168óra, 2011. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)
2011-09-29 / 39. szám
hátú? Ugyebár nem szabad elvárnunk egy mosóportól, hogy telefonálni is lehessen vele? Látják, erre született a DS4. Hogy élményautó legyen. A kisebb, C3-as alapú DS3 már bizonyította a DS- széria létjogosultságát. Az annyira jól sikerült, hogy sokan kívánatosabbnak tartják a sportos, kicsi stílusautók mércéjét adó Mininél is. Bizonyos fokig a DS4 sem kelt csalódást. Pontosabb, élettelibb, feszesebb az alapjául szolgáló C4-nél. Volánja mögött az előbb említett szerpentin nem akadály, amelyen túl kell jutni, hanem izgalmakkal kecsegtető sportpálya. Csak nem eléggé. A DS3 ugyanis nagyon eltávolodott az alapját adó C3-astól, ami pedig már önmagában sem volt unalmas kisautó. Ez a DS4 viszont közel sem szakadt el oly mértékben a C4-estől, amely önmagában cseppet sem izgalmas. Átalakítás közben keletkeztek azonban olyan hibái, amelyeknek nagy része a hátsó utasokat érinti. Számukra már bejutni sem egyszerű: rögtön útjukat állja a szűk ajtónyílás. Ha pedig nem a kocsi hátulja felől, hanem kicsit oldalról közelítenek, a hasuk közelebeni magábansem otthonos, de amikor rájönnek, hogy az ablakot sem lehet leereszteni, feltehetőleg sokukon kitör majd a pánik. A Citroen gyenge ellenérvként csak annyit tud felhozni: a DS4-et kupénak szánta, a hátsó két ajtó csak ráadásnak van ott. Akkor már jobb lett volna oldalanként egyegy hosszú ajtó és az előredönthető első ülés, ahogy az ebben a műfajban vagy jó fél évszázada szokás. Bár a hátsó futómű egyszerű, a csomagtartó mégsem túl tágas, a rugózás finomságát pedig feláldozták a spor- - r m V Sir® 168 Óra 47