168óra, 2013. október-december (25. évfolyam, 40-52. szám)

2013-12-19 / 51-52. szám

Tibor bácsi 105 éve Kósa Tibor 1908-ban - igen, jól látják, 1908-ban­­ született, idén múlt 105 éves. Fitt, tájékozott, képben van mindennel. Hor­thy-rendszer, második világháború, az ötvenes évek börtönei, Kádár-korszak, külföldi karrier és a kvartettezés - mindről mesél. LAMPÉ ÁGNES portréja. - A lila a kaput, a zöld a benti ajtót nyit­ja - kiált le Kósa úr az első emeleti konyhaablakból. A kulcsokat karabinerre akasztja, az­tán az ablakpárkány és a kerítés közé fe­szített, végtelenített madzagra csattintja az egészet, majd, mintha visszafelé pe­­cázna, b­orsózza nekünk a kis csoma­got. Kapucsengő nincs, így profi. Mire felérünk, már fő a fekete a zug­lói kétszobásban. Tibor bácsié a nyitókérdés. - Az elején tisztázzuk, szabad magát Ágnesnek szólítanom? Naná. - A legnyóckerebből származom, a Conti, ma Auróra utcában nőttem fel. Kuplerájok sora volt ott, a lányok a há­zunk előtt ajánlották magukat - vág bele élete regényébe. Kosa úr apja, Kohn Ignác szatócsbol­tot vitt a feleségével, szoba-konyháju­kon öccsével és Kohn mamával osztoz­tak, „klozet az udvaron”. Nyugodt élet, egy hangos szó el nem hangzott náluk. Kohn Ignác 1915-ben vonult be, orosz fogságba esett, 1920-ban tért haza Vla­gyivosztokból. - Rémálmaiban sokáig kísértette az az öt borzalmas év. Tibor zsidó általános iskola után a Madách Gimnáziumba került. - Nem tartottuk a vallást, én ma sem foglalkozom vele. Nagy ünnepeken per­sze elmentünk a zsinagógába, de anyá­mat sokkal jobban foglalkoztatta, hogy hegedülni tanuljak. Kvartetteztem, a muzsika végigkíséri az életemet. Tizennégy évesen előbb hasi, majd tüdőtébécét kapott, két éven át kezelték, előbb az Erzsébet Szanatóriumban, majd a Stefánia Kórházban. - Teljesen szabadon mozoghattam, még a lifthez is kaptam kulcsot. A be­tegágyak fölötti táblára én írtam fel mindenkinek a diagnózist, én osztottam a csukamájolajat. Az öreg Bókay János professzor vezette a kórházat, bűbájos ember volt. Néha zenéltem is az egyik apáca nővérrel, ő harmóniumozott, én hegedültem. 1924-ben azzal engedték ki a kórház­ból, hogy „nem teheti ki magát sem­mi­ ■ ' / r ‘ ! 168 Óra 29

Next