168óra, 2006. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)
2006-04-20 / 16. szám
Köztünk szólva Vezércsel Amikor az első választási fordulót követő napon a Fidesz tömeggyűlést tartott a Várban, a párt elnöke és miniszterelnökjelöltje, Orbán Viktor gyújtó hangon azt kiabálta az egybegyűltek előtt, hogy márpedig „nekünk nincs hová hátrálnunk”. Ott és akkor ez azt jelentette, hogy harcolni kell, mégpedig újult erővel, mert „reális esély van a győzelemre”, tehát ő, a Vezér semmi szín alatt nem adja fel. Ez a beszéd hétfő délután hangzott el, és Orbán már tudta, hogy épp az ellenkezője igaz annak, amit mond: reális, vagyis politikai esély nincs a második forduló megnyerésére. Még akkor sincs, ha az MDF állva maradt jelöltjei visszalépnének a Fidesz javára. Legföljebb pszichológiai sansz maradt, és Orbán eldöntötte, hogy megjátssza. Tisztában volt vele, hogy az együttműködést szorgalmazó levelére, amelyet Dávid Ibolyának küldött, elutasító választ fog kapni. Aligha számított persze olyan, pontokba szedett kapitulációs ajánlatra, amely - a tárgyalások megkezdésének előfeltételeként - lényegében a politikai harakiri elkövetésére szólította fel. Az MDF elnök asszonyának az a törekvése azonban, hogy lehetetlenné tegyen bármiféle alkudozást a két párt között, egyáltalán nem lepte meg Orbánt. Pontosan ezzel kalkulált. Készülni kezdett a túlélésre, és ennek elemi szabályai szerint bűnbakot kellett állítania maga helyett a közvélemény elé. Néhány lépéssel most is előre gondolkodott: már tudta, mit tesz az MDF-től kapott első kosár után. Provokálni fogja a másodikat. Küldött hát egy újabb levelet, amelyben - éppenséggel megszegve két nappal korábbi fogadalmát - jócskán visszahátrált a várfokról. Azt ajánlotta Dávid Ibolyának, hogy keressenek egy harmadik, közös miniszterelnök-jelöltet, miáltal a kecske is jóllakhat, meg a káposzta is megmarad. A demokrata fórum - ígéretéhez híven - nem segíti ugyan hatalomra Orbán Viktort, viszont záloga lehet a jobboldali kormányzásnak. Ezen a ponton a gyanakvóbb elemzők trükköt sejtettek. Orbán arra spekulál, mondták, hogy amennyiben sikerül megnyerni a választást, az előretolt bábminiszterelnök néhány hónap alatt elvégzi az államháztartás rendbetételének legnépszerűtlenebb munkálatait, majd a Fidesz közkívánatra megpucscsolja, és a Vezér ismét elfoglalja örökös kormányfői helyét. Ez az összeesküvés-elmélet kétségkívül belefér sokak Fideszről alkotott képébe, ezúttal mégis ki kell ábrándítanunk az így kombinálókat. Orbán valójában világosan látta, hogy Dávid ezt a megoldási javaslatot úgyszintén elveti, tekintve, hogy a két forduló között egy ilyen manőver egyszerre volna abszurd és elvtelen, ráadásul az MDF számára haszontalan is. A Vezér azonban most már nemcsak a bűnbakot mutathatta fel az övéinek, de feltámasztani remélhette bennük az önzetlen hazafi iránt érezhető elérzékenyült sajnálatot. Az április 9-én elszenvedett vereség utáni kollektív csalódottságot ellensúlyoznia kellett valamivel, és a hatalomról való lemondás látszatával már-már mártírkoszorút tett a saját fejére. Elképzelése szerint ez az áldozatos Orbán Viktor-kép - éppen mert olyannyira giccses - némelyekből talán előhívja a (nyárs)polgári szentimentalizmust, és ez lehet a pszichológiai kelléke annak a vágyott csodának, amely a győzelemhez szükségeltetne. Az igazi trükk tehát a tömeglélektani számításban rejlik. Nos, nem tudni, milyen szakemberekkel dolgoztat a Fidesz elnöke - meglehet, saját megérzéseire hagyatkozik —, de bárhogy van is, az utóbbi időben különösen feltűnő, milyen roszszak a szociálpszichológiai előfeltevései. Önnön külalakjának átfazonírozása (kialakítandó a „plebejus politikus” imázsát) legalább olyan kontraproduktív, mint ez a legutóbbi húzás, a kormányfőjelöltségtől való visszalépés. Mert a „nemesnek” szánt gesztus először is politikai képtelenség, hiszen ha Orbán nem várományosa többé a kormányzati felelősségnek, akkor hogyan vállalhat garanciát arra a programra, amellyel még mindig kampányol? Példátlan eset, hogy a választások két fordulója között az ellenzék vezető ereje nem tudja megnevezni, kire akarja rábízni a választóknak tett ígéretei valóra váltását. Ám ennél a politikai nonszensznél is súlyosabban esik latba annak az elbizonytalanodásnak az érzete, amely épp az orbáni „nagylelkűség” hatására erőt vehet a Fidesz törzsszavazóin. Ez a tábor eleddig makacsul a „nemzet miniszterelnökét” akarta látni Orbán Viktorban, és álmában is az ő keresztnevét skandálta. Ez a tömeg mitizálta Vezérét, elképzelni se tudván, hogy rajta kívül más is állhat a kormányrúdnál. Amikor ez mégis megtörtént, a hívekben az a vágykép tartotta a lelket, hogy az ő Messiásuk 2006-ban dicstől övezetten újra elfoglalja trónját. Orbán pedig totálisan kihasználta a feléje áradó, kritikátlan odaadást, amikor a Fideszt egyszemélyes vezérpárttá formálta, olyan alakulattá, amelyben minden döntés egyedül tőle származik. Még azok a látszólagos elszólások, amelyek az utóbbi hetekben akkora viszszatetszést keltettek a nyilvánosságban, még azok a mikolai és semjéni tirádák is egy központi koncepciónak feleltek meg. Hogy ez alapjában téves volt, az más kérdés, mindenesetre az enyhén szólva is kockázatos figurákat maga Orbán hozta helyzetbe. Mindent összevetve: bizonyos, hogy a végveszélyben előadott vezércsel komoly rombolást végez a tábor lelkében. A Főmérnök és Vezénylő Tábornok, aki évek óta azzal kampányol, hogy ebben az országban minden bizonytalanná vált, most csakugyan elbizonytalanította az övéit. Az iránytű közölte, hogy belátható időn belül nem ő illetékes tájolni. Ki fog ettől meghatódni? A végveszélyben előadott vezércsel komoly rombolást végez. "