168óra, 2010. április-június (22. évfolyam, 13-25. szám)
2010-04-15 / 15. szám
Multi do moródott meg végkövetkeztetésként. Az iratok szerint a tárgyaláson anyja amellett kardoskodott: nem hiszi, hogy fia elárulta volna a hazáját. Inkább azt, hogy mindenkiben csalódott. Felesége szerint ugyanis a szökés előtti napokban épp ezredparancsnoki dicséret lehetőségében ringatta magát, de ez hiú remény maradt. Bíró őrnagyot pedig - állítólag - nem szerette, sőt megvetette, mert hátrahagyott egy csemetét. (Vele ugyanez ismétlődött meg fél évvel később - A szerk.) Az okokat keresve - a vizsgálóbizottság szerint - „a legvalószínűbbnek látszik, hogy az egyéni életében elszenvedett sorozatos kudarcok után - nem rendelkezve kellő eszmei, politikai felkészültséggel -, amikor veszélyeztetve érezte életének az úgyszólván egyetlen, számára még örömet, értelmet jelentő repülési lehetőséget, személyiségére jellemző hirtelen, illogikus elhatározás alapján a problémáitól, gondjaitól való menekülés módjaként választotta a hazaárulást”. Súlyosbító körülményként említették, hogy ismerte a Magyar Népköztársaság és a szomszédok együttműködő repülőtereit, azok rádió- és rádiótechnikai adatait, a vadászirányítás rendszerét és irányító szavait. Általában ismerte a honi légvédelmi hadosztály erőinek és eszközeinek diszlokációját. „Hazaárulása során két db. 1:500 000 és 1 db 1:1.000 000 repülési térképet, a földi repülés irányító szolgálat adatait és szolgálati pisztolyát vitte magával.” (Azonmód megváltoztatták a hívójeleket, a vadászirányító szavakat, a repülőgép-vezetők indexeit, a felismerőjel adását és kérését.) A MiG-et néhány nap múlva szétszedett állapotban az olasz légierő kamionján a tarvisiói állomásra szállították, ahol vonatra rakták, s útba indították a kaposvári légi támaszpontra. A pilóta a Trieszt melletti menekülttáborba került, ahol az USA-ba való utazás lehetőségére várt; képeslapot is küldött feleségének, jelezvén, mindene megvan, amit szeme-szája kíván, írja csak meg, mire van szüksége. Akárcsak Bírót, Zobokit is - távollétében - halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték, „mert csak ilyen büntetés áll arányban azzal a felérhetetlen kárral, amit a vádlott a Magyar Népköztársaságnak okozott”. Zoboki nemcsak az itthoniak „radarképernyőjéről” tűnt el, a volt pilóták, bajtársak látóköréből is. A Magyar Vöröskereszt keresőszolgálatának számítógépes nyilvántartása szerint 1992 óta bizonyosan a kutya sem érdeklődött utána. Knoll Gyula ezredes, taszári repülőszázad-parancsnok, több (szak) könyv szerzője szerint önmagában nem sok értelme volt egy lestrapált MiG-et az „ellenség” kezére adni. Nem rejti véka alá meggyőződését: „Bíró hazajött, elmondta a saját történetét. De mi, pilóták úgy tudjuk, mind a kettőt úgy küldték ki. Nem maguktól keltek szárnyra.” Szerinte „Zobokit is, csakúgy, mint az oktatóját, egy már nagyon lehasznált MiG-15-össel engedték vagy inkább küldték ki, ugyanazzal a szisztémával, típussal, és ő az amerikaiakhoz kérte magát, mert sem az olaszok, sem senki más nem jöhetett számításba”. De mi volt ennek az egésznek az értelme? - kérdem. „Hát az, hogy ahová nem jutottak el a szovjetek, oda eljutottak a magyar pilóták, akiket tárt karokkal fogadtak, s még a hátukat is megveregették - sejteti a rejtély megfejtéséhez szolgáló kulcsot az ezredes. ■ A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint: „Zoboki főhadnagyot a HM 0267/1970. számú parancs értelmében 1970. 05. 18-án - 1970. 04. 07-i hatállyal - fegyelmi fenyítéssel rendfokozatától megfosztották, és tartalékállományba helyezték. A kaposvári katonai bíróság, majd fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság főbüntetésként halálra, mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra ítélte.... Zoboki nem nyugállományú katona, így nem tartozik a HM gondoskodási körébe. Rehabilitációja nem történt meg, későbbi életpályájára és esetleges hazatérésére utaló adattal a minisztérium nem rendelkezik. Ugyanígy nincs információjuk hozzátartozóinak lakhelyéről vagy tartózkodási helyéről.” Felszállás előtt. Ki veszi majd Olaszországnak az irányt? 38 168 Óra