168óra, 2004. október-december (16. évfolyam, 40-52. szám)

2004-10-28 / 43. szám

A miénktől eltérő véleményeket is közöljük, de nem adunk helyet olyan szélsőséges észrevételeknek, amelyek fölösleges indulatokat kel­tenek, és szükségtelen konfrontációhoz vezethetnek. A leveleket általában rövidítve, szerkesztett formában adjuk közre, nemcsak e hasábokon, hanem az interneten is: [www.168ora.hu]. DEMONSTRÁCIÓ UTÁN Az elmúlt napokban egy igen jelentős esemény, az újnácizmus, az újfasizmus elleni állásfoglalást, kiállást kifejező több tízezres, méltóságteljes, a demokrá­cia mellett hitet tevő demonstrációról szóló híreket szorították háttérbe az ese­ményhez méltatlan, de ahhoz képest mégis jelentéktelen esetek (öt fiatal ran­­dalírozása és egy fiatal képviselő oda nem illő, elfogadhatatlan szavai). Maga a demonstráció, annak indokoltsága, szel­lemisége a médiában - a két incidenshez képest — nagyobb teret igényelt volna. Mert bár vannak, akik a demonstrációt szeretnék eljelentékteleníteni, és azt „túl­zó” reagálásnak tartják néhány újnyilas plakátjához és karlengetéséhez képest, de ez nem pusztán arra való reagálás volt. Hisz az elmúlt hónapokban, évek­ben nem egy sajtóorgánum teret adott or­das eszméknek. Ezeket az eszméket né­hány ismert személyiség fennen hangoz­tatta, és bizony mind jogi elmarasztalá­suk, mind a jobboldalon e szélsőségektől való elhatárolódás elmaradt. Az október 15-i demonstráció tehát a megemlékezésen, a főhajtáson túl egy­­ az egész ország, és nemcsak a zsidók szá­mára­­ annak idején iszonyatba torkolló folyamat ma még jelentéktelen jelenségei ellen emelt szót, egyben a figyelmet rá­irányítva ezek elterjedésének veszélyeire. Kardos Lea Budapest Lapzártakor 2259 napja Iieil­ tudjuk, hogy kicsoda „Josip Tot”. 2260 napja nem tudjuk, hogy kicsoda „Kaya Ibrahim”. 882 napja nem tudjuk, mikor kapunk választ a kérdé­seinkre. Önnek nem hiányzik a válasz? Levélhullás TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! A néhai Tollas Tiborral foglalkozó cikkben (Bizonyítékok hiányában, 168 Óra, 2004. október 21.) említést tesz­nek Dienes Andor, később András, csendőrtisztről, aki 1945 után az ÁVH egyik szervezője Szlovákiában. Ennek alapján egy új Petőfi-életrajzba kezdett, amelyet azonban nem tudott befejezni. Filmet írt Petőfi haláláról, hadtörténeti re­gényt az 1848-49. évi szabadságharc­ról Négy nap címen (Bp. 1961) Művei: Petőfi-titok (Bp. 1949), A legendák Petőfije (Bp. 1957), Petőfi a szabadságharcban (Bp. 1958), Az utolsó év - életrajzi részlet (Bp. 1962), Bogáncs hadnagy - életrajzi részlet Balassi Bálintról (Bp. 1962).” Szívélyes üdvözlettel: Del Medico Imre Budapest Felütöttem a Ma­­gyar Lexikon Életrajzi rizzy 1981-­­ ben megjelent ki- v f­|. adását. Abban a­­ F*­Dienes András c . címszónál a követ­kező szöveget és adatokat találtam: „Dienes András: Kassa, 1904. nov. 30. - Balatonalmádi, 1962. aug. 30. író és irodalomtörténész, az irodalomtudo­mányok kandidátusa (1960), 1945-ig csendőrtiszt volt, és mint ilyen részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 után rendőrtiszt, majd koholt vádak alapján letartóztatták, 1957-ben reha­bilitálták. 1957-től haláláig az Iroda­lomtörténeti Intézet tudományos kuta­tójaként nagyarányú Petőfi-kutatáso­­kat végzett idehaza, Erdélyben és lett. Rémlett ne­­km»«y»«» kém hogy én a BlZOlWltekOk Dienes András név- rrzt. v • ' * /f vei mint irodalmé- Ijl­ttly Clöttil réval találkoztam. W ÁRVÁK A 42. számban megjelent olvasói le­vél, amelyet Lovas Julianna és Lovas Mária fogalmazott meg, kicsit mé­lyebb gondolkodásra késztetett. El­gondolkoztató, hogy azok az egykori gyermekek, akiket a történelmi viha­rok árvaságra kárhoztatnak, milyen hátránnyal élik le életüket. És minden „vihar” után maradnak árvák. Az egy­mással harcoló áldozatok után. Mind­két oldalon. A gyermekek nem tehetők felelőssé szüleik döntéseiért. Az árván maradottaknak egész életükön keresz­tül viselniük kell azt az örökséget, amelyet - akaratlanul - szüleik hagy­tak rájuk. Az idei ’56-os ünnepségek a rend­szerváltás óta talán először zajlottak rendkívüli esemény nélkül. Ez biza­lommal tölt el a jövőre nézve. Nem hi­szem, hogy a jóérzésű magyar embe­reknek ne lenne már elege a politiku­sok kicsinyes, nyilvánvalóan hatalmi célzatú viaskodásából. A megélhetési politikusokból. És mondok egy új ka­tegóriát. A személyi nyomozásügyi politikusokból. Akik azzal, hogy hét­ről hétre újabb politikai ellenfélbe köt­nek bele - tematizálva ezáltal a hírre éhes médiákat - ahelyett, hogy a való­di problémáinkkal foglalkoznának. Nemzeti ünnepünkön volt szeren­csém látni a Darvas Ivánnal készített filmet. A magyar színészet nagy öreg­je, akinek sorsa, élete maga egy törté­nelmi regény, elmondta, hogy ’56 után együtt ültek az előző átkos politikai foglyaival. Rendkívül paradox helyzet lehetett, amikor az egyik cellatárs bü­dös nyilas, a másik pedig büdös kom­munista volt. Egy dolog azonban ös­­­szefűzte őket. A túlélés. Ami elpusztít­hatatlan emberi tulajdonság. És a hagyj élni, hogy élni tudj elvét tudo­másul kellene már végre vennünk. Számomra ’56 a nemzeti egységet is szimbolizálja. Ha „csak” ezt a szelle­met tudnánk átvenni, akkor már nem ontották hiába vérüket mártírjaink. És azt a nemzeti egységet, amely akkor megvolt, meg lehetne most is teremte­ni. A fontos dolgokban elengedhetet­len a nemzeti egység. És ezt az egysé­get a demokratikusan választott politi­kusainknak kell generálni. Erről is szólna a demokrácia. Mert különben mi, egyszerű embe­rek árvákká leszünk. Tősér István Miskolc 53

Next