168óra, 2008. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)

2008-03-06 / 10. szám

vallottak: „1945 után, a bosszú és a megtorlás lég­körében a társadalom főleg a svábokat és a csendőröket kiáltotta ki bűnbaknak.” Kecskési perében az elté­rő vallomásoknak más okuk is lehetett. A tárgyaláson többször elhangzott: össze­keverték egy másik csendőr­tiszttel, Fery Pállal. A volt foglyok közül többen azt mondták: Fery volt a szadis­ta gettóparancsnok, a „kor­­bácsos tiszt”. Az biztos, a két fiatal tisz­tet könnyű volt összetévesz­teni. A korabeli csendőrségi évkönyv adatai alapján mindketten 1920-ban szület­tek, osztálytársak voltak a Ludovikán, ’41-ben egy na­pon kezdték csendőrszolgá­latukat. Szemtanúk szerint termetük, külsejük is hason­lított. Kecskési perén Fery Pál nem volt jelen, ennek okáról nincs szó a jegyzőkönyvek­ben. (Korábbi cikkünkben megírtuk: Ferynek külön nem volt népbírósági tárgya­lása. Vagy már nem élt, vagy eltűnt, vagy nem vádolták semmivel. Az általunk meg­kérdezett történészek nem tudták, mi történhetett vele. A dokumentumok elvesztek, de könnyen előfordulhat: szándékosan eltüntették őket. Amúgy Kecskési ’44- es tevékenységéről sem ma­radt csendőrségi irat. Ezért is hagyatkozhatott a népbíró­ság kizárólag a tanúk vissza­emlékezéseire.) Nemrég azonban nyilvá­nosságra került egy doku­mentum, amely arra utal: a bűnöket nem Kecskési kö­vette el Beregszászon. Godó Ágnes hadtörténész szakvé­leményét a MÚOSZ közzé­tette honlapján. A profesz­­szor asszony tényként szö­gezi le: „Beregszászon a pa­rancsnok és a deportálásért felelős személy Fery Pál volt.” Honnan tudja ezt a törté­nész? Godó lapunknak elis­merte: ő nem kutatta a be­regszászi eseményeket, Kecskési ártatlanságára a korábbi tettei alapján „kö­vetkeztetett”. Godó Ágnes a hetvenes években a jugoszláv parti­zánmozgalmakkal foglal­kozott. Akkor derítette ki: 1943-ban Muraszomba­ton - tehát a beregszászi gettósítás előtt - Kecské­si jugó partizánokat se­gített, hamis papírokkal mentette őket. A nácik bevonulásakor németel­lenes Kossuth-ünnepsé­­get szervezett. Ezért he­lyezték át büntetésből Beregszászra. „Kétlem, hogy az a Kecskési Tibor, akit a muraszombatiak tisz­tességesnek tartottak, né­hány hét alatt vadállattá vált” - véleményez Godó. A PARANCS AZ PARANCS Ugyanakkor Molnár Judit történész állítja: önmagában semmit nem bizonyít, ha va­laki németellenes tevékeny­séget folytatott. Ettől ő még kaphatott Beregszászon olyan parancsot: verje ki a zsidókból, hová tették va­gyonukat. S nem tudhatjuk: teljesítette-e a parancsot, vagy sem. Példaként említi Molnár az egykori szegedi polgármester-helyettes ese­tét: őt liberális nézeteiről is­merte mindenki, aztán mégis KECSKÉSI TOLLAS TIBOR KÉTES MÚLTJA mdortől

Next