168óra, 2010. április-június (22. évfolyam, 13-25. szám)
2010-04-15 / 15. szám
Glóbusz függetlenség lángját. Mindezek után kevés meglepő van abban, hogy a leghallgatottabb moszkvai rádióállomás, az Eho Moszkvi népszerű kommentátora, Matvej Ganapolszkij ekképp fordult a lengyelekhez blogjában: „Nem akartuk ugyan, de mi oroszok okoztunk Önöknek újból fájdalmat. Bocsássák meg, hogy Oroszország hozott Önökre megint szerencsétlenséget! ” Ha elmúlik a gyászhét, és ha nehezen is, de leülepszik a kollektív fájdalom; ha megint fontosak lesznek azok a „nézetkülönbségek”, amelyeket a lengyelek most félretettek, akkor majd kiderül - és ezt egyáltalán nem szánom kegyeletsértésnek hogy a nagyobb seb a szó politikai értelmében az ellenzéki Jog és Igazságosság Párton (PiS), Jaroslaw Kaczylski pártján esett. „A hatalmon levő PO, Tusk miniszterelnök pártja - illetve annak jelöltje, Komorowski pártelnök, jelenleg ideiglenes államfő - két hónapon belül gyakorlatilag ellenfél nélkül hódíthatja el a köztársasági elnöki tisztet. S minthogy a PO adja a kormányfőt is, megszűnik az a kellemetlen, ártó „kohabitáció”, amelyet a parlamenti többséggel rendelkező PO-néppárti koalíció és a neki folyamatosan keresztbe tévő Lech Kaczynski között élt két és fél éven át. Cserélődő politikusok Ugyanennyire valószínű, hogy olyan kulcssszervezetek, mint a jegybank meg az IPN (a vádhatósági jogkörrel is rendelkező lengyel óriásszervezet, a magyar Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltára és a Terror Háza „egyvelege”), új, kormányhű főnököt kapnak elhunyt vezetőik helyére. Ezenközben - értelemszerűen - az államfő kancelláriája megszűnne az ellenzék hitbizománya lenni. Az sem nagyon kétséges, hogy a megüresedett parlamenti és szenátusi helyeket kik fogják betölteni. A magam részéről földcsuszamlásszerű győzelmeket várok a népszerűségben messze elöl álló Donald Tusk pártfogoltjai részéről. Nem biztos ugyan, hogy ezeknek a korábban meglevő egyensúlyi és fékként működő tényezőknek a kiiktatása sokat használ majd a lengyel politika egészségének, de a kilátások ilyenek. Ami pedig az orosz—lengyel viszonyt illeti, a kétoldalú kapcsolatokat folyamatosan terhelő katyni múlt közös feldolgozásának immár nem is olyan távoli ígérete (amelyet érzelmileg felfokoz majd a szörnyű szmolenszki tragédia) a lengyeleket bizonyos, olykor atavisztikus ellenségkomplexusaiktól fosztja meg, az oroszokkal viszont megérteti, hogy Lengyelország nem Ukrajna, nem Grúzia, nem egy „kellemetlen szomszéd”, hanem óriási külpolitikai ambíciókkal rendelkező, az Európai Unióban egyre befolyásosabb, nagy ország, amelyet adott esetben Kelet- és Közép-Európa szóvivőjeként is el kell fogadnia. Nem lehet a feje fölött egyszerűen átnyúlni Berlin vagy Párizs felé. 168 Óra 41