168óra, 2013. április-június (25. évfolyam, 14-26. szám)
2013-06-27 / 26. szám
kény Színházba, amely a Madách Kamarája volt korábban. Sosem akar váltani? — Általában az okozott fejtörést, hogyan osszam be az energiáimat a komolyabbnál komolyabb feladatok között. Tízévente így is eszembe jutott: talán frissítene a váltás. De ha az ember lát a pályán, észreveszi: ahová menne, ott hasonló habitusból nincs hiány. Különben a Madáchnál is megéltem érdekes periódusokat. Például amikor az Ádám Ottót követő Kerényi Imre megpróbált progresszívebb színházat létrehozni. A „keményebb tápot” az akkori közönség még nem akarta megemészteni. Évekkel később Mácsai Pálnak is csak óvatosan, apránként sikerült átszoktatnia a publikumot a reflektívebb színházra. ► Kerényi mára sokat veszített progresszivitásából. Inkább teátrálisan agreszszív. Önnek még a látóterében van? - Hiszi vagy sem, semmit nem tudok róla. ► Az Örkény Színházban fut a Tasnádi István jegyezte Finito című előadás. Erősen és ironikusan reflektál korunk több abszurdjára. Az önpusztításra készülő főhős nejét játssza benne, aki végül végez a párjával. Korábban díjat is nyert az alakításával a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Azt írta róla a kritika: ~ „Rezzenéstelen arcára egy élet meg- 3 próbáltatásai szabdaltak mély árkokat. Egykor tán ■ szebb napokról ál- ■ - modott, tán látott is közülük néhányat, ma már azonban csak garancián túl is jól működő háztartási robotként van számon tartva.” A ráncokat el lehet játszani? - Azokat nem jönnek maguktól. De nincs baj ezzel. Érdekes megfigyelni, miként változik a test, amelybe bezártak. A kor pedig bizonyára új szerepeket hoz. ► Konkrétan várja valamelyiket? - Nem. Pályám sajátossága, hogy általában ráfáztam, ha elért egy vágyott feladat. ► Ami a privát életet illeti: mennyi jutott belőle? Magazinokban gyakran beszélt arról, ami manapság már nemigen kerül szóba: fontosnak tartja a mintaszerű párkapcsolatot. - Hát, jó is az. Amúgy a privát világ valóban magánügy. Elegánsabb is, ha nem kerül ki a placcra. Legyen szó hitbeli dolgokról vagy a szexualitásról. Életből pedig mindenkinek annyi jut - és ebben igaza van a sörreklámnak -, amennyit beletölt. Nincs okom panaszra. ► Közéleti, szakmai történések kapcsán az ország jelentős részét rosszkedv jellemzi. Saját hétköznapjaiba ez nem karcol bele? - Árvíz idején beszélgetünk, az ilyen helyzetek bennem is erősítik az empátiát, szolidaritást. Ahogyan az aggodalmat is, hiszen nálunk hatalmasabb erőkkel kerültünk szembe. De az általános közéleti rosszkedv, a mifelénk tradicionális búsongás kicsit sem érint. Még számítógépem sincs. Megszűröm a világot. Nem foglalkozom azzal, ami csak idegesítene, ám nem tudom megváltoztatni. Ilyesmire nincs időm. Hiszen csak egy életem van. ■ 3E g I Szentendrei Teátrum és Nyár Sorrentói szerenád • Bivaly-szuflé • Könnyű préda A szív hidjai • Római vakáció • Tóték • Vujicsics Együttes Frenák Pál Társulat • Bánk bán • A nyaralás • Kiscsillag Fábián Juli & Zoohacker • Trio Midnight • Borbély Műhely Szvorák Katalin • Tímár Sára • Schwartz Dávid • Malek Andrea , halál íeWH á" Viktor, .Orbán angolosan.hu szervuszausztria.hu germania.hu http://wwvv.franciakoktel.hu/ http://wwv oroszline.hu http://www.svedasztal.com/ http://wwv lengyelnet.hu Nyissa meg őket kedvenc böngészőjével! online ”5 % 11 ftl n i 11 - f