168óra, 2011. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)
2011-10-13 / 41. szám
Könyv______ Futás közben Mikor kell/lehet első regényünket megírni? A megírástól számítva hány év múlva lehet/szabad közzétenni? Bíró Yvette első szépirodalmi műve veti föl ezeket a kérdéseket. A Futó című regényének szövege két nagyobb részletben szakadt ki a szerzőből. A fundamentum majdnem harminc éve keletkezett, és egy jól eltett papírdobozban várta a feltámadását, ami a horatiusi kilenc évnél jóval tovább tartott. Mindnyájunk szerencséje, hogy a kézirat nem vált az idő martalékává. Kétféle olvasója, olvasata létezik a kötetnek. Akik járatosak a nemzetközi hírű filmtudós életrajzában, ismerik hazai kálváriáinak krónikáját, azok a hatvanas-hetvenes évek eseményrajzára bólinthatnak rá: igen, így történt. Akik nem tudnak ideológiai konferenciáról, társadalomtudósok, főszerkesztők leváltásáról, majd elüldözéséről, azok sem maradnak hoppon. Ez a látszólag szertelenül csapongó, mégis professzionista regény már az első oldalain bevon hősének kalandos életútjába. Bíró Yvette-et sokan kedvelik. Bíró Yvette-et sokan olvassák. Remélhetőleg majd ezt a regényét is, de főképp tanulmányait, esszéit. Nincs olyan média szakos diák, aki ne találkozott volna legalább a nevével a kötelező olvasmányok jegyzékén. Bíró Yvette pimaszul jól ír. Nemcsak emberi habitusában van valami eredendően provokáló - bizony erre nagy szüksége volt a mindenkori túléléshez. Minden írása kisebb botrány - azt kérdezi, kutatja, sugallja, miként lehetséges másként élni, konvenciók nélkül gondolkodni, írni. Regénye az első, de talán nem az utolsó „futás közben” született. Bejárta a világot, három kontinensen tanított, írt, filmeseknek segédkezett. A Futó arra példa, hogyan kell és lehet túlélni a két P, a pisztoly és a pénz diktatúráit. Hát így, ilyen remek prózával. (Bíró Yvette: Futó, Magvető, 2011) Kelecsényi László Kultúra Film Néma csönd Ennek a német filmnek a debütáns rendezője svájci (Baran bo Odar). Talán ezért gondolkodik a krimiről hasonlóan, mint a mester, Dürrenmatt, aki megírta a bűnügyi történetek rekviemjét. Vagyis hogy nincs minden bűnre büntetés, a legszörnyűbbekre sem, s a legszívósabb detektív kitartó alapos gyanúja sem vezet mindig célra. Mint Az ígéretben, itt is egy visszaeső pedofil gyilkost nyomoznának, aki 23 évvel az első bűn után megismétli tettét ugyanott, ugyanúgy. Csak az áldozat más (természetesen). Ám a nemi erőszak ezúttal elmarad. Ha nem történt kéjgyilkosság, akkor valami más célja volt az elkövetőnek. Például üzent ezzel a rémes rímmel a hajdani ölés elmenekült, nevet váltott, ki nem nyomozható tanújának, bűnrészesének, aki eltűnt az eset után. De vajon eltűnt-e? A Néma csönd nem a szokásos receptek szerint készült, sőt azok ellenére, azok tagadásaképpen (mint hajdan a Dürrenmatt-írás). Mert hát miféle krimi az, ahol tudjuk, ki a gyilkos, a történet pedig szinte el is engedi a látókörünkből. A nyomozás ma sem látványos, nincs keresztkérdés, sarokba szorítás, szellemi párbaj. Inkább kis kelletlenkedés, zavartság, helyi érdekű pofozkodás egymás közt a rendőrségi piszoárban. Ha nincs bravúrnyomozás, mi tartja a filmet egybe? A mód, ahogyan a történet „kicsomagolódik”. Ahogyan a két eset hatásai összejátszanak új diszharmóniákban. Amint felelgetnek a motívumok és hatások egymásnak. Mindenféle Sherlock Holmes nélkül. Aztán a tanú meghal, a tettes tovább él. Hamis a kóda. Az a rendező, aki lemond a gyilkos bilincsbe veréséről, a látványos igazságszolgáltatásról, a győzelem bejelentésének dicsőségéről, a nézői lelkiismeret egyenes pályára állításáról (a megtisztulásról), nagyon veszélyes kockázatot vállal. A kielégületlenségét. Hagyja a világot a maga kizökkentségében nyekeregni. Pedig ezúttal a hepiendet mellőzőknek van igazuk: Dürrenmatt rekviemje sem jelentette a végső szót. Folytatható. Íme: Bölcs István Minden harmadik fiatal dohányzik A nemdohányzók védelméről szóló törvényről beszélgetünk a Dohányzás Fókuszpont vezetőjével. www.168ora.hu/radio Berjén Tibort kérdezi Pásztor Magdolna. 168 Óra 37