168óra, 2013. október-december (25. évfolyam, 40-52. szám)
2013-12-19 / 51-52. szám
Háttér zikai megerőltetésnek, sem az iskolai feleléssel járó izgalmaknak”. Így lett belőle inas egy Kecskeméti utcai optikusnál. De semeddig se voltam ott, mert az első napokban a mester fia lekevert nekem egy pofont, mire én többet be nem tettem oda a lábam. Kérem, engem nem lehet felpofozni! Szerencséjére a sihederi maflás „magasabb társadalmi szintre”, egy sváb optikushoz röpítette. - Magasabbra bizony! A gazda ugyanis a Budai Dalárdában énekelt, és mikor hírét vette a hegedűtudásomnak, megengedte, hogy vigyem a csomagját a fellépéseire a Nemzeti Színházba. De a kisebbségi érzésem végig megmaradt. Évek múltán szerzett segédlevelet immár egy harmadik optikusnál, közben két kvartettben is „primáriusként muzsikált”. Húszévesen behívták. Dolguk nem akadt, unatkoztak, annyi értelme azért volt, hogy összebarátkozott civilben festőművész oktatójával, Fabró Jánossal. Egy képe ma is itt lóg a szobában. Optikussegédként több helyen is megfordult. - Egy-egy műhelyre bőven elég volt egy év, azalatt mindent megismertem, megtanultam, a szakkönyveket elolvastam, így ment öt éven át. Aztán önállósodtam. Meggyőztem egy német optikai nagykereskedő ügynökét, és hitelbe megkaptam egy bolt teljes felszerelését, csak úgy, a bajuszomra! A Gróf Tisza István utca 24.-ben — ma József Attila utca -, a textiles negyedben nyílt az üzlet. Azt íratta a cégtáblára, hogy „Kósa szemüvege jó”. Nem jobb vagy legjobb, mert a jó nem tűr fokozást. Az első vevőm hőmérőt akart, de amikor belekezdett, hogy a másik boltban húsz százalékkal olcsóbban kapna, átküldtem oda. Utóbb jöttem rá, az a jó taktika, hogy ha valaki bejön, teszem azt, szemüvegért, először is megkérdem, mennyit szán rá. Aztán szakemberként megmondom neki, mi fér a „keretbe”. Egyik banktisztviselő ügyfele beajánlotta Tibort a Turista Társasághoz. Csupa művelt, olvasott, érdeklődő ember. Túráztunk, síeltünk, faltboatoztunk... Tudja, mi az? Összecsukható gumicsónak. Közben a kvartettünkben megbetegedett a csellista, a helyettesítésre valamelyik barátom ajánlott egy hölgyet. Ő volt Joli. Megragadott a magatartása, öltözéke, viselkedése. Vasárnap sétáltunk egyet, hétfőn pedig megkérdeztem a barátomtól, van-e kifogása, hogy én a Jolihoz közelítsek, és talán el is veszem feleségül. Nem volt. Meg is látogattam Jolit a lakásán, és 1936 karácsonyán összeházasodtunk. Ötvenegy évig éltünk együtt. Nem volt nekem soha senki más. Akkoriban az egyetemek korlátozták a felvehető zsidók számát, odakint pedig nem csak turistaszervezetek alakultak: erősödött az Ébredő Magyarok, szárnyat bontott a Turul Egyesület. A mi, főleg baloldali értelmiségiekből álló társaságunk nem politizált, de láttuk, nehéz lesz megmaradnunk. Javasoltam a többieknek, keresztelkedjünk ki, és menjünk. Először a katolikusoknál jelentkeztünk, de ők barátságtalanul fogadtak. Aztán a Deák téri evangélikusoknál, Kékén tiszteletes úrnál kopogtattunk, ő minden további nélkül segített. Azt mondta, találjátok meg itt, amit kerestek. 1940-ben a társaság összes tagja, egyetlen kivétellel, kivándorolt Ausztráliába. Én maradtam. Megvolt a kivándorlási engedélyem, de végül az utolsó hajó nem indult. Jobb így, amúgy is képtelen voltam nekiindulni, minden ide kötött. Maradt, és mehetett munkaszolgálatra, Újvidékre, Palánkéra. - Lövészárkot ástunk. Tudtam, bírni kell, csinálni, és kész. Bírta, csinálta, kész. Három hónap után szerelték le. Kikeresztelkedettként a sárga csillagot megúszta, ám „zsidó származásúként” fehér karszalagot kellett viselnie. A német optikai gyár lerakatában már nem szolgáltak ki, és nem kaptunk behozatali engedélyt sem, de az optikusbolt csak eldöcögött valahogy. Élni kellett. Túl kellett élni. Kvartettje egy újsághirdetésre jelentkezve bekerült az Ének és Zenekar Egyesületbe. Bömbölde volt az énekkar beceneve, oratóriumokat, egyházi énekeket adott elő. Amatőr, de nem dilettáns társaság. Másodkoncertmester lettem, nagy megtiszteltetés volt. Aminek a következő munkaszolgálat vetett véget - ezúttal Ikladra került. - Főleg az értelmiségieket tartották 30 168 óra