168óra, 2007. július-szeptember (19. évfolyam, 27-39. szám)
2007-07-12 / 28. szám
Illyés Lajosné Hová tűnnek az asszonyok? A kérdés persze szélesebb vizsgálatot igényel, ezúttal Leichtner Erzsébet [ez volt Illyésné leánykori neve] kapcsán csak a művészi ambíciók elillanása mentén vegyük szemügyre. Tipikus női sors az övé. Női művészsors pontosabban. Pedig nem úgy indul. Egy pesti lány [zólyomi születés egyébként, épp mikor az még Magyarország] az érettségi után fényképésznek tanul. Nem is akárhol, hanem a híres-neves Angelo [tkp. Funk Pál] műtermében. És nem is akárhogy, hiszen a harmincas évekből fennmaradt táncfotói azt bizonyítják, magas fokon, művészi szinten űzte már akkor a fotográfiát. [Akik kicsit is jártasak a fényképezés históriájában, tudhatják, milyen bravúros ügyesség kellett ahhoz, hogy valaki a harmincas években használt, alacsony érzékenységű anyagok és kisebb fényerejű objektívek mellett, zárt térben, ilyen képeket készítsen - ilyen ugrásképeket ráadásul, ahol a kép csak akkor él meg, ha éppen az ugrás holtpontján sikerül exponálnunk. Akik meg nem jártasak a fotó- és technikatörténetben, kérdezzék meg erről a Markovics urat: órákig tud e képekről a legnagyobb lelkesedés hangján beszélni. Tudom, kipróbáltam.] Ilyen képek persze csak a kor legmagasabb színvonalán álló műteremben születhetnek. Leichtner Erzsébetnek ez is megadatott. Városszerte h rés műtermét - ott volt az Andrássy út 52.-ben - sikk volt felkeresni akkoriban. Komoly művészi pálya állott előtte. De aztán a dolgok másképpen alakultak. Az államosítások idején feladt műtermét és művészi ambícióit. Alkalmazott fotósként helyezkedett el Lakóterv nevű vállalatnál, számos nagyberuházás megvalósítását dokumentálta végig nagy alázattal, riporteri hűséggel. Meg a heroikusnak mondott kor heroikusnak szánt beállításaival. Persze a tehetség nem vész , legfeljebb szendereg. A riporterré lett fotóművész a sztálinvárosi képek közé is elrejt néhány bravúros beállítást, különös perspektívájú, nagyszerképet. Aztán férjhez megy, gyereket nevel. És dokumentál. Odalesz a művészi ambíció, feledésbe merülnek az ifjúkori tervek. Néhány évtized lepereg, következik a nyugdíj, de Illyésné többé nem vesz gépet a kezébe. Harmincöt évet él még csendesen, visszavonultan. Élete végén fényképeinek többségét, mint régi, érdektelen kacatot, megsemmisít Ami megmaradt, szinte véletlenül maradt meg. Ki érti ezt a világot? 1 4. Vajon melyik művészegyüttes tagjai röpdösnek a légtérben? 5. Sztálinváros a magasból [1950 körül] 34