168óra, 2012. január-március (24. évfolyam, 1-13. szám)
2012-03-14 / 11. szám
Mainitie Az 1956-ot követő megtorlás után mindinkább március 15-e vált a hatalom számára a legveszélyesebb ünneppé: a jórészt középiskolásokból, egyetemistákból álló ellenünneplők szegültek szembe először csoportosan a kommunista rendszerrel. Az „alternatív” tüntetőket rendőri felügyelet alá helyezték, és megfosztották a továbbtanulás lehetőségétől. Pedig nem tettek mást, mint hamisnak érezvén az állami ceremóniát, csoportokba verődve verseket szavaltak és énekeltek a Petőfi-szobornál - igaz, a hatalom megkerülésével, a ’48-as emlékhelyeken éltették a sajtó- és a gyülekezési szabadságot, jogot követeltek. Békét akartak, és azt skandálták: „Sokan vagyunk, és kitartással sokra megyünk!” Negyven esztendővel ezelőtt, 1972. március idusán Budapesten nyolcvanhárom fiatal „előállítása vált szükségessé" (harminchárom fiatalkorúé, negyvenhét fiatal felnőtté és három felnőtté). Közülük harminchárom középiskolás és ipari tanuló, tizenöt egyetemi és főiskolai hallgató, hat értelmiségi, huszonhat szak- és segédmunkás, három egyéb foglalkozású volt. A Batthyányörökmécsesnél a karhatalom beavatkozását az „indokolta”, hogy a hangulat „egyre inkább nacionalista, szovjet- és rendszerellenes megnyilvánulásokba csapott át”. Egy URH-s kocsi szélvédőjét is betörték. Végül is 1972. május 31-én nyolc fiatal ellen emeltek vádat. Az azóta Párizsban letelepedett Ulveczki Gábor Babits Petőfi koszorúi című versének húsz példányban való sokszorosításáért került tíz hónapra fegyházba, mert a vers tartalma az adott helyen, időben és körülmények között alkalmas volt a fennálló társadalmi rend elleni hangulatkeltésre. A tizenkilenc éves Grillmayer József egy év tíz hónapot kapott, mert mindenütt ott volt, ahol rendbontás tört ki, uszított a KGST, a szovjet megszállás, a csehszlovákiai bevonulás ellen; pénzt gyűjtött zászlókra, amelyeket szétosztott, és rendezte a tüntetők sorait. A harmadikos gimnazista Ferencz Gábor büntetését azért emelték fel tíz hónapra, mert sértegetvén a hatósági személyeket, amikor Szalayt lerángatták a talapzatról, disznóságnak minősítette eljárásukat. — Igen, azóta is barátok vagyunk. Ketten is vártak apámmal együtt kiszabadulásomkor hajnalban, a gyűjtőfogház kapuja előtt. ► Valóban „fejedelmiek” voltak a körülmények egy politikai elítélt számára az ’56-osoktól már kiürült gyűjtőben? — 1972-ben, a kádári propaganda híveivel ellentétben, még sok ’56-os elítélt volt bent. Az ő elbeszéléseikből tudtam meg, micsoda „fejedelmiek” a körülmények ahhoz képest, amilyenek ’56-ot követően voltak. Minket már a köztörvényesektől elszeparálva tartottak, és nem is vertek. ► Szabadulása után professzora nem volt hajlandó kezet fogni önnel. A rektor közölte, a politikai elítéltek dolga nem az ő hatásköre. Az oktatási miniszter, Polinszky Károly az ország összes egyeteméről kitiltotta. Büntetett előéletűként végül is szakmunkás lett. A központi ünnepség 1972 márciusában a Nemzeti Múzeum előtt 1BB Óra A3