168óra, 2009. január-március (21. évfolyam, 1-13. szám)

2009-02-26 / 9. szám

Hazánk legismertebb gazdája díjat kapott A Hajléktalan Emberért Közalapítványtól. Abban segédkezett, hogy Tarnabodon otthonra lel­tek, s ne jussanak ismét az utcára, ha már egyszer fedél kerülhetett a fejük fölé. És ahhoz ad jó tanácsokat immár negye­dik esztendeje az idén kilencvenéves Bálint György, miként műveljék kertecskéiket, így találkozott vele BÁNYAI GYÖRGY. Kertvárosban lakik, naná. Pont ő ne ott lakna, Bálint, az ország főkertésze? Mint­ha ez természetes volna. De huszonöt évig nem volt kertje, 1948-tól 1973-ig. Attól fogva Balatonfüre­­den töltötte minden sza­badidejét családjával, má­sodik, korán elhunyt felesé­gével s korábbi házasságá­ból származó gyermekei­vel. Egy elvadult telekből maguk alakíthatták ki helyi birodalmukat: volt vetemé­nyes, gyümölcsfa, virág, sok fény. És szőlő. Ehhez kapcsolódott az ötödik fog­lalkozási ág: a feldolgozás a pincében. Kisember kiskertje A hetvenes évek elején már a Kertészet és Szőlészet cí­mű lap főszerkesztője volt Bálint gazda. Kéthetenként jelent meg az az újság, az­tán hetente, fénykorában hetvenötezer példányban is. Elsősorban a kisembe­rekhez, a kiskertek műve­lőihez szólt. „A hatvanas évek köze­pétől mind többen juthattak kerthez, hobbitelekhez. A lap főleg nekik szólt. Nem mindenki örült azonban az újság népszerűségének, egyáltalán, ennek a folya­matnak, mondván, ha az ember visszavonul kis »bir­tokára«, az elfordítja őt a politikától.” Ennek dacára - vagy ép­pen ezért - mind népsze­rűbb lett ez a fajta foglala­tosság s vele együtt az új­ság. De Bálint György is, már nyugdíjba vonulása után, persze főként a televí­zió révén. „1981-ban indult az Ab­lak. Amikor először men­tem be a tévébe megbeszé­lésre, kolléganőm felkiál­tott: maga lesz a Bálint gazda! De nem volt ez olyan egyértelmű. Ugyanis a Szabad Európa Rádióban volt már egy Bálint gazda, Czupy Bálint. A műsor fő­­szerkesztője tehát felhívta Lakatos Ernőt, az MSZMP KB agitprop osztályának vezetőjét, aki semmi kivet­nivalót nem látott abban, hogy engem is így szólít­sanak.” Így Bálint Györgyöt is­mét gazdának nevezték. Mint 1948-ig, s ahogy apját és nagyapját. Ez hagyo­mány. Kulákként a listán Gyöngyös a szülőhelye. Halmaj a szülőföldje. Ap­jáé és annak előtte nagyap­jáé. A nagyapa alapozta meg a halmaji birtokot, a fia tovább virágoztatta. 1942-ben bekövetkezett halálával szállt át a gazdál­kodás felelőssége György­re, akit családfenntartóként nagykorúsítani kellett, hisz akkor annak huszonnégy év volt a korhatára. Így csak később hívták be munkaszolgálatra, de azért behívták. Mauthausen következett, majd a háború utolsó nap­jaiban Gunskirchen. Onnan néhány fogolytársával sike­rült megszöknie, még idő­ben, mert az ottmaradtak nagy részét meggyilkolták. Megmenekülvén egy amerikai táborba került az ausztriai Welsben, onnan küldték a Bad Schaller­­bach-i szanatóriumba. Fa­gyott lábbal, negyvenhá­rom kilósan. Egy szelíd mosolyú apá­ca, Annunziata nővér gon­dozta hetekig. Sokat be­szélgettek. A község plébá­nosával szintúgy, aki fel­ajánlotta: vegye fel a kato­likus vallást. Megtörtént. „Két dologhoz lettem hű­­telen életemben. A nevem­hez és a vallásomhoz. Bra­unból Bálint lettem, zsidó­ból katolikus.” Földközelben A földhöz viszont követ­kezetesen ragaszkodott. Már amíg és ahogy lehe­tett. Előbb összezsugoro­dott a birtok, rögtön a há­ború után, az általános földrendezés folytán. Két­száz hold maradt. Az se sokáig. Előbb - érzékel­vén, hogy egyéni gazdál­kodóként nem tarthatná meg földjét - szövetkeze­tet akart alapítani, de ak­kor az még nem volt divat. A párttitkár sem örült az ötletnek. Aztán - midőn kuláknak nyilvánították­ ­ !

Next