriumaival, ahogy azt jó néhány európai nemzet tette. A hamis mítoszok he­lyére az önismeret ereje által valóságos múltunkat kell az új nemzedékekre hagyni. Pista anélkül éli hosszú, ne­héz életét, hogy bármivel hi­valkodott volna. Sok elisme­résben részesült, nemrég Bu­dapest díszpolgára lett. Re­mélem, a Műegyetem kura­tóriuma sem feledkezik meg az évfordulóról. Pótolnivaló­juk van, az biztos. Én köszö­nettel tartozom neki. Nélküle nem tudtam volna megírni regényem Alezredesét. El­képzelem, hogy ők ketten ta­­g­lalkoznak. A másik tekintete­m mögött megpillantják a sor­­s­­ukat. ■ Háttér ’56-os regényhős SÁNDOR IVÁN MARIÁN ALEZREDESRŐL 168 óra 23

Next