168óra, 2005. január-március (17. évfolyam, 1-13. szám)

2005-02-24 / 8. szám

Az erőszakos emancipá­ciós kampány nemcsak a sztahanovista nőkről közölt portrék tucatjaiban, de az „államfeminista” öltözkö­dési útmutatókban is megje­lent. Ahogy az „ideális nő­vel” kapcsolatos elvtársi el­várás is: „Az esett vállú, kí­gyózó modernség már sen­kinek sem tetszik. Örülünk a gyermekkocsi fölé hajló telt fiatalasszonynak, jól felépített »stramm« nőket szeretünk látni a darun, s az sem baj, ha a SZIT-es kis­lány majd kicsattan a duz­zadó élettől” - írta a Nők Lapja. Az egyre ritkábban meg­rendezett divatbemutatókon munkáslányok lépdeltek, nem a „külön célra kite­nyésztett és lefogyasztott, múmiává aszalt próbakis­asszonyok viselték a ruhá­kat, hanem az egészséges termetű fiatal lányok, asszo­nyok, dolgozó nők” — idézi fel a kort F. Dózsa Katalin Jó reggelt, búbánat! - Álla­mi Áruház című, 2003-as írásában. A Ruhaipari Ter­vező Vállalat nem csupán öltöztetett, tanított is „a cél­szerű, ízléses öltözködés­re”. A kifutó felett díszel­gett Lenin, Sztálin, Rákosi portréja. A lakkcipő, a kalap és a nyakkendő elvetendő bur­­zsoá csökevény lett, ahogy a dekoltázs, a fodor és az ék­szer is. „Míg a negyvenes évek végéig a hatalom nem szólt bele abba, hogy az egyén miként formálta az íz­lését, és a divatot kizárólag a hiány korlátozta, az ötvenes években az egyéni ízlés már ideológiai hibának számí­tott, s mint ilyet elítélték” - mondja Valuch Tibor történész, A Lódentől a mi­niszoknyáig című, a husza­dik század második felének öltözködéstörténetét vizsgá­ló monográfia szerzője. Az ötvenes évek abszurdi­tását jól jellemzi - de a kor politikai mechanizmusából logikusan következik hogy a Belkereskedelmi Mi­nisztérium Ruházati Keres­kedelmi Központja által ne­gyedévenként kiadott áru­forgalmi tájékoztató közle­ményeit titkosították. Így hétpecsétes titokként kezel­ték, hogy az adott negyed­évben kordbársonyra egyál­talán nem lehet számítani, hogy az NDK-ból nagyobb szállítmány műselyem kom­biné érkezik, hiánycikk lesz a télikabát, a mikádó és a tréningruha. „A magánélet és a közélet kettőssége az öltözködésben volt leghamarabb tetten ér­hető. Ha egy tisztviselő kilé­pett a nyilvános térbe, pró­bált alkalmazkodni az elvá­rásokhoz. Fölvette a lóden­­kabátot, és a politikusok mintájára nyakkendőtlenül jelent meg. Amint hazaért, előkerült a selyem házika­bát, a nyakkendő. Persze csak akkor, ha szerencséje

Next