168óra, 2005. január-március (17. évfolyam, 1-13. szám)
2005-02-24 / 8. szám
Az erőszakos emancipációs kampány nemcsak a sztahanovista nőkről közölt portrék tucatjaiban, de az „államfeminista” öltözködési útmutatókban is megjelent. Ahogy az „ideális nővel” kapcsolatos elvtársi elvárás is: „Az esett vállú, kígyózó modernség már senkinek sem tetszik. Örülünk a gyermekkocsi fölé hajló telt fiatalasszonynak, jól felépített »stramm« nőket szeretünk látni a darun, s az sem baj, ha a SZIT-es kislány majd kicsattan a duzzadó élettől” - írta a Nők Lapja. Az egyre ritkábban megrendezett divatbemutatókon munkáslányok lépdeltek, nem a „külön célra kitenyésztett és lefogyasztott, múmiává aszalt próbakisasszonyok viselték a ruhákat, hanem az egészséges termetű fiatal lányok, asszonyok, dolgozó nők” — idézi fel a kort F. Dózsa Katalin Jó reggelt, búbánat! - Állami Áruház című, 2003-as írásában. A Ruhaipari Tervező Vállalat nem csupán öltöztetett, tanított is „a célszerű, ízléses öltözködésre”. A kifutó felett díszelgett Lenin, Sztálin, Rákosi portréja. A lakkcipő, a kalap és a nyakkendő elvetendő burzsoá csökevény lett, ahogy a dekoltázs, a fodor és az ékszer is. „Míg a negyvenes évek végéig a hatalom nem szólt bele abba, hogy az egyén miként formálta az ízlését, és a divatot kizárólag a hiány korlátozta, az ötvenes években az egyéni ízlés már ideológiai hibának számított, s mint ilyet elítélték” - mondja Valuch Tibor történész, A Lódentől a miniszoknyáig című, a huszadik század második felének öltözködéstörténetét vizsgáló monográfia szerzője. Az ötvenes évek abszurditását jól jellemzi - de a kor politikai mechanizmusából logikusan következik hogy a Belkereskedelmi Minisztérium Ruházati Kereskedelmi Központja által negyedévenként kiadott áruforgalmi tájékoztató közleményeit titkosították. Így hétpecsétes titokként kezelték, hogy az adott negyedévben kordbársonyra egyáltalán nem lehet számítani, hogy az NDK-ból nagyobb szállítmány műselyem kombiné érkezik, hiánycikk lesz a télikabát, a mikádó és a tréningruha. „A magánélet és a közélet kettőssége az öltözködésben volt leghamarabb tetten érhető. Ha egy tisztviselő kilépett a nyilvános térbe, próbált alkalmazkodni az elvárásokhoz. Fölvette a lódenkabátot, és a politikusok mintájára nyakkendőtlenül jelent meg. Amint hazaért, előkerült a selyem házikabát, a nyakkendő. Persze csak akkor, ha szerencséje